Van-e kiút?

 Bauer Tamás az ÉS 2023. január 27-iki számában áttekinti az ellenzék helyzetét, és egyebek közt kifejti: a többszöri súlyos vereség nem a pártok szétforgácsoltságára vezethető vissza. Ugyanakkor az egyes pártok  integráló törekvései sem sikeresek,

beleértve az egypárti ellenkormányokat is. Van azonban egy lehetőség, amelyet még nem próbáltak ki, pedig az kecsegtet a legnagyobb sikerrel. Ez egy egységes párt létrehozása, amely integrálhatná a kis pártok erőfeszítéseit. (Ne felejtsük el, hogy a Fidesz is így duzzadt fel, a kisebb jobboldali pártok elnyelésével. Valójában a Fidesz egy negatív népfront, amivel csak egy pozitív, demokratikus népfrontot lehet szembeállítani.) Ebben az egységes ellenzéki pártban is lehetnének különféle érdekcsoportok, de azokat nem kellene külön pártként elismerni, és tagságuk sem a jelenlegi kis pártok tagságának megoszlását tükrözné. Egy ilyen pártban külön frakciója lehetne a liberálisoknak és modernizálóknak, a konzervatívoknak és értékőrzőknek, a technikai fejlődést támogatóknak, de a környezetvédőknek is, a nemzeti értékek védelmezőinek, de az európai egység híveinek is. Ezek a látszólag különböző értékek ugyanis összeegyeztethetőek. A pártok vetélkedése helyett harmonizálni kellene a célokat (de nem a vezetők ambícióit). Véleményem szerint egy ilyen új pártalakzat szállhatna csak szembe sikerrel az orbánista pártállammal. Ez a jelenlegi ellenzéki politikai válságból való egyik kiút.

A szembeszálláshoz szükség lenne a demokrácia-párti nemzetközi erők támogatására is, és nem kell szégyellni, ha ez a párt ideológiai, netán pénzügyi támogatást is kap (szemben a minden befizetett adót a maga gazdagodására és erősítésére fordító kormányerővel). Ha a belső jogi helyzet ezt nem engedi meg, akkor az európai államokhoz is lehetne fordulni, minden részletkérdésben. Európa kontra Fidesz. Ezt tekintem a második kiútnak.

Valószínű, hogy még ebben az esetben sem sikerülne legyőzni az orbáni monstrumot (amelyet nagyrészt a legbelsőbb körnek adott pénzek és jogosítványok, továbbá a lakosság tájékozódását  tudatosan beszűkítő tömegkommunikációs eszközök tartanak életben). Ebben az esetben nincs más megoldás, mint egy alternatív, „föld alatti” Magyarország kialakítása, amely nem az állam ellen, hanem a lakosságért harcol, a maga korlátozott eszközeivel. Ha az állam nem hajlandó több pénzt adni az egészségügynek, akkor az orvosok közvetlenül a demokratikus Európától is kaphatnának anyagi támogatást. A tanárok is, miközben az állami vagy felekezeti iskolák helyett az Interneten oktathatnának. (Nyugdíjas könyvtárosként meg kell említenem a könyvtárakban elérhető forrásokat is, és ahol lehet, a közvetlen vizsgáztatást. Mert sok olyan témakör és iskolatípus van, ahol a könyvek és az online tananyagok a teher nagy részét levehetik a pedagógusok válláról.) Az orvosok és pedagógusok külföldre menekülését is a magyar szakemberek közvetlen külföldi támogatása, az államtól független oktatási intézmények európai akkreditációja állíthatná meg. Ha a CEU-t Bécsbe üldözték, miért nem lehetnének a magyar diákok a CEU levelező hallgatói? Ha a magyar  rendszer nem alkalmazná őket, akkor európai alapítványoknál is elhelyezkedhetnének. Vagy vajon egy nálunk működő világcég nem venné-e fel örömmel az így diplomázott számítástechnikusokat? Ha pedig a „nemzeti” kormány mindenféle törvénnyel akadályozná ezt a folyamatot, emiatt is meg lehetne vonni tőle az uniós támogatást. Mert az elvileg nem a kormányt, hanem az országot, a népet illeti meg. (És ha ezt az EU szabályai nem teszik lehetővé, ki tiltja meg az egyes országoknak, hogy külön-külön is támogassák az egyik tagállam megszabadulását a zsarnokságtól?)

A szociális háló lyukait a társadalom önzetlen segítsége tudná befoltozni (csak azt kell megemlíteni, hogy ezt azért végzik a civilek, mert az állam az adónkból nem hajlandó elvégezni). Ez is kiút, bár csak gyalogosan lehet rajta haladni.

A társadalomnak ez a külön működése vezethetne el az ellenszegüléshez – akkor, amikor már erősebb a változásra való hajlandóság, a gazdagabb és demokratikusabb Európa vonzása, mint a zsarnoki uralom elfogadásának késztetése. A kormány megdöntésére nem számítok, de arra igen, hogy az Orbán-rendszer előbb-utóbb magától is összedől, ahogy Európában már most is köznevetség tárgya. Addig pedig jobb kitartóan építeni egy ellenzéki Magyarországot, mint választásról választásra elszenvedni a kudarcot.

Bauer Tamás a parlamenti részvételben az elutasítás dokumentálását látja lehetőségként. Szerintem nem a szavazás a lényeg, hanem hogy az egységes ellenzéknek minden kérdésben legyen egy kidolgozott közös álláspontja, amit a szavazásoktól függetlenül is rögzíteni kell a parlamenti jegyzőkönyvekben. Eljöhet az az idő, amikor a jelenlegi kormánynak számot kell adnia, hogy miért nem fogadta el az észszerű ellenzéki javaslatokat, hogy az egészségügyi dolgozók vagy a pedagógusok fizetésének emelése helyett miért stadionokra és gigaberuházásokra, az orosz és kínai befolyás növelésére költötte az adónkat, miért nem tett semmit a valódi nemzeti ügyekért.

A nemzet valóban nem lehet ellenzékben. Előbb-utóbb felülkerekedik a társadalom-ellenes állammal szemben. Mert bár felül a gálya... azért a víz az úr. Mondom, előbb-utóbb.