Képzeljük
el, hogy Romániában egy szélsőséges nacionalista kormány jut hatalomra. Mivel a
haderejük most is jelentősen erősebb, mint a Magyar Honvédség,
határprovokációkat szerveznek, és megtámadnak bennünket. Elfoglalják Csongrád
megyét, és Szabolcs-Szatmárba is beleharapnak. (A román hadsereg erős, ne
felejtsük el, hogy a Tanácsköztársaság bukása után egészen Győrig eljutottak!)
Mit tenne a magyar kormány? Harcolna, vagy megadná magát? Tegyük fel, hogy
tárgyalni kezdene, és arról alkudozna, hogy a megye milyen hányadát adná oda a
románoknak a békéért cserébe. Amikor a románok látják, hogy gyengék vagyunk,
újabb megyéket akarnak maguknak, olyanokat is, amelyeket még nem is foglaltak
el. Az Európai Unióhoz nem fordulhatunk, mert a függetlenségünk érdekében már
kiléptünk belőle. (Már a NATO is felbomlott, elsősorban az USA miatt, de mi is
segítettünk.) Később a szlovák, sőt, a szerb kormány is a románok pártjára áll,
és Magyarországból itt is, ott is újabb területeket szakítanak le.
A
horvátok és a szlovének nem sietnek a segítségünkre, nehogy belesodródjanak a
háborúba, amely a határaik közelében zajlik.
Ez csak
egy képzelt forgatókönyv. De nagyon hasonló történik most Ukrajnában.
Orbán, a béke barátja, nem hajlandó segíteni Ukrajnát, magára hagyja az
agresszorral szemben. Az ellen is teljes erővel tiltakozik, hogy az EU és a
NATO segítséget nyújtson, minden ilyen uniós határozatot megvétóz. És mi lesz a
jutalma? Ha Oroszország bennünket is elfoglal, esetleg ő maradhat Magyarország
miniszterelnöke. Vagy az orosz hatalom helytartója lesz. És mi lesz a mi jutalmunk
azért, hogy ezt engedtük? Hogy tovább is életben maradunk, újra megtanuljuk az
oroszt, amely az új államnyelvünk lesz, és elfelejtjük, hogy annyi nemzedéken
át arról álmodoztunk, hogy egyszer majd Európa, a fejlett nyugat részeivé
válunk. Akinek ez nem tetszik, az megpróbálhat disszidálni. Ha át tud jutni az
aláaknázott szögesdrót-kerítésen.
Lehet,
hogy túlságosan pesszimistának tűnök. Pedig csak realista vagyok.