A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ukrajna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ukrajna. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 12., csütörtök

Útonállók lettünk?

 Nyolcvanöt éve, néhány hónappal a magyar-jugoszláv
örök barátsági egyezmény ratifikálása után Magyarország
részt vett Jugoszlávia feldarabolásában. Teleki Pál
miniszterelnök emiatt öngyilkos lett, és a Horthyhoz
címzett búcsúlevelében azzal indokolta tettét, hogy
"hullarablók leszünk". Ez jut eszembe, amikor hallom
a híreket, miszerint a Terrorelhárítási Központ két ukrán
banki szállító gépkocsit tartóztatott fel, a hatóságok a
személyzetet vádemelés nélkül kiutasították, a rendben
lévő okmányokkal vitt pénzt és az aranyat viszont
lefoglalták. Ez útonállás. Itt tart most az Orbán-kormány.
Minden nap tesz valami olyasmit, amit addig nehezen
hittünk volna el.

 



(A Népszavának 2026. márc. 5-ikén elküldött olvasói levél eredeti szövege. Megjelent márc. 14-ikén.)

 

(Későbbi kiegészítés:   )

A pénz és arany egy ukrán takarékbanké volt, Ausztriából érkezett, a korábbi készpénz-szállítmányokhoz hasonlóan, előzetes megállapodás alapján. (Ukrajnának azért is szüksége van készpénzre és egyéb fizikai javakra, mert a szüntelen ostrom miatt nehézkessé vált a banki átutalás.) A magyar kormány ez alkalommal úgy döntött, hogy ráteszi a kezét az ukrán tulajdonra. Közben Lázár János (a Fidesz 2026-os választási kampánya "mesterhármasának" tagja) azóta elárulta, hogy a pénz lefoglalása ellenlépés volt azért, hogy az olajat az orosz támadások és a vezetékben esett rongálások miatt átmenetileg nem szállítják Magyarországnak és Szlovákiának. A pénznek a nemzetközi joggal szemben álló,  jogtalan feltartóztatása miatt válság keletkezhet az ukrán gazdaságban, a lakosság élelmezésében. Az Európai Unió legtöbb kormánya elítéli a magyar kormány banditizmusát, amelyet egy élet-halál harcát vívó ország ellen folytat. Az akció feltételezett célja az, hogy fokozza az Orbán-kormány háborús hisztériáját, és ily módon befolyásolja a választások eredményét. (2026. márc. 13.)

2026. február 14., szombat

Ukrajnai béketervem

 

Trumpnak nem sikerült egy nap alatt véget vetnie az ukrajnai háborúnak.
De nem adja fel. A legutóbbi javaslata: Ukrajna fejezze be a háborút,
különben az USA nem támogatja tovább. Ez nem megy könnyen, hiszen
Putyin hódító háborúja egy napra sem szünetel, tovább pusztul az ukrajnai
lakosság és gazdaság. De íme az  általam ajánlott, igazságos béketerv:

1. Mindkét ország vonuljon vissza a budapesti memorandum által kijelölt
határok közé, Ukrajna mondjon le arról, hogy elfoglalja Moszkvát és a
Távol-Keletet!

2. Mindkét ország adja vissza az általa elrabolt gyerekeket és felnőtteket,
fizesse a sebesültek és rokkantak egészségi ellátását!

3. Mindkét ország építse fel, a háborúban általa lerombolt épületeket, gyárakat,
erőműveket, iskolákat, bölcsődéket, templomokat és kulturális létesítményeket!

4. Mindkét országban rendezzenek demokratikus választásokat, és a  két nemzet
függetlenségét, békés együttműködését az új kormányok is szavatolják!

Ez a béketerv is reális. Ha nem is egyetlen nap alatt, de a szükséges lépések
azonnal elkezdhetők. És sokkal könnyebb lenne megvalósítani, mint például a gázai
békefolyamatot.

