Írásom apropóját az adja, hogy 2022 májusában Törökország bejelentette, megvétózza Finnország és Svédország csatlakozását a NATO-hoz, mondván, a két északi állam támogatja az Erdoğan által terroristának bélyegzett kurd függetlenségi csoportokat. Nyilvánvaló, hogy a vétójognak, amely a NATO esetében a közös cselekvés összhangját védi, semmi köze két ország belpolitikai nézeteltéréseihez. És láttuk, hogy Orbán Viktor is gyakran fenyegetett a vétóval, amikor Ukrajna megsegítéséről volt szó, pusztán azért, mert az ukránok nem voltak hajlandók megváltoztatni a nyelvtörvényüket. Gondoljunk arra is, hogy Kaczyňski és Orbán hogyan próbálták sakkban tartani az Európai Uniót azáltal, hogy megvétóznának minden olyan döntést, amely a szövetségesük ellen irányulna. Nyilvánvaló, hogy ilyen szervezetek esetében, mint a NATO vagy az Európai Unió, a vétójog nem tölti be az eredetileg neki szánt funkciót, a közös érdekek érvényesítését. A vétójoggal zsarolni lehet.
Érdekes felhozni példaként a Varsói Szerződést. Az teljesen szovjet ellenőrzés alatt állt, el sem lehetett volna képzelni, hogy az egyesített erők főparancsnoka ne szovjet legyen. Mégis, az 1968-as, Csehszlovákia elleni fellépés alól ki tudta vonni magát az egyik tagállam, Románia. Minden következmény nélkül. Mert a beavatkozás nem a Varsói Szerződés akciója volt, hanem a benne részt vevő országok összehangolt fellépése. Ha a NATO nem képes egy ilyen változtatásra (mert ahhoz az alapszerződést kellene módosítani, amit szintén megvétózhatna bármelyik tagország), akkor a NATO-n kívül is meg lehet oldani a problémát. Semmi akadálya annak, hogy létrehozzanak egy olyan északi védelmi együttműködést (az USA, Kanada, az Egyesült Királyság, Norvégia, Németország és a három balti köztársaság részvételével), amely felveszi tagjainak Finnországot és Svédországot. És tulajdonképpen máris létezik egy alternatív védelmi szervezet, a NORDEFCO, amelyben benne van Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia és Izland, és még egy közös hadseregük is van (a JEF), amelyet Nagy-Britannia vezet, és Hollandia is a tagja. A legerősebb nyugati állam, az Egyesült Államok azonban hiányzik. De egyrészt az is bármikor csatlakozhatna, másrészt az ukrajnaihoz hasonlóan korlátozottan kezdődő konfliktusokat tekintve a jelenlegi szervezetnek is elegendő ereje lenne, hogy azonnal ellenálljon az agressziónak. Egy ilyen szövetséget a többi NATO-ország nem béníthatna meg, és Törökország részvétele egyenesen irreleváns egy északi irányú orosz terjeszkedés szempontjából. És ne felejtsük el, hogy Törökország a szíriai polgárháború idején is a saját szakállára hozott döntéseket, nem egyeztetve a többi tagállammal, és időről időre fellobban a Görögországgal szembeni rivalizálása is (a Ciprus körüli tenger alatti olaj-lelőhelyek kérdésében), szintén a NATO jóváhagyása nélkül. Törökország kétségkívül erős katonai hatalom, de a NATO-tagsága sokkal lazább is lehetne, akár kívül is kerülhetne a szövetségen, azzal, hogy a déli katonai konfliktusok esetében a többi állam jóváhagyásával NATO-támogatást kaphat.
Említsük meg a 2021-ben tető alá hozott AUKUS nevű háromhatalmi egyezményt is, amelyben Ausztrálián kívül az USA és az Egyesült Királyság is részt vesz. Mi történne, ha ennek keretében az Egyesült Államokat támadás érné? Hiába tagja a NATO-nak is, a többi NATO-tagállamnak nem lenne kötelessége beavatkozni. Ugyanezt a logikát lehetne érvényesíteni az északi együttműködésre is. A jövő a lazább, de ugyanolyan hatékony katonai együttműködésé. Hogy mikor ki nyújtson segítséget a többi tagállamnak, azt elsősorban az agresszor és a helyszín döntheti el.
Ugyanezt a logikát lehetne érvényesíteni az Európai Unión belüli zsarolási ambíciók lelohasztására is. Amit nem lehet elfogadtatni a zsarolásra hajlamos tagállamokkal, azt a többi tagállam még megtehetné, saját hatáskörben, és ehhez nem kellene megváltoztatni az alapokmányt, legfeljebb át kellene értelmezni a kötelezettségeket (hogy mi jár automatikusan a tagsággal). A legidőszerűbb téma az orosz energiahordozók elleni embargó. Ha néhány tagállam kimarad, attól a többi állam még életbe léptetheti. Sőt, a kimaradók uniós támogatásának mértéke is múlhat ezen.A jelenlegi állapot az illiberális vezetőknek kedvez, és ez előbb-utóbb a kollektív szervezetek megbénulásához vezet. Persze az Európai Unió sokkal komplexebb, átfogóbb szervezet a NATO-nál, de ha egyszer megvalósul a „kétsebességes” unió, azt is a jelenlegi keretek lazításával lehetne létrehozni, azáltal, hogy olyan új intézményeket teremtenek kétharmados döntésekkel, amelyeket a renitens államok nem befolyásolhatnak. A megrögzött vétózókat is meg lehet vétózni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése