A túszok és az új vallásháború

 

A Hamász a 2023. októberi támadássorozat során több, mint száz túszt ejtett – miközben ezernél is több ártatlan embert megölt, izraelit és külföldit egyaránt. Most a túszok hozzátartozói arra kérik a kormányaikat és Izraelt, hogy kövessenek el mindent az ártatlan túszok kiszabadítása érdekében. Én megértem a fájdalmukat. De vegyük figyelembe, hogy a terroristák a túszokat is megölhették volna. Hogy nem ezt tették, annak egyedüli oka ennek az alku pozíciónak a kicsikarása volt. Megölhetik a túszokat most is, ez egyedül rajtuk múlik. Ha kell, a média nyilvánossága előtt le is fejezhetik őket, mint tették azt az Iszlám Állam harcosai. Ha a csere mellett döntenek, akkor ugyanolyan üzletben reménykedhetnek, mint Putyin, aki az ártatlanul sok évre elítélt amerikai kosárlabdázó lány elengedéséért cserébe elérte egy orosz fegyverkereskedő kiszabadítását. De milyen ügylet ez is? Az amerikait az orosz hatóságok azért ítélték börtönbüntetésre, mert a repülőtéren morzsányi kábítószert találtak a poggyászában. Utána hiába igazolta a kezelőorvosa, hogy az gyógyszer volt, és ő írta fel, ez nem másította meg a szigorú ítéletet. Egy ártatlan sportolóért egy jogosan elítélt, ezrek haláláért felelős gazember. És vegyük figyelembe, hogy a sok szállal összekötött világunkban mennyi újságíró, diplomata és kereskedő jár-kel. Bármelyiket elrabolhatják, és túszként használhatják fel. Akárhogy is nézzük, ez egy egy irányú utca, és a bűnözők (terroristák vagy szélsőséges kormányok) vannak előnyben. Képzeljük el, hogy minden foglyul ejtett ártatlan emberért az izraeli kormány egy-egy ártatlan palesztint ejtene foglyul és ajánlana fel cserébe. Megmozdítaná a Hamász egyetlen ujját is ezekért az ártatlanokért? Kötve hiszem. Nekik az egyes emberek élete semmit sem ér, és a nyugatiak élete is csak áru. (Az is önbecsapás, amikor az amerikaiak vagy izraeliek "kiiktatják" a terroristák egyes vezetőit. Az alárendeltjei talán még örülnek is ennek, hiszen így hamarabb kerülnek vezető pozícióba, és amikor majd őket is eléri a sors, hősökként tisztelhetik az utódjaik.) A terroristákkal nem kereskedni kell, hanem legyőzni őket. Akármennyire is fáj ez a civilizált világnak.

A mostani terrorista támadás csak a kezdet. Izrael az 1948-as ENSZ-határozat nyomán jött létre. Alapvetően demokratikus állam, amely hazát ad az Európából elüldözött zsidóknak (azon a helyen, amely eredetileg is az övék volt), egyenlő jogokat biztosít az arab lakosoknak (nekik saját pártjuk is van, és az beleszólhat az izraeli belpolitikába). Izrael Államot a megalakulása óta támadják az arab nacionalisták, többször is azzal a szándékkal, hogy a zsidókat a tengerbe kergessék. Most is feltűnik ez a jelszó, még Európában is, a palesztin bevándorlók részéről. Egy fotón a szenvedélyes tüntető hölgyek olyan táblát tartanak a kezükben, hogy "From the river to the sea: Palestine will be free" (azaz a Jordán folyótól a tengerig Palesztina legyen). És az államalakító zsidók? Takarodjanak a saját szülőföldjükről! A palesztinok és a velük szimpatizáló nyugati bevándorlók nem akarnak két független, egymást tiszteletben tartó államot, csak egyet, zsidók nélkül. Friss hír, hogy a muszlim többségű orosz köztársaságban, Dagesztánban egy Tel Avivból érkező repülőgép hírére zavargások törtek ki, a helybeliek meg akarták támadni a személyükben teljesen ártatlan utasokat, csak azért, mert zsidók. Amikor a repülőtéren végre helyreállt a rend, a szállodákban tovább kutattak a zsidó utasok után. Ez már semmiképp sem a palesztin ügy támogatása, hanem  barbár öldöklés.

Hova vezet ez a vallási és faji alapú gyűlölet? Az európai és észak-amerikai társadalmak a vallások egyenrangúságának alapján állnak. A muszlimok ezzel szemben csak önmagukat tartják igazhitűeknek, mindenki más "hitetlen gyaur", ahogy már Gárdonyitól megtanultuk. Sok vallási tanító hirdeti, hogy Allah nagyságát ("Allahu akbar") a más vallásúak megölésével kell hirdetni, és a vallás mártírjai (az ártatlanokat, köztük csecsemőket elpusztító öngyilkos terroristák is) biztosan a mohamedán  mennyországba jutnak. Ezzel a vallással nem lehetséges  a békés egymás mellett élés. A magam részéről aktuálisnak tartanám, hogy a nyugati országokban élő muszlimoknak színt kelljen vallaniuk: megtagadják a muszlim felsőbbrendűséget, vagy hazaköltöznek oda, ahonnan ők vagy a szüleik származnak. A huszonegyedik századhoz nem illik a vallásháború. Igaz, hogy a menekültválság korábbi hullámaiban sok ártatlan ember érkezett Európába (nekik magam is segítettem, ételt és ruhát osztogattunk), de most én is úgy látom, hogy túlságosan jóhiszeműek voltunk. (Ezzel nem Orbán Viktornak adok igazat, hiszen az ő számára a szerencsétlenek ide özönlése nem volt több, mint felhasználható lehetőség a gyűlölet felkorbácsolására, a kirekesztésre, hanem a biztonsági szempontok elhanyagolására gondolok. Majd most meglátjuk, hogy a Fülöp szigeti vendégmunkások mennyire lesznek képesek beilleszkedni az európai, kelet-európai életmódba.)

A muszlimok számára nem a földi élet, hanem inkább a halál minősége számít. A palesztin gyerekeket nem az életre, hanem a harcra nevelik. Mint annak idején a Hitlerjugend tagjait. Vagy a szüleiket is elárulni hajlandó pionírokat Sztálin idején. És ezért bír óriási jelentőséggel az iráni atomprogram. Pakisztánnak már ma is vannak atomtöltetei, sőt, atomrakétái. Ha Irán is elér idáig (ez már akár hónapokon belül is bekövetkezhet), akkor semmi akadálya, hogy a terroristák is hozzájussanak a tömegpusztító fegyverekhez. Az ún. "piszkos bomba", azaz a nukleáris hulladékkal megtöltött hagyományos bomba máris előállítható. Ha az az arab terroristák kezébe kerül, akkor úgy kezdődhet meg a bibliai Armageddon, a jó és a rossz végső csatája, hogy szinte észre sem vesszük.

 

Hogy kezdődik a III. világháború?

Ez a jóslat egy kicsit elkésett, az eleje máris téves. De hát én abból indultam ki, hogy hogy lehetett volna megakadályozni Putyin őrült tervét: a régi (cári vagy szovjet) Oroszország feltámasztását.

 

Szerintem sokkal jobb lett volna, ha a NATO nyilvánosan védelmet ajánl fel Ukrajnának, NATO-tagság nélkül. Ez lehetőséget adott volna rá, hogy Ukrajnát kiképzett és jól felszerelt katonák védjék, akiknek több esélyük lett volna az orosz szupercsapatok megállítására, és talán Putyin vissza is rettent volna az agressziótól.

Amikor az oroszok elismerték a szakadár népköztársaságok függetlenségét, akkor minden diplomáciai hűhó nélkül be kellett volna jelenteni, hogy ha Oroszország ezen túlmegy, és lerohanja Ukrajnát, a NATO cirkáló rakétákkal elpusztítja a Kalinyingrádi övezetet. Ezzel már elkéstek. De ha az oroszok kedvet kapnak a balti köztársaságok bekebelezésére is, akkor ez lehetne az automatikus válasz. (A mai időkben eleve elképzelhetetlen, hogy a túlerőben lévő orosz hadsereget akárhol is meg lehetne állítani. Ezért én eleve nem konkrét szárazföldi hadműveletekkel, hanem pusztító rakétacsapásokkal számolok.)

Innentől kezdődik a világháború. Oroszország megtámadja Lengyelországot, erre a NATO elpusztítja Szentpétervárt, Törökország pedig lezárja a Boszporusz-szorost. Oroszország támadásokat indít különböző NATO-országok ellen (ebben részt vehet Belarusz is), mire az Egyesült Államok elpusztítja a szibériai gáz- és olajlelőhelyeket. És így tovább: Alaszkáért Kamcsatka, egy nyugati vagy amerikai nagyvárosért Szentpétervár, Washingtonért Moszkva. Mindent előre bejelentve, hogy Putyin kalkulálhassa a várható veszteséget.

