Az udvari bolond aktualitása

 

A királyi udvarokban fontos szerepe volt az udvari bolondnak. Ő volt az, aki következmények nélkül kimondhatta az igazságot. Ennek ára az volt, hogy senki sem vette komolyan. A szavai mégis egyfajta mentális tisztulásra adtak lehetőséget.

Mostanában elgondolkodtam ezen. Az autoriter rendszerek minden erővel elfojtják a józan ész szavát, az embereknek muszáj elfogadniuk a hazugságokat, vagy legalábbis úgy tenni, mintha elfogadnák. És amikor a rossz döntések miatt összeroppan a rendszer, teljes a káosz. Már a végső stádium előtt sokan tisztában vannak a dicstelen véggel, de nem tesznek, mert nem is tehetnek semmit.

Gondoljunk Sztálinra! Mindenki dicsőítette, másképp nem is kerülhettek volna be a vezetésbe. És amikor meghalt, a legtöbben azonnal elkezdték a merev rendszer lebontását.

Sztálin után Berija, a rettegett titkosrendőrség vezetője került hatalomra. Azonnal váltott: a korábban frekventált nehézipar és hadiipar helyett a könnyűipar fejlesztését és az életszínvonal emelését, sőt a kelet-nyugati viszony enyhítését kívánta elérni, mégpedig egyes kutatók szerint Hruscsovnál jóval radikálisabban. A terveit nem tudta megvalósítani, mert addigra már annyi jogtalanságot követett el, hogy nem volt hitele, és a hadsereg vezetése Hruscsovot támogatta, aki nem késlekedett az eltávolításával és kivégzésével. De Hruscsov is ugyanolyan talpnyaló volt, és ő is reformokat hajtott végre, mert ezt kívánta a helyzet.

Mi lett volna, ha Sztálin nem végzi ki a saját ellenzékét? Házi őrizetben tarthatta volna őket, de úgy, hogy rendszeresen konzultál velük. És ha a rendszere még életében bukik meg, a sok tervezési és végrehajtási hiba miatt, akkor úgy kerülhetett volna hatalomra az ellenzék, hogy Sztálinnak sem kell meghalnia. Semmilyen politikai kurzus nem örök, megmutatta ezt Mao Ce-tung, Franco vagy Pinochet rendszerének bukása. Nem ártana megtartani a békés változtatás lehetőségét.

Igaz, hogy a politikusoknak előbbre való a mai haszon, és nemcsak az anyagiak, hanem a személyes befolyás miatt is. De Jaruzelski, Grósz Károly, valamint a csehszlovák “bársonyos forradalom” megmutatta, hogy a rendszer viszonylag békésen is megváltoztatható.

A mai Magyarországon Orbán is teljhatalomra tör, és olyanok veszik körül, akik minden intézkedésének tapsolnak, a kritikát elfojtják, vagy legalábbis gyengítik. De mindenki tudja, hogy Orbán halála után ez nem folytatódhat, hiszen folytathatatlan. Még nem tudjuk, a jelenlegi talpnyalók közül ki kerül majd akkor hatalomra, de biztosra vehetjük, hogy változtatni fog a rendszeren, mert változtatnia kell. De nem lenne sokkal jobb, ha a jelenlegi, meggyengített ellenzék is részt vehetne az akkor esedékessé váló reformok kidolgozásában és kivitelezésében? Akkor is, ha egyelőre Orbán nem is tart rá igényt.

Nagyon szkeptikus vagyok az ellenzék győzelmét illetően. Nem az ellenzék gyenge, hanem a hatalom erős. Törvénytelenül erős. A közhangulatot a hatalmon lévő klikk az illegálisan megszerzett média-egyeduralom révén manipulálja, a tájékozatlan tömegek azt imádják és azt gyűlölik, akit a kormánymédia kijelöl. És tudomásom szerint senki sincs, akinek a hatalmon lévők meg akarnák hallgatni a véleményét. 

 

 

Jobb volt az udvari bolondnak. Ő legalább kimondhatta az igazságot. Kinevették, de a vicces kritikai megjegyzések mégis csak hathattak a hatalom birtokosaira. (Valami ilyesmit vállalt Hofi Géza is.) A mi korunkban rendkívül fontos lenne minden intézkedés azonnali véleményezése. Ha Orbán ezeket nem is akarja meghallani, legalább arra lenne szükség, hogy ezek az ellenvélemények és ellentervek dokumentálva legyenek. Ha másutt nem, a parlamenti jegyzőkönyvben.