Kéretlen tanácsok Magyar Péternek

 Örülök a Tisza történelmi győzelmének, és eddig is nagyon reméltem, hogy MP nem ábrándítja ki az embereket. De néhány kérdésben nem értem az álláspontját. Például miért vonakodik elismerni Hadházy Ákosnak a Tiszára nézve rendkívül fontos tevékenységét? Iványi Gábor megsegítése nem várhat sokáig, hiszen az Oltalom a gazdasági összeomlás szélén áll. A fővárosi költségvetést is mihamarabb meg kell menteni. Én elismerem Magyar Péter kiválóságát és taktikai érzékét, de nem szabad elfelejtenie azt, hogy a győzelmében nagy szerepet játszott az "óellenzék" (a DK, a Momentum és egyéb kisebb pártok) számos híve, akiknek az együttműködéséről a jövőben sem szabad lemondania. A rendszerváltás dinamikájában fontos mozzanat volt az Orbán által betiltott Budapest Pride melletti tömeges kiállás. Bár akkor Magyar kijelentette, hogy az ilyen demonstrációk természetesek, most úgy nyilatkozott, hogy a kérdésről népszavazást kellene rendezni. Ilyen ügyekben sehol nem rendeztek népszavazást, és ettől csökkenhet a változásban kulcsszerepet játszó fiatal szavazók rokonszenve. A legközelebbi megoldandó feladatok: az ukránok honvédő háborújának anyagi támogatása, valamint a menekültek emberi kezelésének módja. Tudtommal Magyar ezekben a kérdésekben kétértelműen nyilatkozik (nem vétózná meg az uniós támogatást, de Magyarország nem adna erre pénzt, illetve nem engedne be menekülteket, de ahhoz sem járulna hozzá, hogy pénzzel segítsük más tagállamok ilyen vállalásait), ezzel pedig ő is oka lehet annak, hogy végül is ne szabadítsák fel az uniós forrásokat. Az ő helyében én azonnal belemennék mindkét feltételbe, azzal, hogy a magyar álláspontot később, 3-4 év múlva még felülvizsgáljuk. És ő sem javasolna mást magának az én helyemben.

 

 

Az igazi atombomba

A Spiegel közvéleménykutatása szerint a szavazók elsöprő többsége, 92 százalék válaszolta, hogy Magyarországnak nincs helye a továbbiakban a közösségben.  A német lap arról számol be, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor „választási kampányt folytat az EU ellen, és nyíltan zsarolja azt”, illetve hogy „a német adófizetői pénzek nem folyhatnak tovább egy olyan országba, amely Moszkvához igazodik”.  A cikk második felében azt írják, hogy „ha Orbán Viktor ismét megnyeri a választásokat, az EU nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban”. Véleményük szerint nem elfogadható, hogy „egy Orbánhoz hasonló kormányfő alattomos eszközökkel hangulatot keltsen Brüsszel és demokratikus képviselői ellen, blokkolja az egész EU-t, és egyúttal továbbra is Brüsszelből érkező segélyekkel tömje korrupt rendszerét. A német adófizetők nem fizethetnek tovább azért, hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.

A szavazati jog megvonását már tizenöt éve folyamatosan felvetik az Unióban. (Ezt szokás "atombombának" nevezni.) De hol a lengyel, hol a szlovák kormány tette lehetetlenné a szavazati jog megvonását az Orbán-kormánytól. Még sokáig ez lehet a helyzet. És ha Magyarország végre "eurokompatibilis" lesz, akkor is lehet egy másik kormány, amelyik a saját önző érdekei védelmében megakadályozhatja a vétkes tagállam kizárását (illetve a legrosszabb esetben is csak a szavazati jogának megvonását). Nincs mese, itt radikális lépésre lenne szükség. Létre lehetne hozni egy "árnyék-uniót", amelyben a többségi szavazat érvényes, de amely rendelkezhetne az összes pénz felett. Meg lehetne szüntetni a jelenlegi EU-t, és létrehozni helyette egy másikat, amelyiknél folyamatosan vizsgálják, hogy az egyszer felvett tagországok megfelelnének-e még a felvételi kritériumoknak. És ha egyiket sem sikerül megcsinálni, akkor még mindig marad egy utolsó, bár nagyon kockázatos eszköz. A "normális" 25 tagállam egyenként megszakíthatná a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Ezzel automatikusan kikerülnénk a schengeni övezetből és a NATO-ból (ennek az a pozitív hozadéka is meglenne, hogy többé nem olvashatnák az orosz titkosszolgálatok a hozzánk érkező dokumentumokat). Megszűnnének az Európával fennálló kereskedelmi és politikai kapcsolatok is. A magyar kormány számára ez az öngyilkossággal lenne egyenlő, de remélem, hogy mindezek csak addig tartanának, amíg mi, magyarok, észhez nem térünk. 

Én az észhez térésnek drukkolok.

 

 

Uniós VOKS?

 

Budapest tele van azokkal a plakátokkal, amelyek örömmel hirdetik, hogy döntöttek a magyarok: a kormány által irányított közvélemény-kutatás során 2 millióan értettek egyet azzal, hogy Ukrajnát nem szabad felvenni az Európai Unióba. De elgondolkozom azon, mi lenne, ha az uniós polgárokat is megkérdezné valaki, hogy helye van-e Magyarországnak az Európai Unióban. Az egy főre jutó ugyanennyi pénzen csak azt kellene felsorolni, hogy az utóbbi 15 év alatt kiknek a zsebébe vándorolt az uniós állampolgárok pénze, és hogy hogy lett a miniszterelnök gázszerelőjéből európai mértékkel mérve is az egyik leggazdagabb ember. Nem lenne-e nagyobb hatása egy elsöprő európai NEM-nek, mint annak, hogy az Unióban hány jobboldali politikusnak imponál Orbán rámenőssége? Elvégre a pénz beszél.

 (A Népszavának 2025. július 8-ikán elküldött olvasói levél szövege; szerkesztve megjelent: július 26-ikán, Voks címen.)

Ki fizet és miért?

 

 

A Fidesz egyik legutóbbi plakátja azt sugallja, hogy

"ők" (Martin Weber, a néppárti frakció vezetője, 

Ursula von der Leyen, az EU elnöke, valamint a még

az Unión kívüli Zelenszkij ukrán elnök) "felvennék"

Ukrajnát az EU-ba, aminek "mi fizetnénk az árát"

 

És tényleg mi fizetjük az árát... Orbán Viktor "szuverén" 

politikájának. Ezért nem kapjuk az elméletileg nekünk 

járó uniós forrásokat, ezért kell drágai kínai hiteleket 

felvennünk a kamatmentes uniós kölcsönök helyett. 

(Egyébként amikor még kaptunk uniós támogatást, azért 

is az akkori uniós országok fizettek. De már nagyon

bánják.)

      A plakátnak egyetlen mondatával tudok azonosulni:

"Szavazzunk nemmel!" Mármint a Fidesz politikájára.

Majd a 2026-os országgyűlési választásokon.

(Elküldve az Élet és Irodalomnak, 2025. jún. 12-ikén)

A nagy áttérés, nyugatról keletre

 
Kovács Zoltán december 8-iki publicisztikája azzal a „nagy átveréssel” indít, ahogy Orbán Viktor az egykori ünnepelt liberális fiatalból az ország szinte teljhatalmú urává vált, mindezt immár az Európai Unió tagjaként, de annak gyakorlatilag a fékjévé, kerékkötőjévé válva. A mostani „nemzeti konzultáció” azonban nemcsak a közvélemény EU ellen hangolására szolgálhat, hanem a tényleges kilépést is előkészítheti. Sokszor hallani azt az érvet, miszerint ha nem tudunk megegyezni Európával, akkor örökre lemondhatunk a tőlük érkező pénzekről – de hát Lukasenko sem kap uniós pénzt, mégis jól elvan. A diktátoroknak elsősorban nem a pénz kell, hanem hogy övék legyen „az ország, a hatalom és a dicsőség”. És mi van, ha elzárulnak a pénzcsapok? A kormány közeli oligarchák talán eltávolítanák Orbánt emiatt? Minek? Az új vezető sem változtatna az EU fejőstehénként való kezelésén, tehát a szimpla vezetőváltozás nem segítene. És ha nem jön be nyugati pénz, még mindig el lehet venni a lakosságtól. (A közelmúlt rendkívüli intézkedéseivel már kaptunk ebből némi ízelítőt.) Azt is hallani, hogy Orbán csak az Unión belül hasznos az oroszoknak. Ez csak részben igaz. Mert ha Magyarország visszatérne az érdekszférájukba, az közvetlen beleszólást, hídfőt biztosítana a feltámasztott birodalom nyugati terjeszkedéséhez. Igaz, hogy a magyar honvédség ütőképessége még nem igazán jelentős, de a kilépés logisztikai szempontból valószínűleg gyengítené a NATO-t. És Orbán nincs egyedül. Vučić és Fico is csatlakozhat, és ezáltal Oroszország egy jelentős dél-kelet-európai karéjjal gazdagodhatna. (Ilyen terveket már nyíltan hangoztatnak az orosz állami tévé kommentátorai, influencerei, például egy semleges Ausztria-Magyarország létrehozásáról, amelybe szerintük esetleg még egy katonai kontingenst is érdemes lenne küldeni.) 

 

Nagy átverés helyett nagy áttérés, nyugatról keletre. Mit szólnának ehhez a magyar választópolgárok? Ha megszűnik a nyugatra kivándorlás lehetősége, több lesz itthon az orvos, a szakmunkás. A közvélemény megnyugodna. (A többség eddig se nagyon használta ki a nyugati utazások lehetőségét, hiszen nem volt miből.) A hatalom megszilárdul, az emberek befogják a szájukat, visszatér a Kádár-korszak. Vagy a Rákosi-korszak, megfejelve némi hun-magyar identitással. Még a vallási áttérést is el tudom képzelni – az után, hogy Orbán kifejtette: csak az ortodoxok az igazán keresztények. Orbán számára irány a csillagos ég. A vörös csillagos.

(Az Élet és Irodalomnak 2023. december 8-ikán elküldött hozzászólás szövege)

Rémálmok

 
Időnként rémálmok gyötörnek. Mostanában az a gondolat kísért, hogy Magyarország csatlakozik Oroszország katonai szövetségeseihez. A Moszkva – Budapest tengely lehetőségéről már az ÉS-ben is írtam, de akkor a két fél még csak kokettált egymással. 2022 februárja óta ez a flört egyre valóságosabb formát öltött. Mindenki azt mondaná erre, hogy puszta képzelgés, Orbánnak szüksége van az Európai Unió és a NATO támogatására a hatalma megtartásához, ezenkívül a nyugati pénz is nagyon kell neki,  például, hogy kitarthassa a maga oligarchiáit. De egyrészt láttuk, mi történt egyik napról a másikra Simicskával (és hogy Putyin is mennyire kézben tartja a saját oligarcháit, csak úgy ugrálnak ki az ablakon), másrészt egy diktátornak nem a pénz a legfontosabb, hanem a hatalom kéje. Hogy az Európai Unióból hogy lépünk ki (amikor a lakosság túlnyomó része támogatja az uniós tagságunkat), arra az oroszpárti médiakampányból, a Békemenet újraorientálásából és a szankció-ellenes hazug „bombás” plakátokból is következtethetünk. (Ha kell, egy népszavazást könnyen helyettesíthet egy „nemzeti konzultáció”.) És láttuk, ahogy a néppártok frakciójából a Fidesz büszkén kilépett, mielőtt kitették volna a szűrét. Ugyanígy kiléphetünk a NATO-ból is. És az sem biztos, hogy muszáj kilépni. Vajon a katonai szervezet alapszabályában van-e olyan kitétel, hogy egy tagország nem csatlakozhat egyidejűleg egy másik szövetséghez is? (Az Egyesült Államok is egyszerre tagja több katonai szerveződésnek.) Sokan vélekednek úgy, hogy Putyinnak azért értékes Orbán Viktor, mert az EU-ban és a NATO-ban megvétózhat minden komolyabb orosz-ellenes határozatot. De nem egyszerűbb-e belegyalogolni Európába? Putyin már rendelkezik Belarusz területével, még atomtölteket is akar telepíteni oda. Ugyanez lehetséges Magyarország és a szintén oroszpártivá manipulált Szerbia esetében is. Ha Putyin a kelet-ukrajnai területek helyett egy Odessza – Ungvár felé történő offenzívát erőltetne, hamar létrejönne az orosz-magyar határ, szerbiai háttérrel. Mindez még csak rémálom. De anyám! A rémálmok nem hazudnak!

 

Van-e kiút?

 Bauer Tamás az ÉS 2023. január 27-iki számában áttekinti az ellenzék helyzetét, és egyebek közt kifejti: a többszöri súlyos vereség nem a pártok szétforgácsoltságára vezethető vissza. Ugyanakkor az egyes pártok  integráló törekvései sem sikeresek,

beleértve az egypárti ellenkormányokat is. Van azonban egy lehetőség, amelyet még nem próbáltak ki, pedig az kecsegtet a legnagyobb sikerrel. Ez egy egységes párt létrehozása, amely integrálhatná a kis pártok erőfeszítéseit. (Ne felejtsük el, hogy a Fidesz is így duzzadt fel, a kisebb jobboldali pártok elnyelésével. Valójában a Fidesz egy negatív népfront, amivel csak egy pozitív, demokratikus népfrontot lehet szembeállítani.) Ebben az egységes ellenzéki pártban is lehetnének különféle érdekcsoportok, de azokat nem kellene külön pártként elismerni, és tagságuk sem a jelenlegi kis pártok tagságának megoszlását tükrözné. Egy ilyen pártban külön frakciója lehetne a liberálisoknak és modernizálóknak, a konzervatívoknak és értékőrzőknek, a technikai fejlődést támogatóknak, de a környezetvédőknek is, a nemzeti értékek védelmezőinek, de az európai egység híveinek is. Ezek a látszólag különböző értékek ugyanis összeegyeztethetőek. A pártok vetélkedése helyett harmonizálni kellene a célokat (de nem a vezetők ambícióit). Véleményem szerint egy ilyen új pártalakzat szállhatna csak szembe sikerrel az orbánista pártállammal. Ez a jelenlegi ellenzéki politikai válságból való egyik kiút.

A szembeszálláshoz szükség lenne a demokrácia-párti nemzetközi erők támogatására is, és nem kell szégyellni, ha ez a párt ideológiai, netán pénzügyi támogatást is kap (szemben a minden befizetett adót a maga gazdagodására és erősítésére fordító kormányerővel). Ha a belső jogi helyzet ezt nem engedi meg, akkor az európai államokhoz is lehetne fordulni, minden részletkérdésben. Európa kontra Fidesz. Ezt tekintem a második kiútnak.

Valószínű, hogy még ebben az esetben sem sikerülne legyőzni az orbáni monstrumot (amelyet nagyrészt a legbelsőbb körnek adott pénzek és jogosítványok, továbbá a lakosság tájékozódását  tudatosan beszűkítő tömegkommunikációs eszközök tartanak életben). Ebben az esetben nincs más megoldás, mint egy alternatív, „föld alatti” Magyarország kialakítása, amely nem az állam ellen, hanem a lakosságért harcol, a maga korlátozott eszközeivel. Ha az állam nem hajlandó több pénzt adni az egészségügynek, akkor az orvosok közvetlenül a demokratikus Európától is kaphatnának anyagi támogatást. A tanárok is, miközben az állami vagy felekezeti iskolák helyett az Interneten oktathatnának. (Nyugdíjas könyvtárosként meg kell említenem a könyvtárakban elérhető forrásokat is, és ahol lehet, a közvetlen vizsgáztatást. Mert sok olyan témakör és iskolatípus van, ahol a könyvek és az online tananyagok a teher nagy részét levehetik a pedagógusok válláról.) Az orvosok és pedagógusok külföldre menekülését is a magyar szakemberek közvetlen külföldi támogatása, az államtól független oktatási intézmények európai akkreditációja állíthatná meg. Ha a CEU-t Bécsbe üldözték, miért nem lehetnének a magyar diákok a CEU levelező hallgatói? Ha a magyar  rendszer nem alkalmazná őket, akkor európai alapítványoknál is elhelyezkedhetnének. Vagy vajon egy nálunk működő világcég nem venné-e fel örömmel az így diplomázott számítástechnikusokat? Ha pedig a „nemzeti” kormány mindenféle törvénnyel akadályozná ezt a folyamatot, emiatt is meg lehetne vonni tőle az uniós támogatást. Mert az elvileg nem a kormányt, hanem az országot, a népet illeti meg. (És ha ezt az EU szabályai nem teszik lehetővé, ki tiltja meg az egyes országoknak, hogy külön-külön is támogassák az egyik tagállam megszabadulását a zsarnokságtól?)