A Nobel Béke-díjról az értesítést az alábbi e-mail címre kérem:

mandygabor@yahoo.com

2026. január 7., szerda

Képzelt háború

 

Képzeljük el, hogy Romániában egy szélsőséges nacionalista kormány jut hatalomra. Mivel a haderejük most is jelentősen erősebb, mint a Magyar Honvédség, határprovokációkat szerveznek, és megtámadnak bennünket. Elfoglalják Csongrád megyét, és Szabolcs-Szatmárba is beleharapnak. (A román hadsereg erős, ne felejtsük el, hogy a Tanácsköztársaság bukása után egészen Győrig eljutottak!) Mit tenne a magyar kormány? Harcolna, vagy megadná magát? Tegyük fel, hogy tárgyalni kezdene, és arról alkudozna, hogy a megye milyen hányadát adná oda a románoknak a békéért cserébe. Amikor a románok látják, hogy gyengék vagyunk, újabb megyéket akarnak maguknak, olyanokat is, amelyeket még nem is foglaltak el. Az Európai Unióhoz nem fordulhatunk, mert a függetlenségünk érdekében már kiléptünk belőle. (Már a NATO is felbomlott, elsősorban az USA miatt, de mi is segítettünk.) Később a szlovák, sőt, a szerb kormány is a románok pártjára áll, és Magyarországból itt is, ott is újabb területeket szakítanak le.

A horvátok és a szlovének nem sietnek a segítségünkre, nehogy belesodródjanak a háborúba, amely a határaik közelében zajlik.

 


 

 Ez csak egy képzelt forgatókönyv. De nagyon hasonló történik most Ukrajnában. Orbán, a béke barátja, nem hajlandó segíteni Ukrajnát, magára hagyja az agresszorral szemben. Az ellen is teljes erővel tiltakozik, hogy az EU és a NATO segítséget nyújtson, minden ilyen uniós határozatot megvétóz. És mi lesz a jutalma? Ha Oroszország bennünket is elfoglal, esetleg ő maradhat Magyarország miniszterelnöke. Vagy az orosz hatalom helytartója lesz. És mi lesz a mi jutalmunk azért, hogy ezt engedtük? Hogy tovább is életben maradunk, újra megtanuljuk az oroszt, amely az új államnyelvünk lesz, és elfelejtjük, hogy annyi nemzedéken át arról álmodoztunk, hogy egyszer majd Európa, a fejlett nyugat részeivé válunk. Akinek ez nem tetszik, az megpróbálhat disszidálni. Ha át tud jutni az aláaknázott szögesdrót-kerítésen.

 Lehet, hogy túlságosan pesszimistának tűnök. Pedig csak realista vagyok.

2025. szeptember 5., péntek

Tűzszünet és népszavazás

 

Putyin azzal érvel, hogy Ukrajna orosz nyelvű lakosait, de különösen az ország keleti megyéiben élőket meg kell védenie a zsidó Zelenszkij által vezetett ukrán náciktól, és ezért kénytelen bombázni, ukránokat gyilkolni, szövetkezve a kínaiakkal, irániakkal és észak-koreaiakkal. Az elfoglalt megyéket (és azok még el nem foglalt részeit is) az orosz parlament Oroszország részeivé nyilvánította. Zelenszkij ellenáll, mondván, az oroszok által követelt területek az ukrán alkotmány szerint Ukrajna részét képezik, és ezekről egyszerűen alkotmányellenes lenne lemondani. Ha megtenné, elkergetné az ukrán nép. Jelenleg a tűzszünetről folyik a vita, de mindkét fél csak akkor lenne hajlandó erre, ha katonailag kedvező helyzetbe került. Közben sorra hullanak a fronton az ukránok és az oroszok is, A világbéke pedig állandó veszélyben van, nagyrészt az oroszok atomfegyverrel való fenyegetései következtében.


Nekem van egy naiv ötletem. Mivel a keleti ukrajnai megyék lakosságának többsége orosz nemzetiségű, jogos az igény ezeknek az anyaországukba engedésére. Már ha ők maguk Putyin birodalmának akarnának alattvalói lenni, miután a földjüket a sok éves háború nagy mértékben elpusztította. Önként adódik az ötlet: mindkét fél vonja vissza a csapatait a vitatott területekről (az ukránok is, az oroszok által igényelt megyék azon részéről is, amelyeket még nem tudtak elfoglalni az oroszok). Ezután szigorú nemzetközi ellenőrzés alatt rendezzenek népszavazást: hányan szeretnének az ukrán, és hányan az orosz államban élni. Ez végső soron egy technikai kérdés: minden olyan szavazópolgárt, aki a háború kitörése előtt bizonyíthatóan a vitatott megyékben lakott, regisztrálnának, és megkérdeznék a szándékukról. A két adatsor egymástól független lenne, utólag már nem lehetne összekapcsolni a szavazatot az azt leadó személlyel. Ennek révén megoldódna a probléma, és a két kormány hadakozása helyett az érintettek mondhatnák ki a végső szót. Az adatok azonnal felkerülnének egy felhőben lévő adatbázisba, esetleg többe is egyszerre, hogy ne lehessen meghamisítani azokat. A szavazatszámlálók számától függően ez a procedúra jó ideig eltarthat, és tetemes összegekbe kerülhet, de addig sem dörögnének a fegyverek, és ez a "tetemes összeg" is kisebb lene, mint az ellenfélre naponta elpazarolt bombák, drónok, drónvadász-eszközök, valamint a tovább folytatott háború pusztításainak egyre növekvő költsége. És a végén mindkét ország módosíthatná az alkotmányát, az államhatárait, a népszavazás eredményét követve, valamint megindulhatnának a lerombolt országrészek és városok újjáépítését célzó beruházások (ebben orosz vállalkozók is részt vehetnének), végre módosíthatnák az ukrán nyelvtörvényt, garantálva minden nemzetiség (az orosz mellett a magyar, lengyel, román stb.) kulturális fejlődését és politikai érdekképviseletét.

Mi lenne, ha minden megállapodás ellenére kiújulnának a harcok? Akkor olyan nemzetközi haderőt kellene küldeni a harcok által érintett területekre, amely képes lenne kikényszeríteni a békét. (Ebben NATO-országok is részt vehetnének, de a szervezeten kívül). Elvégre a világ békéje fontosabb, mint a marakodás a földterületek felett. Az ukránoknak érdeke a béke, hiszen a lakosságuk egyre fogy. A nemzetközi szankciók az orosz gazdaságnak is ártottak, és bár a háborús üzemmódra való átállás miatt ez nem annyira látszik, az életük hosszú ideig rosszabb lesz. Még az is felvetődhet, hogy Oroszországgal a világ normálisabb hányada megszakítson minden kapcsolatot (beleértve a diplomáciait is), és ezáltal gyakorlatilag  "kiközösítse". Minél több állam cselekedne így, annál erősebb lenne a figyelmeztetés, hogy mindenkinek be kell tartania a nemzetközi szabályokat. A felvetésem naiv, mert tudom, hogy a politika "nem így működik". De ki tud jobbat?

 

(Elküldve az Élet és Irodalomnak, 2025. augusztus 20-ikán)

2025. július 24., csütörtök

Uniós VOKS?

 

Budapest tele van azokkal a plakátokkal, amelyek örömmel hirdetik, hogy döntöttek a magyarok: a kormány által irányított közvélemény-kutatás során 2 millióan értettek egyet azzal, hogy Ukrajnát nem szabad felvenni az Európai Unióba. De elgondolkozom azon, mi lenne, ha az uniós polgárokat is megkérdezné valaki, hogy helye van-e Magyarországnak az Európai Unióban. Az egy főre jutó ugyanennyi pénzen csak azt kellene felsorolni, hogy az utóbbi 15 év alatt kiknek a zsebébe vándorolt az uniós állampolgárok pénze, és hogy hogy lett a miniszterelnök gázszerelőjéből európai mértékkel mérve is az egyik leggazdagabb ember. Nem lenne-e nagyobb hatása egy elsöprő európai NEM-nek, mint annak, hogy az Unióban hány jobboldali politikusnak imponál Orbán rámenőssége? Elvégre a pénz beszél.