Végig az a kérdés, hogy mi a jobb Putyinnak: kisebb territoriális nyereségekért az orosz gazdaság feláldozása, vagy ha megelégszik azzal, amit Hruscsov mondott az 1962-es kubai rakétaválság kapcsán: „bolhát tettünk az amerikaiak gatyájába”). Ha tovább is kitart a grandiózus birodalmi tervei mellett, akkor előbb-utóbb eljutunk a nukleáris fegyverek bevetéséig, és ezzel a földi élet kipusztításáig. Akik mindezt szomorúan végignézhetik felülről, azok a Nemzetközi Űrállomás űrhajósai. Ők lesznek az utolsó emberek. Ameddig a készlet tart.

Mindez egyelőre csak fikció, de nagyon is reális. Ha a Nyugat egy darabig még eltűri Putyin imperialista politikáját, akkor a II. világháborús forgatókönyvet fogjuk követni: müncheni egyezmény, szovjet-német meg nem támadási szerződés (ma esetleg: orosz-kínai), aztán Lengyelország, Dánia, Franciaország, Jugoszlávia, Görögország megtámadása, egyiket a másik után. Csakhogy akkor még nem voltak atomfegyverek, valamint volt két erős állam, amelyek minden ideológiai különbségük ellenére is össze tudtak fogni. Jelenleg csak Kína jöhet számításba (korábban már megjósoltam Tajvan visszafoglalását). De a kínaiak számára nagyon vonzó a gyéren lakott Szibéria, ezért ez a szövetség sem lehet nagyon tartós. Az mindenestre bizonyos, hogy mostantól fogva már nem abban a világban élünk, amelyikben tegnap.

Világháborúk

Valaki az ukrajnai válság lehetséges kimenetelével kapcsolatban megjegyezte: „Végre egy világháború, amit nem Németország robbant ki.” Elgondolkoztam ezen. Az I. világháború az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbia elleni hadüzenetével kezdődött, de másnap már Oroszország is hadba lépett, a szláv testvériség jegyében. A II. világháborúról úgy tudjuk, hogy a németek Lengyelország elleni támadásával kezdődött, 1939. szeptember elsején, de tizenhat nappal később már a Szovjetunió is megszállta Lengyelország keleti felét (és hogy nem a szláv testvériség jegyében, azt a katyni tömegsírok is bizonyítják). Sztálin novemberben megtámadta Finnországot, majd alig egy évvel később Besszarábiát is megszállta. 

Azt lehet mondani, hogy ahogy az I. világháborúban a Monarchia és Németország volt az elsődleges agresszor, de Oroszországnak is hódító céljai voltak, úgy a másodikban a Szovjetunió legalábbis tettestárs volt Európa elfoglalásában. (Ha Hitler nem fordul Sztálin ellen, egész jól megfért volna egymás mellett a két, ideológiailag ellenkező nézeteket valló diktátor.) 

Ukrajnát már korábban is hadizsákmányként kezelték, egyes területei lengyel, litván, osztrák, magyar, végül pedig orosz kézbe kerültek. Most is hasonló a helyzet. Oroszország (a kommunista szlogenektől megszabadulva, tisztán imperialista jelleggel) akar belemarni. Hogy az Ukrajna fölötti marakodás (amit Orbán is ugrásra készen figyel, a kárpátaljai magyarokra tekintettel) világháborúba torkollik-e, azt még nem tudhatjuk. A puskaporos hordók bármikor felrobbanhatnak Tajvan és Dél-Korea körzetében is. A hidegháború idején senki sem merte megnyomni az atomrakéták indító gombját, és most is elképzelhető egy ilyen lájtos verzió. Oroszország előretör Európában, Kína pedig Ázsiában, míg Amerikát a fehér rasszisták fogják uralni. A nagyhatalmak túl hosszú ideig éltek békében, sok embernek viszket a tenyere egy kis gyilkolászásra. És Budapesten 1914-ben is tömegek tüntettek olyan táblákkal, hogy „Éljen a háború”. Aztán a vége mi lett? Katonasírok, özvegyek és árvák.

 

 

Mikortól világháború a háború?

 

A II. Világháború kezdetét a közvélekedés 1939. szeptember elsejére teszi, amikor is Németország megtámadta Lengyelországot. De ez csak egy területszerző háború volt, Hitler nem akart az egész világgal szembeszállni. Legalábbis nem egyszerre. Mert vannak jelek, hogy előbb-utóbb az egész világra ki akarta terjeszteni az ezeréves árja birodalom fennhatóságát. Akkor sem vált a háború világháborúvá, amikor, két héttel a német támadás után, a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot. Az elsősorban nem területszerző háború volt, hanem az egykori Orosz Birodalom határainak részbeni helyreállítása. Attól sem vált a háború világháborúvá, hogy a brit és a francia kormány hadat üzent Hitlernek, hiszen a fronton valójában semmi sem történt. És a Szovjetunió folytatta a revíziót: gyors egymásutánban visszaszerezte a Baltikumot, a Romániához került területeinek egy részét, és Finnországgal is háborúba keveredett. Ne felejtsük el, hogy már évekkel korábban Japán is terjeszkedni kezdett, amikor is Mandzsúriát elfoglalta. Az sem volt még világháború. (Lényegében ugyanolyan gyarmatosítás volt, mint amit a franciák, a britek, a hollandok folytattak Ázsiában.) Mindezek a hódítások az időben többé-kevésbé elhúzódóan folytak, egyszerre mindig egy országra terjedtek ki. Hasonlítsuk ezt össze Napóleon, Nagy Sándor hódításaival, a Római Birodalom kiterjesztésével, a tatárjárással vagy akár a cári Oroszország keleti terjeszkedésével.

         A terjeszkedés akkor válik világháborúvá, ha több ország is aktívan beavatkozik. Ilyenek voltak a balkáni háborúk és később az I. világháború, amit az Osztrák-Magyar Monarchia kezdett el (a Szerbia elleni támadással), majd rövid idő alatt beleavatkozott Oroszország, Németország, később Franciaország és Nagy-Britannia, még később Olaszország, Törökország, Bulgária és más államok is. A komplexitásnak ezt a szintjét a háborúskodások még a Barbarossa-terv sem érte el (noha ott már egy egész koalíció tört rá a Szovjetunióra). A japánok támadása Pearl Harbor ellen, az ezt követő amerikai hadüzenet, az Amerika elleni német hadüzenet volt az, amelyik valóban világméretűvé tette a külön-külön folyó fegyveres konfliktusokat. (Hogy Hitler miért üzent hadat az Egyesült Államoknak, az egy külön rejtély. Japán megtámadta Amerikát, Amerika visszavágott, de semmiféle „betyárbecsület” nem írta elő, hogy Hitler is az agresszor mellé álljon, pusztán azon az alapon, hogy Japán is része az Antikomintern paktumnak. És az, hogy utána Magyarország is hadat üzent Amerikának, az már nem a had-, hanem a kórtörténetbe illik.)

Mindehhez lépésről lépésre jutottunk el. Sztálin, Churchill és Roosevelt találkozói már a világháború részei voltak. A szövetségesek nem a D-napon léptek fel először, ennek része volt az 1943-as szicíliai partraszállás is. Attól kezdve mindezek a háborúk egyszerre folytak, a két közös cél, Németország és Japán legyőzése érdekében. 

Mi lett volna, ha az amerikaiak nem avatkoznak közbe? Akkor a Vörös Hadsereg győzi le Hitlert. Igaz, hogy az elhúzódó háború elég esélyt adott volna a náci szuperfegyverek (rakéták, sugárhajtású repülőgépek, levegő-levegő rakéták, esetleg „piszkos” bombák) kifejlesztésére. Ha nincs nyugati front, a szovjetek előbb-utóbb eljutnak Franciaországba és -- Jugoszláviáén keresztül -- Olaszországba is. Az amerikaiak ezt mindenképpen meg akarták akadályozni. A hidegháború már 1945-ben elkezdődött volna. (Így is elkezdődött, csak némi békés periódus után.)

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az amerikai kormány azzal a céllal kezdett az atomfegyver kifejlesztésébe, hogy ha a németek is ezt teszik, a bombát a nyugati fronton vessék be. Japán csak egy későbbi opció volt, elsősorban azért, mert mire a bomba elkészült, addig már csak Japán maradt mint ellenfél. Még elképzelni is rossz, hogy Németország vagy Ausztria területén robbannak az atombombák. Ehhez pedig az kellett, hogy Amerika felébredjen, és még idejében beavatkozzék a harcokba. A hitleri Németország vereségéhez kellett a keleti és a nyugati front is.