A szociális háló lyukait a társadalom önzetlen segítsége tudná befoltozni (csak azt kell megemlíteni, hogy ezt azért végzik a civilek, mert az állam az adónkból nem hajlandó elvégezni). Ez is kiút, bár csak gyalogosan lehet rajta haladni.

A társadalomnak ez a külön működése vezethetne el az ellenszegüléshez – akkor, amikor már erősebb a változásra való hajlandóság, a gazdagabb és demokratikusabb Európa vonzása, mint a zsarnoki uralom elfogadásának késztetése. A kormány megdöntésére nem számítok, de arra igen, hogy az Orbán-rendszer előbb-utóbb magától is összedől, ahogy Európában már most is köznevetség tárgya. Addig pedig jobb kitartóan építeni egy ellenzéki Magyarországot, mint választásról választásra elszenvedni a kudarcot.

Bauer Tamás a parlamenti részvételben az elutasítás dokumentálását látja lehetőségként. Szerintem nem a szavazás a lényeg, hanem hogy az egységes ellenzéknek minden kérdésben legyen egy kidolgozott közös álláspontja, amit a szavazásoktól függetlenül is rögzíteni kell a parlamenti jegyzőkönyvekben. Eljöhet az az idő, amikor a jelenlegi kormánynak számot kell adnia, hogy miért nem fogadta el az észszerű ellenzéki javaslatokat, hogy az egészségügyi dolgozók vagy a pedagógusok fizetésének emelése helyett miért stadionokra és gigaberuházásokra, az orosz és kínai befolyás növelésére költötte az adónkat, miért nem tett semmit a valódi nemzeti ügyekért.

A nemzet valóban nem lehet ellenzékben. Előbb-utóbb felülkerekedik a társadalom-ellenes állammal szemben. Mert bár felül a gálya... azért a víz az úr. Mondom, előbb-utóbb.

Bombák és szankciók

A legújabb hülyítő kampány kritikus része az uniós szankciókat bombaként ábrázoló plakát. Tudjuk, hogy a háború nem a nyugati szankciókkal kezdődött, hanem az orosz bombákkal. De én magam is szankcióellenes vagyok. Már az orosz felvonulás idején többet ért volna, ha NATO-egységek jelentek volna meg Ukrajnában, Zelenszkij kérésére. Ezzel jelentősen megnőtt volna az oroszok kockázata, és az esetleges kelet-nyugati katonai összecsapás miatt egyértelműen Putyiné lett volna minden felelősség. A szankciók a Nyugat óvatosságát fejezték ki. Aki nem a szankciókat támogatja, annak katonákat kell küldenie Ukrajnába. Orbán szankcióellenessége egyszerre árt Ukrajnának és Magyarországnak. Van olyan helyzet, amikor a páva sem tud táncolni.

 

 

 (Szerkesztve: Népszava, 2022. okt. 28., 10. old.)

Vétójog és zsarolási potenciál

Írásom apropóját az adja, hogy 2022 májusában Törökország bejelentette, megvétózza Finnország és Svédország csatlakozását a NATO-hoz, mondván, a két északi állam támogatja az Erdoğan által terroristának bélyegzett kurd függetlenségi csoportokat. Nyilvánvaló, hogy a vétójognak, amely a NATO esetében a közös cselekvés összhangját védi, semmi köze két ország belpolitikai nézeteltéréseihez. És láttuk, hogy Orbán Viktor is gyakran fenyegetett a vétóval, amikor Ukrajna megsegítéséről volt szó, pusztán azért, mert az ukránok nem voltak hajlandók megváltoztatni a nyelvtörvényüket. Gondoljunk arra is, hogy Kaczyňski és Orbán hogyan próbálták sakkban tartani az Európai Uniót azáltal, hogy megvétóznának minden olyan döntést, amely a szövetségesük ellen irányulna. Nyilvánvaló, hogy ilyen szervezetek esetében, mint a NATO vagy az Európai Unió, a vétójog nem tölti be az eredetileg neki szánt funkciót, a közös érdekek érvényesítését. A vétójoggal zsarolni lehet. 

