Marx hívta fel a figyelmet arra, hogy a tőkés a munkást is ugyanúgy kezeli, mint a gépet és a nyersanyagot. Megveszi, és ha már nem tudja jól hasznosítani, akkor kidobja. A munkásmozgalom ez ellen a tárgyként való használat ellen lázadt. De ez a megközelítés egyáltalán nem szükségszerű.
Ha a tőkés a munkással osztozna a nyereségen, az egész megváltozna. (És ténylegesen is osztozik, hiszen a munkabért is a nyereségből fizeti.) Az első időszakban (amikor még nincs min osztozkodni) a munkás kapna egy “előleget”, és attól kezdve, hogy a munkája hasznot hajt, már csak nyereségrészesedést. Megszűnne a teljes kiszolgáltatottság, nem lenne értelme sztrájkolni (hiszen a sztrájk a szétosztható nyereséget csökkentené), legfeljebb azon lenne vita, hogy a megtermelt nyereség mekkora hányadát fordítják a termelés bővítésére, és mennyit a bérekre. Mindenki a termelés növelésében, a munka javításában lenne érdekelt.
Ez nem lenne munkás-önigazgatás (mint amivel a jugoszláv kommunisták próbálkoztak), hiszen a döntés joga megmaradna a tőkés kezében. De ezeket a döntéseket a munkások bevonásával készítenék elő, mindenki hozzászólhatna, véleményt nyilvánítana. És ha okos a tőkés, akkor az okos javaslatokat meg is fogadja. Hiszen van, amit a gépek mellől jobban lehet látni, mint az íróasztal mellől. Aztán ott vannak az újítások. Még mindig az a helyzet, hogy sok esetben elfojtják az újító kedvet, vagy eltulajdonítják az újító ötletet. De ha minden nyereség alapon működne, újítási díjat sem kellene fizetni,elég lenne az erkölcsi elismerés (illetve az újító előléptetése olyan munkakörbe, amelyben még több hasznos gondolata lehet). Egy ember hasznos ötletéből az egész üzem profitálna.
Mondom, ha így alakult volna ki a kapitalizmus, tömérdek konfliktust, harcot megspórolhattak volna. És nincs munkásmozgalom, nincsenek szocialista pártok, nincs kommunista pártállam. Ezt a lehetőséget a haszonra éhes kapitalisták elmulasztották. De még ki lehetne próbálni. Újragondolni sohasem késő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése