Az igazi atombomba

A Spiegel közvéleménykutatása szerint a szavazók elsöprő többsége, 92 százalék válaszolta, hogy Magyarországnak nincs helye a továbbiakban a közösségben.  A német lap arról számol be, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor „választási kampányt folytat az EU ellen, és nyíltan zsarolja azt”, illetve hogy „a német adófizetői pénzek nem folyhatnak tovább egy olyan országba, amely Moszkvához igazodik”.  A cikk második felében azt írják, hogy „ha Orbán Viktor ismét megnyeri a választásokat, az EU nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban”. Véleményük szerint nem elfogadható, hogy „egy Orbánhoz hasonló kormányfő alattomos eszközökkel hangulatot keltsen Brüsszel és demokratikus képviselői ellen, blokkolja az egész EU-t, és egyúttal továbbra is Brüsszelből érkező segélyekkel tömje korrupt rendszerét. A német adófizetők nem fizethetnek tovább azért, hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.

A szavazati jog megvonását már tizenöt éve folyamatosan felvetik az Unióban. (Ezt szokás "atombombának" nevezni.) De hol a lengyel, hol a szlovák kormány tette lehetetlenné a szavazati jog megvonását az Orbán-kormánytól. Még sokáig ez lehet a helyzet. És ha Magyarország végre "eurokompatibilis" lesz, akkor is lehet egy másik kormány, amelyik a saját önző érdekei védelmében megakadályozhatja a vétkes tagállam kizárását (illetve a legrosszabb esetben is csak a szavazati jogának megvonását). Nincs mese, itt radikális lépésre lenne szükség. Létre lehetne hozni egy "árnyék-uniót", amelyben a többségi szavazat érvényes, de amely rendelkezhetne az összes pénz felett. Meg lehetne szüntetni a jelenlegi EU-t, és létrehozni helyette egy másikat, amelyiknél folyamatosan vizsgálják, hogy az egyszer felvett tagországok megfelelnének-e még a felvételi kritériumoknak. És ha egyiket sem sikerül megcsinálni, akkor még mindig marad egy utolsó, bár nagyon kockázatos eszköz. A "normális" 25 tagállam egyenként megszakíthatná a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Ezzel automatikusan kikerülnénk a schengeni övezetből és a NATO-ból (ennek az a pozitív hozadéka is meglenne, hogy többé nem olvashatnák az orosz titkosszolgálatok a hozzánk érkező dokumentumokat). Megszűnnének az Európával fennálló kereskedelmi és politikai kapcsolatok is. A magyar kormány számára ez az öngyilkossággal lenne egyenlő, de remélem, hogy mindezek csak addig tartanának, amíg mi, magyarok, észhez nem térünk. 

Én az észhez térésnek drukkolok.

 

 

Képzelt háború

 

Képzeljük el, hogy Romániában egy szélsőséges nacionalista kormány jut hatalomra. Mivel a haderejük most is jelentősen erősebb, mint a Magyar Honvédség, határprovokációkat szerveznek, és megtámadnak bennünket. Elfoglalják Csongrád megyét, és Szabolcs-Szatmárba is beleharapnak. (A román hadsereg erős, ne felejtsük el, hogy a Tanácsköztársaság bukása után egészen Győrig eljutottak!) Mit tenne a magyar kormány? Harcolna, vagy megadná magát? Tegyük fel, hogy tárgyalni kezdene, és arról alkudozna, hogy a megye milyen hányadát adná oda a románoknak a békéért cserébe. Amikor a románok látják, hogy gyengék vagyunk, újabb megyéket akarnak maguknak, olyanokat is, amelyeket még nem is foglaltak el. Az Európai Unióhoz nem fordulhatunk, mert a függetlenségünk érdekében már kiléptünk belőle. (Már a NATO is felbomlott, elsősorban az USA miatt, de mi is segítettünk.) Később a szlovák, sőt, a szerb kormány is a románok pártjára áll, és Magyarországból itt is, ott is újabb területeket szakítanak le.

A horvátok és a szlovének nem sietnek a segítségünkre, nehogy belesodródjanak a háborúba, amely a határaik közelében zajlik.