 (A Népszavának 2025. július 8-ikán elküldött olvasói levél szövege; szerkesztve megjelent: július 26-ikán, Voks címen.)

2025. június 13., péntek

Ki fizet és miért?

 


 

A Fidesz egyik legutóbbi plakátja azt sugallja, hogy

"ők" (Martin Weber, a néppárti frakció vezetője, 

Ursula von der Leyen, az EU elnöke, valamint a még

az Unión kívüli Zelenszkij ukrán elnök) "felvennék"

Ukrajnát az EU-ba, aminek "mi fizetnénk az árát"

 

És tényleg mi fizetjük az árát... Orbán Viktor "szuverén" 

politikájának. Ezért nem kapjuk az elméletileg nekünk 

járó uniós forrásokat, ezért kell drágai kínai hiteleket 

felvennünk a kamatmentes uniós kölcsönök helyett. 

(Egyébként amikor még kaptunk uniós támogatást, azért 

is az akkori uniós országok fizettek. De már nagyon

bánják.)

      A plakátnak egyetlen mondatával tudok azonosulni:

"Szavazzunk nemmel!" Mármint a Fidesz politikájára.

Majd a 2026-os országgyűlési választásokon.


(Elküldve az Élet és Irodalomnak, 2025. jún. 12-ikén)


2023. április 13., csütörtök

Baljóslatok

2022 elején már megjósoltam, hogy mi következik:
1. Oroszország megtámadja Ukrajnát.
2. Kína megtámadja Tajvant.
3. Észak-Korea megtámadja Dél-Koreát.
4. Irán megtámadja Izraelt.

Az első jóslat már valóra vált. A kínai vezetés egyre közelebb kerül Tajvan megtámadásához (folytatólagos hadgyakorlatok a szigetország körül, a kínai katonai vezetés nem válaszol az amerikaiak biztonsági telefonhívásaira stb.). Észak-Korea ugyanígy megszüntette a Déllel való eddigi kapcsolattartást, és folytatja a mind hatékonyabb nukleáris rakétáinak tesztelését. Irán még nincs felkészülve az Izrael elleni háborúra, de Netanjahu szélsőjobbra tolódása és provokatív lépései mind közelebb hozzák a Közel-Keletet egy katasztrófához. 

És ebben a négy pontban mi a közös? Ukrajnát, Tajvant, Dél-Koreát és Izraelt is elsősorban az Egyesült Államok hadereje védelmezi. És egy négyfrontos háború neki is túl sok lenne. (Amikor már Ukrajna támogatása is kimerítette a lőszerkészletét, és bizonyos szuperfegyverei is fogyóban vannak.) 

A világ a pusztulás felé halad. Mintha nem lenne elég az ökológiai válság. Szilveszterkor azon szellemeskedtem, hogy minden új év boldog -- az utána következő évről visszatekintve. Nos, 2023-ban kitört egy pusztító háború a szomszédunkban. De arra az évre is boldogan fogunk majd visszatekinteni 2024 szilveszterén. Ha megérjük. 

 


 

2022. október 25., kedd

Bombák és szankciók

A legújabb hülyítő kampány kritikus része az uniós szankciókat bombaként ábrázoló plakát. Tudjuk, hogy a háború nem a nyugati szankciókkal kezdődött, hanem az orosz bombákkal. De én magam is szankcióellenes vagyok. Már az orosz felvonulás idején többet ért volna, ha NATO-egységek jelentek volna meg Ukrajnában, Zelenszkij kérésére. Ezzel jelentősen megnőtt volna az oroszok kockázata, és az esetleges kelet-nyugati katonai összecsapás miatt egyértelműen Putyiné lett volna minden felelősség. A szankciók a Nyugat óvatosságát fejezték ki. Aki nem a szankciókat támogatja, annak katonákat kell küldenie Ukrajnába. Orbán szankcióellenessége egyszerre árt Ukrajnának és Magyarországnak. Van olyan helyzet, amikor a páva sem tud táncolni.

