A 2018-as amerikai elnökválasztási kampány idején olvastam, hogy bárki is lesz az új elnök, megválasztása kivételes lesz. Az egyik (Hillary Clinton) lenne az első amerikai női elnök, valaki más az első latino, egy másik az első zsidó elnök, megint más az első, aki Kanadában született, és így tovább. Trump neve mellé azt írták: „az Egyesült Államok utolsó elnöke”. És valóban volt rá esély, hogy tönkretegye az országát. Máig nem tisztázottak az orosz kapcsolatai, és amikor szembesítették Putyin aknamunkájának gyanújával, ő a saját szakértőivel szemben az orosz elnöknek hitt. A világ sorsára is negatív hatása volt: a környezetvédelmi válságot álhírnek minősítette, nem írta alá a párizsi klíma-egyezményt, nem hosszabbította meg az amerikai-orosz megállapodást a közepes hatósugarú rakéták fejlesztéséről, lazítani akarta a NATO támogatását, és azóta, hogy törvényesen Bident választották meg új elnöknek, azt híreszteli, hogy elcsalták a választást. Vele szemben Putyin volt az az államfő, aki tudja, mit miért csinál. Aztán jött az Ukrajna elleni brutális agresszió, a folyamatos hazudozás az Ukrajna határain folytatott hadgyakorlatokról, az elfogadhatatlan követelések, hogy a volt szocialista országok lépjenek ki a NATO-ból, Putyin eszmefuttatásai arról, hogy az ukránok igazából nem is egy külön nemzet, hanem csak elfajzott oroszok, akiknek Oroszországban a helyük, és csak az ottani „nácikat” kellene eltakarítani, hogy helyreálljon a rend. Legújabban abban reménykedik, hogy a világ legjobb, elháríthatatlan atomrakétáival készteti meggondolásra a Nyugatot. Már a háború elején magas készültségbe helyezte az orosz stratégiai rakétaerőket, próbakilövéseket is végrehajtottak, és nyilvánvalóan el van szánva, hogy a képzelt erőfölényével megnagyobbítsa az országát. De az élethez nem nukleáris fenyegetés kell, hanem fejlett ipar és kiegyensúlyozott gazdaság. Putyin romló elmeállapotáról mind többen nyilatkoznak, és valóban elképzelhető, hogy ugyanúgy egy álomvilágban él, mint annak idején Hitler. Az is a csodafegyverekben, a végső győzelemben hitt, az utolsó napokig. Hasonlítsuk össze Putyint Sztálinnal, aki ugyan gyanakvó ember volt, és a háború kitörése előtt kiirtotta a szovjet katonai vezetés színe-javát, mert félt, hogy eltávolítják, de a honvédő háború folyamán lényegében értelmes döntéseket hozott, és részt vett az ENSZ létrehozásában is. Hasonlítsuk össze Hruscsovval, aki Kubában telepített atomrakétákat, hogy ezzel sakkban tartsa a Szovjetuniót támaszpontokkal bekeríteni igyekvő amerikaiakat, de később ezeket elszállíttatta, és korábban már a berlini fal felépítésével is csökkentette a mind élesebbé váló szovjet-amerikai katonai szembenállást a Brandenburgi kapunál. Hasonlítsuk össze Brezsnyevvel, aki ragaszkodott a szocialista tábor egységéhez, és leverte a Prágai tavasz reformmozgalmát, de aláírta a Helsinki egyezményt. Mindegyikük valamilyen érvényes logika alapján politizált, és mindegyik együttműködött konstruktív nemzetközi akciókban. Ezzel szemben Putyin megszegte az Ukrajna területi integritását szavatoló Budapesti egyezményt, beavatkozott több szomszédos állam belső életébe, és most éppen csecsen és szíriai zsoldosok segítségével próbálja megértetni az ukránokkal, hogy tulajdonképpen Oroszországhoz tartoznak. Egy ilyen politikus nem lehet normális. Uralkodása alatt a hazája teljesen elszigetelődött (az ENSZ legutóbbi közgyűlésén mindössze öt ország támogatta, és ezek is közvetlenül függtek tőle), kikerült a nemzetközi üzleti életből, és már csak a földgáz és kőolaj eladásából van számottevő bevétele, a vezető politikusokat nem engedik be a nyugati országokba, az oligarchák vagyonát elkobozzák, de Putyin még mindig abban reménykedik, hogy a katonai ereje révén megvalósíthatja őrült tervét, az egykori orosz birodalom régi fényének visszaállítását. Nem számít neki, hogy a földi környezet tovább romlik, mind elkerülhetetlenebb az ökológiai katasztrófa, és hogy ha nukleáris fegyvereket vet be, a saját országának életfeltételeit is tovább rontja. Még a taktikai atomfegyverek használata sem maradhat válasz nélkül, és az előre látható eszkaláció során hetek vagy napok alatt elpusztul az egész emberiség. Mit számít, hogy eltörölheti a föld színéről Washingtont, ha Moszkva is radioaktív hamuvá válik? Tételezzük fel, hogy a legújabb, hipergyors rakéták ki tudják iktatni az amerikai rakétatámaszpontokat, mielőtt azok ki tudnák lőni a rakétáikat. Ehhez akkor is annyi atomrobbanásra van szükség, hogy a nukleáris szennyezés magát Oroszországot is hetek alatt élhetetlen sivataggá teheti. Putyin elveszítette a józan eszét, amikor minden nehézség elől előre menekül, a még nagyobb válságok felé. Reagan a Szovjetuniót a gonosz birodalmának nevezte, de hol van azok szándéka és politikája Putyinétól? Bár a volt KGB-s tiszt előszeretettel mutatkozik az orosz pravoszláv egyházi vezetők körében, valakinek rá kell jönnie, hogy ha Putyin nem őrült, akkor valójában ő az Antikrisztus, aki az egész világot elpusztítja. És ez a csata nem Armageddonnál lesz, ahogy a próféciák megjósolták, hanem az egész világon, a rakétatámaszpontokon, az óceánokon és a világűrben. Az emberiség egyetlen reménye, hogy valakinek lesz bátorsága eltávolítani Putyint az ország éléről. Sajnos erre kevés esély van. Hitlert, Sztálint és Mao Ce-tungot sem sikerült eltávolítani. Az ilyen diktátorok előbb távolítják el mindazokat, akikről feltételezik, hogy veszélyt hozhatnak rájuk. És míg a korábbi hasonló összeesküvéseket hosszú hónapok alatt szervezgették, ma már csak néhány nap vagy néhány óra maradt egy bátor tettre. Meggyőződésem, hogy még a berlini bunkerben is megölhették volna Hitlert az ott tartózkodók, hogy legalább a saját életüket megmentsék, de a Führer hatása alatt álltak, nem voltak képesek logikusan cselekedni. Miért várnánk jobb kimenetet Putyin esetében?