 

 

 Ez csak egy képzelt forgatókönyv. De nagyon hasonló történik most Ukrajnában. Orbán, a béke barátja, nem hajlandó segíteni Ukrajnát, magára hagyja az agresszorral szemben. Az ellen is teljes erővel tiltakozik, hogy az EU és a NATO segítséget nyújtson, minden ilyen uniós határozatot megvétóz. És mi lesz a jutalma? Ha Oroszország bennünket is elfoglal, esetleg ő maradhat Magyarország miniszterelnöke. Vagy az orosz hatalom helytartója lesz. És mi lesz a mi jutalmunk azért, hogy ezt engedtük? Hogy tovább is életben maradunk, újra megtanuljuk az oroszt, amely az új államnyelvünk lesz, és elfelejtjük, hogy annyi nemzedéken át arról álmodoztunk, hogy egyszer majd Európa, a fejlett nyugat részeivé válunk. Akinek ez nem tetszik, az megpróbálhat disszidálni. Ha át tud jutni az aláaknázott szögesdrót-kerítésen.

 Lehet, hogy túlságosan pesszimistának tűnök. Pedig csak realista vagyok.

Ruszkik és haza

Orbán Viktor alaposan eltávolodott a „ruszkik haza” jelszótól. Már ott tart, hogy Lukasenko mellett az orosz birodalom másik nagy támogatója. Legutóbb Medvegyev (volt orosz államfő, jelenleg az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese) órákon belül reagált a miniszterelnökünk egyik pénteki szózatára, egyetértve azzal, hogy az uniós és az amerikai támogatás nélkül Ukrajna már nem is létezne. Az oroszok már a spájzban vannak. Az oroszok már a karmelita kolostorban vannak. A szorosabb kapcsolatok kiépítését csak az Európai Unió és a NATO akadályozzák. Amíg ki nem lépünk. Most, hogy az uniós pénzcsap befagyni látszik, ugyanolyan büszkén léphetünk ki az Európai Unióból, mint ahogy a Fidesz ott hagyta a néppárti frakciót, mielőtt kizárták volna. (Népszavazás helyett ehhez elég lenne egy újabb „nemzeti konzultáció”.) Orbán tömegesen szabadul meg a NATO-val jó személyes viszonyt ápoló tisztektől, ez arra mutat, hogy Orbán a NATO-hoz sem ragaszkodik. Az elemzők szerint Orbán Putyin számára csak addig hasznos, amíg meg tudja vétózni az orosz ellenes szankciókat. De az sem lenne neki rossz, ha egy csapásra itt teremhetne, és megvethetné a lábát a volt szocialista országok területén. Szerbia máris oroszpárti, tehát létre lehetne hozni egy közép-dél-európai orosz övezetet. És akkor Oroszország lehet az új hazánk. A már csak félig független Fehéroroszország mellett egy Piros-fehér-zöld Oroszország. Mindez csak szándék és akarat kérdése. (A hazai oligarcháknak ez talán nem tetszene, de egyrészt máris jól megszedhették magukat, másrészt láttuk, mi történt Simicskával. És Putyin oligarchái is sorra ugrálnak ki az ablakon.)

(Szerkesztve megjelent: Népszava, 2023. április 20., 10. old.)

Rémálmok

 
Időnként rémálmok gyötörnek. Mostanában az a gondolat kísért, hogy Magyarország csatlakozik Oroszország katonai szövetségeseihez. A Moszkva – Budapest tengely lehetőségéről már az ÉS-ben is írtam, de akkor a két fél még csak kokettált egymással. 2022 februárja óta ez a flört egyre valóságosabb formát öltött. Mindenki azt mondaná erre, hogy puszta képzelgés, Orbánnak szüksége van az Európai Unió és a NATO támogatására a hatalma megtartásához, ezenkívül a nyugati pénz is nagyon kell neki,  például, hogy kitarthassa a maga oligarchiáit. De egyrészt láttuk, mi történt egyik napról a másikra Simicskával (és hogy Putyin is mennyire kézben tartja a saját oligarcháit, csak úgy ugrálnak ki az ablakon), másrészt egy diktátornak nem a pénz a legfontosabb, hanem a hatalom kéje. Hogy az Európai Unióból hogy lépünk ki (amikor a lakosság túlnyomó része támogatja az uniós tagságunkat), arra az oroszpárti médiakampányból, a Békemenet újraorientálásából és a szankció-ellenes hazug „bombás” plakátokból is következtethetünk. (Ha kell, egy népszavazást könnyen helyettesíthet egy „nemzeti konzultáció”.) És láttuk, ahogy a néppártok frakciójából a Fidesz büszkén kilépett, mielőtt kitették volna a szűrét. Ugyanígy kiléphetünk a NATO-ból is. És az sem biztos, hogy muszáj kilépni. Vajon a katonai szervezet alapszabályában van-e olyan kitétel, hogy egy tagország nem csatlakozhat egyidejűleg egy másik szövetséghez is? (Az Egyesült Államok is egyszerre tagja több katonai szerveződésnek.) Sokan vélekednek úgy, hogy Putyinnak azért értékes Orbán Viktor, mert az EU-ban és a NATO-ban megvétózhat minden komolyabb orosz-ellenes határozatot. De nem egyszerűbb-e belegyalogolni Európába? Putyin már rendelkezik Belarusz területével, még atomtölteket is akar telepíteni oda. Ugyanez lehetséges Magyarország és a szintén oroszpártivá manipulált Szerbia esetében is. Ha Putyin a kelet-ukrajnai területek helyett egy Odessza – Ungvár felé történő offenzívát erőltetne, hamar létrejönne az orosz-magyar határ, szerbiai háttérrel. Mindez még csak rémálom. De anyám! A rémálmok nem hazudnak!