 


 

 (Szerkesztve: Népszava, 2022. okt. 28., 10. old.)

2022. április 19., kedd

Ukrajna tétje

 

Ukrajna nem önmagában fontos a világ számára. Adva van egy korrupt poszt-szovjet ország, ahol a Majdan téri népi lázadás elzavarta Janukovicsot, a Moszkva-barát elnököt. Utána demokratikus választásokon Zelenszkij lett az új elnök. Elkezdte a tisztogatást, de továbbra is nagy a rendetlenség, érvényesül az ukrán nacionalizmus, többek között a sokat támadott nyelvtörvényben. (Igazi nácik nincsenek, csak olyan nacionalisták, mint nálunk a parlamentbe bejutott Mi Hazánk.)  Látva a kegyence bukását, Putyin kidolgozott egy tervet Ukrajnának az orosz birodalomba való visszakényszerítésére. 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet (megszegve  az Oroszország által is aláírt Budapesti memorandumot, amelyben az ott tárolt nukleáris fegyverek visszaadása cserében vállalta, hogy tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását), még abban az évben a Donyeck-medencében, orosz katonatisztek irányítása alatt létrehozott két úgynevezett "népi demokratikus köztársaságot", idén pedig elhatározta, hogy az egész országot visszakényszeríti a birodalomba.

Ukrajnát nem kellene bevenni az Európai Unióba, mert nyilvánvalóan nem felel meg a csatlakozási feltételeknek, és a NATO-ba sem kell bevenni, mert az még egy normális lelkületű orosz vezetőt is provokálna. A mostani háború azért készteti a világ jobbik felét cselekvésre, mert megmutatta Oroszország (elsősorban Putyin és köre) múlt századi imperialista ambícióit. Tehát nem Ukrajnát kell támogatni, hanem Putyin agresszióját  kell megállítani. Ha másképp nem megy, akár az ukránok rovására is. A háború elején lett volna rá esély. A NATO elfoglalhatta volna Ukrajna nyugati megyéit, és megegyezhetett volna Putyinnal: innentől kezdve Ukrajna a miénk, onnantól pedig a tiétek. És akkor meg lehetett volna kezdeni Ukrajna tényleges demokratizálását és oligarchia-mentesítését. Ezt a lehetőséget a Nyugat elszalasztotta. A mostani cél Putyin megállítása lehet, de ennek nem sok köze van Ukrajna támogatásához. A NATO számára talán az az egyetlen értelmes cél, ha rákényszeríti mindkét felet a realitások elismerésére. Ukrajna lehet demokratikus (de ennek része a demokratikus nyelvhasználat, mint ahogy a kanadai Quebecben történt), Oroszország pedig elégedjen meg az orosz többségű országrészekkel (amennyiben egy korrekt, nemzetközi ellenőrzés mellett lefolytatott népszavazáson valóban őt akarja a többség). Ja, és persze Oroszországnak fel kell építenie, amit lerombolt (gyárakat, kórházakat, lakóházakat, városrészeket). Aki rombol, az építsen is. Ha már a megölt embereket nem támaszthatja fel. 

 


 

Putyinnak mindenképpen le kell mondania a birodalom visszaállításának abszurd céljáról. Ameddig erre nem hajlandó, addig élhet a világ Oroszország nélkül, mintha nem is létezne. Akár az ENSZ-ből is kirakhatnák. Igaz, hogy a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának egyike (a második világháború lezárása óta), de ki mondta, hogy ha a többi tag másként dönt, azok külön-külön nem hajthatnak végre egy összehangolt stratégiát?

(Megjegyzés: Ez az írás egy korábbi fejtegetésem továbbgondolása:

https://mandygabor.blogspot.com/2022/03/lepcsohazi-gondolatok-ukrajnarol.html )

2022. március 29., kedd

Lépcsőházi gondolatok Ukrajnáról

Kovács Zoltán vezércikkének (Stratégiai gyávaság, ÉS, 2022/10., március 11.) a végéhez szólok hozzá: „Oroszországot csak az energiahordozók exportjának felfüggesztése tántoríthatja el a háborútól. Amerika és több európai NATO-tagállam már hajlandó erre. Aligha tűrhető, hogy Putyin az orosz gázért és olajért fizetett dollárokból finanszírozza az Ukrajna elleni háborúját. Ez nyilván napi kellemetlenségekkel jár majd, még tovább nőnek az árak az egész világon.  Csak egyetérteni lehet Larry Summers volt amerikai pénzügyminiszterrel, aki szerint a Nyugatnak helyesen kell megállapítania a fontossági sorrendet. Emberéletek védelme és a háború megakadályozása fontosabb, mint az infláció meg a rezsicsökkentés.” Nos, nekem az a véleményem, hogy Putyin már egy ideje nem racionálisan hozza meg a döntéseit. Ez már a két szakadár “népi demokrácia” létrejöttekor világos lehetett. Ilyenformán egyáltalán nem biztos, hogy a kemény nyugati szankciók hatására bármi is változik. Talán Hitlert befolyásolta, hogy a háborúja vesztésre áll? Amikor a keleti és a nyugati front között már csak 20-30 kilométer volt a távolság, még mindig a végső győzelemről ábrándozott. És ő sem volt pszichopata, csak addig akarta játszani a meccset, amíg nem győz. (Kende Péter Viktor című könyvében egy hasonló sztorit idéz az egyetemista Orbánról.) Az amerikai közvéleményt pedig igenis jobban érdekli, hogy mennyiért kap benzint, mint egy távoli ország haláltusája.

     Másrészt sem a NATO, sem az ukrán kormányok nem kezelték racionálisan a problémákat. Először is ott van a nyelvtörvény. Tényleg felháborító, hogy a nemzeti kisebbségek (ezek közül az orosz a legnagyobb) nem intézhetnek ügyeket az anyanyelvükön. Ugyanez történt a Baltikumban, az ott élő orosz kisebbségek jogainak csorbítása szinte invitálja Oroszországot a beavatkozásra. (Volt, ahol az orosz nemzetiségűek nem szavazhattak a függetlenség kikiáltásáról.) Ezeket a balti országokat a NATO-tagság sem védheti meg az orosz támadástól, hiszen csak nukleáris fegyverekkel tehetné, attól pedig mindenki visszariad. A NATO ugyan óvatosan kezeli Ukrajna csatlakozási kérelmét, de Moszkva biztonsági igényeit könnyen lehetett volna teljesíteni egy “védettségi megállapodás” révén. E szerint nem lenne NATO-katona Ukrajnában, de ha az országot támadás éri, szövetséges kötelezettség alapján megvédik. Ezzel a NATO nem gyengülne, az oroszoknak sem lenne semmi félnivalójuk, de ürügyük sem lenne Ukrajna bekebelezésére. Nem lett volna. Mert ezt a lehetőséget már elhalasztották. Egy ilyen védettségi megállapodás birtokában a volt szocialista országok is kiléphetnének a nyugati védelmi szövetségből, elég lenne, ha megfizetnék az ezért járó “védelmi pénzt” (a nemzeti jövedelmük egy bizonyos százalékát). De úgy tűnik, ez is már csak lépcsőházi gondolat. Az orosz agresszió egyre durvul, már a vákuumbombák és kazettás bombák bevetésénél tartanak, és egyre többször kerül szóba a taktika atomfegyverek bevetése is. (Egy olyan nép ellen, amelyik Putyin szerint maga is orosz, csak ezt már elfelejtette.) 

 



     Ennek a konfliktusnak nem megoldása a szigorodó gazdasági szankciók alkalmazása. Az orosz nép többsége máris fel van háborodva az állítólagos ukrán neonácik rémtettei miatt, Lavrov pedig még mindig nem háborúról beszél, hanem “különleges hadműveletről” (specoperacija). Az oroszok kibírták Leningrád és Sztálingrád ostromát, hozzászoktak a nélkülözéshez. És Putyin ugyanúgy elhallgattat minden ellenzéki médiát, mint ahogy Orbán is (az Európiai Unión belül). Milyen lehetőség marad még? Magától adódik Ukrajna feldarabolása, egy nyugati és egy kelet részre. A nyugati részről visszavonulnának az orosz csapatok, a keleti rész pedig eldöntené, hogy külön állammá válik, tagköztársaságként megmarad egy föderatív Ukrajnában, vagy pedig beolvad az orosz anyaországba. Mindhárom megoldás lehetséges még, de fogy az idő, már a lépcsőházi gondolathoz is kevés. Ki tudja, egyáltalán leérhetünk-e még a földszintre.