Érdekes felhozni példaként a Varsói Szerződést. Az teljesen szovjet ellenőrzés alatt állt, el sem lehetett volna képzelni, hogy az egyesített erők főparancsnoka ne szovjet legyen. Mégis, az 1968-as, Csehszlovákia elleni fellépés alól ki tudta vonni magát az egyik tagállam, Románia. Minden következmény nélkül. Mert a beavatkozás nem a Varsói Szerződés akciója volt, hanem a benne részt vevő országok összehangolt fellépése. Ha a NATO nem képes egy ilyen változtatásra (mert ahhoz az alapszerződést kellene módosítani, amit szintén megvétózhatna bármelyik tagország), akkor a NATO-n kívül is meg lehet oldani a problémát. Semmi akadálya annak, hogy létrehozzanak egy olyan északi védelmi együttműködést (az USA, Kanada, az Egyesült Királyság, Norvégia, Németország és a három balti köztársaság részvételével), amely felveszi tagjainak Finnországot és Svédországot. És tulajdonképpen máris létezik egy alternatív védelmi szervezet, a NORDEFCO, amelyben benne van Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia és Izland, és még egy közös hadseregük is van (a JEF), amelyet Nagy-Britannia vezet, és Hollandia is a tagja. A legerősebb nyugati állam, az Egyesült Államok azonban hiányzik. De egyrészt az is bármikor csatlakozhatna, másrészt az ukrajnaihoz hasonlóan korlátozottan kezdődő konfliktusokat tekintve a jelenlegi szervezetnek is elegendő ereje lenne, hogy azonnal ellenálljon az agressziónak. Egy ilyen szövetséget a többi NATO-ország nem béníthatna meg, és Törökország részvétele egyenesen irreleváns egy északi irányú orosz terjeszkedés szempontjából. És ne felejtsük el, hogy Törökország a szíriai polgárháború idején is a saját szakállára hozott döntéseket, nem egyeztetve a többi tagállammal, és időről időre fellobban a Görögországgal szembeni rivalizálása is (a Ciprus körüli tenger alatti olaj-lelőhelyek kérdésében), szintén a NATO jóváhagyása nélkül. Törökország kétségkívül erős katonai hatalom, de a NATO-tagsága sokkal lazább is lehetne, akár kívül is kerülhetne a szövetségen, azzal, hogy a déli katonai konfliktusok esetében a többi állam jóváhagyásával NATO-támogatást kaphat.

 

 

Említsük meg a 2021-ben tető alá hozott AUKUS nevű háromhatalmi egyezményt is, amelyben Ausztrálián kívül az USA és az Egyesült Királyság is részt vesz. Mi történne, ha ennek keretében az Egyesült Államokat támadás érné? Hiába tagja a NATO-nak is, a többi NATO-tagállamnak nem lenne kötelessége beavatkozni. Ugyanezt a logikát lehetne érvényesíteni az északi együttműködésre is. A jövő a lazább, de ugyanolyan hatékony katonai együttműködésé. Hogy mikor ki nyújtson segítséget a többi tagállamnak, azt elsősorban az agresszor és a helyszín döntheti el.

Ugyanezt a logikát lehetne érvényesíteni az Európai Unión belüli zsarolási ambíciók lelohasztására is. Amit nem lehet elfogadtatni a zsarolásra hajlamos tagállamokkal, azt a többi tagállam még megtehetné, saját hatáskörben, és ehhez nem kellene megváltoztatni az alapokmányt, legfeljebb át kellene értelmezni a kötelezettségeket (hogy mi jár automatikusan a tagsággal). A legidőszerűbb téma az orosz energiahordozók elleni embargó. Ha néhány tagállam kimarad, attól a többi állam még életbe léptetheti. Sőt, a kimaradók uniós támogatásának mértéke is múlhat ezen.A jelenlegi állapot az illiberális vezetőknek kedvez, és ez előbb-utóbb a kollektív szervezetek megbénulásához vezet. Persze az Európai Unió sokkal komplexebb, átfogóbb szervezet a NATO-nál, de ha egyszer megvalósul a „kétsebességes” unió, azt is a jelenlegi keretek lazításával lehetne létrehozni, azáltal, hogy olyan új intézményeket teremtenek kétharmados döntésekkel, amelyeket a renitens államok nem befolyásolhatnak. A megrögzött vétózókat is meg lehet vétózni.