 

Bombák és szankciók

A legújabb hülyítő kampány kritikus része az uniós szankciókat bombaként ábrázoló plakát. Tudjuk, hogy a háború nem a nyugati szankciókkal kezdődött, hanem az orosz bombákkal. De én magam is szankcióellenes vagyok. Már az orosz felvonulás idején többet ért volna, ha NATO-egységek jelentek volna meg Ukrajnában, Zelenszkij kérésére. Ezzel jelentősen megnőtt volna az oroszok kockázata, és az esetleges kelet-nyugati katonai összecsapás miatt egyértelműen Putyiné lett volna minden felelősség. A szankciók a Nyugat óvatosságát fejezték ki. Aki nem a szankciókat támogatja, annak katonákat kell küldenie Ukrajnába. Orbán szankcióellenessége egyszerre árt Ukrajnának és Magyarországnak. Van olyan helyzet, amikor a páva sem tud táncolni.

 

 

 (Szerkesztve: Népszava, 2022. okt. 28., 10. old.)

Vétójog és zsarolási potenciál

Írásom apropóját az adja, hogy 2022 májusában Törökország bejelentette, megvétózza Finnország és Svédország csatlakozását a NATO-hoz, mondván, a két északi állam támogatja az Erdoğan által terroristának bélyegzett kurd függetlenségi csoportokat. Nyilvánvaló, hogy a vétójognak, amely a NATO esetében a közös cselekvés összhangját védi, semmi köze két ország belpolitikai nézeteltéréseihez. És láttuk, hogy Orbán Viktor is gyakran fenyegetett a vétóval, amikor Ukrajna megsegítéséről volt szó, pusztán azért, mert az ukránok nem voltak hajlandók megváltoztatni a nyelvtörvényüket. Gondoljunk arra is, hogy Kaczyňski és Orbán hogyan próbálták sakkban tartani az Európai Uniót azáltal, hogy megvétóznának minden olyan döntést, amely a szövetségesük ellen irányulna. Nyilvánvaló, hogy ilyen szervezetek esetében, mint a NATO vagy az Európai Unió, a vétójog nem tölti be az eredetileg neki szánt funkciót, a közös érdekek érvényesítését. A vétójoggal zsarolni lehet. 

Érdekes felhozni példaként a Varsói Szerződést. Az teljesen szovjet ellenőrzés alatt állt, el sem lehetett volna képzelni, hogy az egyesített erők főparancsnoka ne szovjet legyen. Mégis, az 1968-as, Csehszlovákia elleni fellépés alól ki tudta vonni magát az egyik tagállam, Románia. Minden következmény nélkül. Mert a beavatkozás nem a Varsói Szerződés akciója volt, hanem a benne részt vevő országok összehangolt fellépése. Ha a NATO nem képes egy ilyen változtatásra (mert ahhoz az alapszerződést kellene módosítani, amit szintén megvétózhatna bármelyik tagország), akkor a NATO-n kívül is meg lehet oldani a problémát. Semmi akadálya annak, hogy létrehozzanak egy olyan északi védelmi együttműködést (az USA, Kanada, az Egyesült Királyság, Norvégia, Németország és a három balti köztársaság részvételével), amely felveszi tagjainak Finnországot és Svédországot. És tulajdonképpen máris létezik egy alternatív védelmi szervezet, a NORDEFCO, amelyben benne van Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia és Izland, és még egy közös hadseregük is van (a JEF), amelyet Nagy-Britannia vezet, és Hollandia is a tagja. A legerősebb nyugati állam, az Egyesült Államok azonban hiányzik. De egyrészt az is bármikor csatlakozhatna, másrészt az ukrajnaihoz hasonlóan korlátozottan kezdődő konfliktusokat tekintve a jelenlegi szervezetnek is elegendő ereje lenne, hogy azonnal ellenálljon az agressziónak. Egy ilyen szövetséget a többi NATO-ország nem béníthatna meg, és Törökország részvétele egyenesen irreleváns egy északi irányú orosz terjeszkedés szempontjából. És ne felejtsük el, hogy Törökország a szíriai polgárháború idején is a saját szakállára hozott döntéseket, nem egyeztetve a többi tagállammal, és időről időre fellobban a Görögországgal szembeni rivalizálása is (a Ciprus körüli tenger alatti olaj-lelőhelyek kérdésében), szintén a NATO jóváhagyása nélkül. Törökország kétségkívül erős katonai hatalom, de a NATO-tagsága sokkal lazább is lehetne, akár kívül is kerülhetne a szövetségen, azzal, hogy a déli katonai konfliktusok esetében a többi állam jóváhagyásával NATO-támogatást kaphat.

 

 

Említsük meg a 2021-ben tető alá hozott AUKUS nevű háromhatalmi egyezményt is, amelyben Ausztrálián kívül az USA és az Egyesült Királyság is részt vesz. Mi történne, ha ennek keretében az Egyesült Államokat támadás érné? Hiába tagja a NATO-nak is, a többi NATO-tagállamnak nem lenne kötelessége beavatkozni. Ugyanezt a logikát lehetne érvényesíteni az északi együttműködésre is. A jövő a lazább, de ugyanolyan hatékony katonai együttműködésé. Hogy mikor ki nyújtson segítséget a többi tagállamnak, azt elsősorban az agresszor és a helyszín döntheti el.

Ugyanezt a logikát lehetne érvényesíteni az Európai Unión belüli zsarolási ambíciók lelohasztására is. Amit nem lehet elfogadtatni a zsarolásra hajlamos tagállamokkal, azt a többi tagállam még megtehetné, saját hatáskörben, és ehhez nem kellene megváltoztatni az alapokmányt, legfeljebb át kellene értelmezni a kötelezettségeket (hogy mi jár automatikusan a tagsággal). A legidőszerűbb téma az orosz energiahordozók elleni embargó. Ha néhány tagállam kimarad, attól a többi állam még életbe léptetheti. Sőt, a kimaradók uniós támogatásának mértéke is múlhat ezen.A jelenlegi állapot az illiberális vezetőknek kedvez, és ez előbb-utóbb a kollektív szervezetek megbénulásához vezet. Persze az Európai Unió sokkal komplexebb, átfogóbb szervezet a NATO-nál, de ha egyszer megvalósul a „kétsebességes” unió, azt is a jelenlegi keretek lazításával lehetne létrehozni, azáltal, hogy olyan új intézményeket teremtenek kétharmados döntésekkel, amelyeket a renitens államok nem befolyásolhatnak. A megrögzött vétózókat is meg lehet vétózni.

Ukrajna tétje

 

Ukrajna nem önmagában fontos a világ számára. Adva van egy korrupt poszt-szovjet ország, ahol a Majdan téri népi lázadás elzavarta Janukovicsot, a Moszkva-barát elnököt. Utána demokratikus választásokon Zelenszkij lett az új elnök. Elkezdte a tisztogatást, de továbbra is nagy a rendetlenség, érvényesül az ukrán nacionalizmus, többek között a sokat támadott nyelvtörvényben. (Igazi nácik nincsenek, csak olyan nacionalisták, mint nálunk a parlamentbe bejutott Mi Hazánk.)  Látva a kegyence bukását, Putyin kidolgozott egy tervet Ukrajnának az orosz birodalomba való visszakényszerítésére. 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet (megszegve  az Oroszország által is aláírt Budapesti memorandumot, amelyben az ott tárolt nukleáris fegyverek visszaadása cserében vállalta, hogy tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását), még abban az évben a Donyeck-medencében, orosz katonatisztek irányítása alatt létrehozott két úgynevezett "népi demokratikus köztársaságot", idén pedig elhatározta, hogy az egész országot visszakényszeríti a birodalomba.