(Némi rövidítéssel megjelent: Élet és Irodalom, 2022. március 18., 12. old.)

2022. március 5., szombat

1939

Zelenszkij ukrán elnök kétségbeesetten próbálja rábeszélni a NATO-t, hogy hozzon létre egy no-fly zónát Ukrajna felett, hogy ezzel megszűnjék az oroszok légi fölénye. A NATO vezetői megmagyarázták, hogy ez azért nem lehetséges, mert akkor a nyugati erők közvetlen konfliktusba kerülnének az oroszokkal, és ez világháborúhoz vezetne. Ez igaz. De van egy másik út is, az 1939-es modell.1939-ben Németország és a Szovjetunió meg nem támadási szerződést kötött egymással, majd egy hónappal később a németek megtámadták Lengyelországot. Aztán a szovjetek elfoglalták Lengyelország keleti részét. 

 


Újra időszerűvé vált ez a megoldás. Igaz, nincs idő egy meg nem támadási szerződés megkötésére, de nem a szerződés a lényeg, hanem a befolyási övezetek tisztázása. Putyin „békefenntartó” csapatai elvben azért nyomultak be Ukrajna keleti és féli területeibe, hogy megvédjék az ott élő oroszokat a neonáciktól. Ukrajna meggyengült, itt az idő, hogy a NATO is elfoglalja az ország nyugati felét (amelyet főleg virtigli ukránok laknak, némi lengyel, magyar és román nemzetiségű lakossággal). Ukrajna megrendült, itt az idő, hogy "leradírozzuk" a térképről. Ezzel a Nyugat megállíthatná az orosz behatolást, hiszen az egész ország elfoglalása helyett Ukrajnát csak két részre osztanánk. Mondjuk, Nyugat-Németország és Kelet-Németország mintájára. De mivel a NATO célja valóban a béke fenntartása és az ukránok védelme lenne, aligha várható, hogy az ukránok ellenállnának. Megtarthatnák a demokratikus berendezkedésüket, csak a nyelvtörvényről kellene lemondaniuk. Cserébe viszont a Nyugat teljes támogatását megkaphatnák. Putyin még azt sem mondhatná, hogy ezzel a NATO közelebb került az orosz határokhoz, hiszen Kelet-Ukrajna ütközőállam maradna - ha az oroszok nem foglalták volna el. Nyugat-Ukrajna azonnal beléphetne a NATO-ba és az Európai Unióba (egy ilyen irányú népszavazás után). Ebben a pillanatban egy Ukrajna elleni támadást aligha ítélhetne el Putyin, hiszen ő ugyanazt csinálta. De sietni kell, mert ha az orosz csapatok eljutnak a lengyel, szlovák, magyar és román határig, akkor már nem lesz mit elfoglalnunk.

2022. február 18., péntek

Világháborúk

Valaki az ukrajnai válság lehetséges kimenetelével kapcsolatban megjegyezte: „Végre egy világháború, amit nem Németország robbant ki.” Elgondolkoztam ezen. Az I. világháború az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbia elleni hadüzenetével kezdődött, de másnap már Oroszország is hadba lépett, a szláv testvériség jegyében. A II. világháborúról úgy tudjuk, hogy a németek Lengyelország elleni támadásával kezdődött, 1939. szeptember elsején, de tizenhat nappal később már a Szovjetunió is megszállta Lengyelország keleti felét (és hogy nem a szláv testvériség jegyében, azt a katyni tömegsírok is bizonyítják). Sztálin novemberben megtámadta Finnországot, majd alig egy évvel később Besszarábiát is megszállta. 

Azt lehet mondani, hogy ahogy az I. világháborúban a Monarchia és Németország volt az elsődleges agresszor, de Oroszországnak is hódító céljai voltak, úgy a másodikban a Szovjetunió legalábbis tettestárs volt Európa elfoglalásában. (Ha Hitler nem fordul Sztálin ellen, egész jól megfért volna egymás mellett a két, ideológiailag ellenkező nézeteket valló diktátor.) 

Ukrajnát már korábban is hadizsákmányként kezelték, egyes területei lengyel, litván, osztrák, magyar, végül pedig orosz kézbe kerültek. Most is hasonló a helyzet. Oroszország (a kommunista szlogenektől megszabadulva, tisztán imperialista jelleggel) akar belemarni. Hogy az Ukrajna fölötti marakodás (amit Orbán is ugrásra készen figyel, a kárpátaljai magyarokra tekintettel) világháborúba torkollik-e, azt még nem tudhatjuk. A puskaporos hordók bármikor felrobbanhatnak Tajvan és Dél-Korea körzetében is. A hidegháború idején senki sem merte megnyomni az atomrakéták indító gombját, és most is elképzelhető egy ilyen lájtos verzió. Oroszország előretör Európában, Kína pedig Ázsiában, míg Amerikát a fehér rasszisták fogják uralni. A nagyhatalmak túl hosszú ideig éltek békében, sok embernek viszket a tenyere egy kis gyilkolászásra. És Budapesten 1914-ben is tömegek tüntettek olyan táblákkal, hogy „Éljen a háború”. Aztán a vége mi lett? Katonasírok, özvegyek és árvák.


 

 


2022. január 22., szombat

Az ukrán válságról

Oroszország azzal az ürüggyel készül megtámadni Ukrajnát, hogy az ukránok előbb-utóbb csatlakozni szeretnének a NATO-hoz, és ez sérti Oroszország biztonságát. Amerika nem engedi, hogy Kubában vagy Nicaraguában létesüljön orosz támaszpont, mert ez sérti az USA biztonságát.

A megoldás pofonegyszerű. Ukrajnát és a Karib-tengeri övezetet nyilvánítsák semleges területeknek, és oda tilos legyen csapatokat vagy fegyvereket telepíteni. (Kuba esetében ezt 1962-ben sikerült megoldani, Kennedy és Hruscsov megállapodása alapján.) Ezt kell újra megcsinálni. Aki ezt a megállapodást megsérti, az vállalja egy világháború kirobbantását. Mindkét szereplőnek tisztában kell lennie azzal, hogy mit kockáztat.

 


 

A dolgot komplikálja, hogy a balti köztársaságok már tagjai a NATO-nak, és ott is nagy számban laknak oroszok, akiket ugyanúgy meg kellene védeni, mint az Ukrajnában élő nemzettestvéreiket, Oroszország pedig a legfondorlatosabb módon mind nyugatabbra terjeszkedik. Kellene egy ukrajnai és baltikumi egyezmény a NATO és Oroszország között, ami az egész térség semlegessége fejében hosszú távon biztosíthatná a békét. Igaz, az 1994-ben éppen Budapesten aláírt egyezmény hiába biztosította Ukrajna területi integritását, azt a Krím megszállása felrúgta, és nincs garancia, hogy egy újabb megállapodást Oroszország tiszteletben tartana, de ha a megszállást háborús okként kezelnék, akkor kisebb lenne a csábítás.

(Ezt pedig a határainkon túl élő magyarok erőteljes védelmét szorgalmazó hazafiaknak írom: helyeselnék-e, ha a külföldön élő oroszok nevében Oroszország is ilyen nemzetvédő buzgalommal lépne fel? Mert amit szabad az egyik oldalon, azt szabad a másikon is.)

Búsulás '56 miatt

    Most ünnepeljük az ötvenhatos felkelés hetvenedik évfordulóját. De ez a forradalom továbbra is kétolvasatú, nem lehet olyan könnyen megt...