Ukrajnát nem kellene bevenni az Európai Unióba, mert nyilvánvalóan nem felel meg a csatlakozási feltételeknek, és a NATO-ba sem kell bevenni, mert az még egy normális lelkületű orosz vezetőt is provokálna. A mostani háború azért készteti a világ jobbik felét cselekvésre, mert megmutatta Oroszország (elsősorban Putyin és köre) múlt századi imperialista ambícióit. Tehát nem Ukrajnát kell támogatni, hanem Putyin agresszióját  kell megállítani. Ha másképp nem megy, akár az ukránok rovására is. A háború elején lett volna rá esély. A NATO elfoglalhatta volna Ukrajna nyugati megyéit, és megegyezhetett volna Putyinnal: innentől kezdve Ukrajna a miénk, onnantól pedig a tiétek. És akkor meg lehetett volna kezdeni Ukrajna tényleges demokratizálását és oligarchia-mentesítését. Ezt a lehetőséget a Nyugat elszalasztotta. A mostani cél Putyin megállítása lehet, de ennek nem sok köze van Ukrajna támogatásához. A NATO számára talán az az egyetlen értelmes cél, ha rákényszeríti mindkét felet a realitások elismerésére. Ukrajna lehet demokratikus (de ennek része a demokratikus nyelvhasználat, mint ahogy a kanadai Quebecben történt), Oroszország pedig elégedjen meg az orosz többségű országrészekkel (amennyiben egy korrekt, nemzetközi ellenőrzés mellett lefolytatott népszavazáson valóban őt akarja a többség). Ja, és persze Oroszországnak fel kell építenie, amit lerombolt (gyárakat, kórházakat, lakóházakat, városrészeket). Aki rombol, az építsen is. Ha már a megölt embereket nem támaszthatja fel. 

 

 

Putyinnak mindenképpen le kell mondania a birodalom visszaállításának abszurd céljáról. Ameddig erre nem hajlandó, addig élhet a világ Oroszország nélkül, mintha nem is létezne. Akár az ENSZ-ből is kirakhatnák. Igaz, hogy a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának egyike (a második világháború lezárása óta), de ki mondta, hogy ha a többi tag másként dönt, azok külön-külön nem hajthatnak végre egy összehangolt stratégiát?

(Megjegyzés: Ez az írás egy korábbi fejtegetésem továbbgondolása:

https://mandygabor.blogspot.com/2022/03/lepcsohazi-gondolatok-ukrajnarol.html )

1939

Zelenszkij ukrán elnök kétségbeesetten próbálja rábeszélni a NATO-t, hogy hozzon létre egy no-fly zónát Ukrajna felett, hogy ezzel megszűnjék az oroszok légi fölénye. A NATO vezetői megmagyarázták, hogy ez azért nem lehetséges, mert akkor a nyugati erők közvetlen konfliktusba kerülnének az oroszokkal, és ez világháborúhoz vezetne. Ez igaz. De van egy másik út is, az 1939-es modell.1939-ben Németország és a Szovjetunió meg nem támadási szerződést kötött egymással, majd egy hónappal később a németek megtámadták Lengyelországot. Aztán a szovjetek elfoglalták Lengyelország keleti részét. 

 

Újra időszerűvé vált ez a megoldás. Igaz, nincs idő egy meg nem támadási szerződés megkötésére, de nem a szerződés a lényeg, hanem a befolyási övezetek tisztázása. Putyin „békefenntartó” csapatai elvben azért nyomultak be Ukrajna keleti és féli területeibe, hogy megvédjék az ott élő oroszokat a neonáciktól. Ukrajna meggyengült, itt az idő, hogy a NATO is elfoglalja az ország nyugati felét (amelyet főleg virtigli ukránok laknak, némi lengyel, magyar és román nemzetiségű lakossággal). Ukrajna megrendült, itt az idő, hogy "leradírozzuk" a térképről. Ezzel a Nyugat megállíthatná az orosz behatolást, hiszen az egész ország elfoglalása helyett Ukrajnát csak két részre osztanánk. Mondjuk, Nyugat-Németország és Kelet-Németország mintájára. De mivel a NATO célja valóban a béke fenntartása és az ukránok védelme lenne, aligha várható, hogy az ukránok ellenállnának. Megtarthatnák a demokratikus berendezkedésüket, csak a nyelvtörvényről kellene lemondaniuk. Cserébe viszont a Nyugat teljes támogatását megkaphatnák. Putyin még azt sem mondhatná, hogy ezzel a NATO közelebb került az orosz határokhoz, hiszen Kelet-Ukrajna ütközőállam maradna - ha az oroszok nem foglalták volna el. Nyugat-Ukrajna azonnal beléphetne a NATO-ba és az Európai Unióba (egy ilyen irányú népszavazás után). Ebben a pillanatban egy Ukrajna elleni támadást aligha ítélhetne el Putyin, hiszen ő ugyanazt csinálta. De sietni kell, mert ha az orosz csapatok eljutnak a lengyel, szlovák, magyar és román határig, akkor már nem lesz mit elfoglalnunk.