Nagy Imre-szindróma

 

Győzni még mindig könnyebb, mint kormányozni. Nagy Imrét
ötvenhatban a zsarnokság elleni össznépi lázadás emelte a
forradalom vezetőjévé, de rövid idő alatt foglyává vált a gyors
változásokat akaró tömegeknek.
   Valami ilyesmi fenyegeti most Magyar Pétert is. Igaz, őt a maga
által irányított lázadás emelte a hatalomba, mint az egyetlen
politikust, aki ígéretei alapján talán el tudná takarítani a
diktatórikus rezsim hidraszerű tekervényeit. Ennek az ígéretnek
köszönheti a sosem látott támogatást. De ahogy a rezsimváltás
újabb és újabb gyakorlati intézkedéseket követel, kitűnik, hogy
a politikus és a követőinek tábora nem egyformán gondolkodik.
A vezér tervez (és néha el is hiszi magáról, hogy jobban tudja a
teendőket, mint mindenki más), a követői pedig időnként csalódnak
és -- élve az ígért nagyobb szabadsággal -- fel is mordulnak. Néhány
ilyen "felmordulást" már átéltünk, például a sógor kinevezésével
vagy az oktatási tárca antidemokratikus vezetőre bízásával
kapcsolatban. Ezekben az esetekben a miniszterelnök gyorsan
helyesbíteni tudott. De attól tartok, hogy lesznek még további
kellően át nem gondolt ötletei. Orbán Viktortól senki sem követelte
a döntései újragondolását, mert ő egy diktatórikus vezető volt.
Magyar Péter nagy részben azért győzött, mert úgy mutatkozott
be, mint aki mindig hallgat ránk, megkérdez bennünket, és biztat,
hogy majd minden másképp lesz, úgy, ahogy mi akarjuk (és ahogy
meg is érdemli az ország). Polgár Judit köztársasági elnöknek való
jelölése azonban azt mutatta, hogy Magyar hajlandó a rögtönzésekre
(és a Tisza-képviselők is hajlamosak teljes szívvel támogatni egy
olyan javaslatot, amiről kiderült, hogy a miniszterelnök sem
gondolta végig, sőt, a kiszemelt államfőt meg sem kérdezte,
mielőtt bejelentette a jelölését). Az át nem gondolt döntések
rendre értetlenkedéshez vezetnek. Ennek legutóbbi, és az
előbbieknél veszélyesebb példáját az állami vagyon védelmére
és visszaszerzésére felállított hivatal vezetőjének jelölése
kapcsán tapasztalhattuk (az egyik tévéállomás túlnyomórészt
Magyarral szimpatizáló nézőinek 91 %-a nem értett egyet a
javaslattal), ami arra figyelmeztet, hogy ideje lenne abbahagyni
az improvizációkat. A követők időnként csalódnak. Mert
komolyan vették, hogy most már az ő véleményük is számít.
És nehezíti a helyzetet, hogy míg ötvenhatban Rákosi hívei
elbújtak, most csak Orbán bújik el, de a Fidesz megmaradt
politikusai ott vannak a parlamentben, és minden apró hibát
kihasználnak, hogy visszatámadjanak. És ezt a kampányukat
harsányan támogatja a médiában megőrzött befolyásuk is.
Mi pedig, akiknek a kétharmad köszönhető, de nem akarunk
keresztbe tenni az új kormánynak, csak bámulunk és morgunk.
Még szerencse, hogy ezúttal remélhetőleg nem kell félnünk
egy szovjet intervenciótól.

(Az Élet és Irodalomnak 2026. aug. 29-ikén elküldött szöveg)

*

Később még olyan újabb problémákat is hozzá tennék, mint a havi
súlyos bírságok a menekültkérdés "nemzeti" kezelése miatt (a többi
26 ország politikájával szemben), vagy az ukrán uniós csatlakozás
akadályozása (az orbáni politika folytatásaként), egy olyan okból,
ami csak az ukrajnai legkisebb kisebbséget érinti, de minden más,
sokkal nagyobb nemzetiségre is ki kellene terjeszteni. Ez pedig már
törvényhozási szempontból is reménytelen, figyelembe véve a Kijev
elleni mind gyakoribb  rakétatámadásokat. Persze ezek a kimaradt
dolgok már nem illenének az 56-os összehasonlításba.

*

Még későbbi folytatás:

Magyar Péter mostanában gyakran tesz olyat, ami teljesen ellentmond
a kezdeti „se nem jobb, se nem bal, hanem magyar” jelszónak. Egyre
több olyan döntése van, amelyikkel már a baloldali követői nem
tudnak azonosulni. Ilyen a migránsok távol tartása és az Ukrajnával
kapcsolatos, megint merevvé váló politikája.
   A migránsokkal kapcsolatban világos, hogy nincs szükségünk az
Európába (Németországba) igyekvő, kemény muszlim vallású (például
a sariját követő és másoktól is megkövetelő) muszlimokra, ők csak bajt
okoznak. De a menekültválsággal kapcsolatban megújított és
szigorított uniós elvek, szabályok vannak, amik már semmiféle
nagy fenyegetést nem okoznának Magyarországnak. Azonkívül
már régóta van olyan lehetőség, hogy az adott uniós ország vagy
befogad, vagy fizet  a befogadó országoknak.  Málta egy hónapon
belül teljesítette a létszámra vonatkozó követelményeket, és azóta
békén hagyják. Igaz, hogy csak 400 ezren vannak (ha jól emlékszem
a lexikon-adatra), és csak néhány száz menekültet kellett befogadniuk.
Orbán keményen ellenállt, ennek köszönhetjük a napi 1 millió eurós
bírságot, ami Magyar Péter makacssága miatt tovább is fennáll.
(Mi mindent tudnánk finanszírozni abból a napi egy millióból!)
Nem tudom biztosan, de attól tartok, hogy ez a makacsság önmagában
is megakadályozhatja az uniós pénzek „haza hozatalát”, mindegy, hogy
a többi követelést teljesítettük-e vagy nem.
   A másik szerencsétlen dolog az Ukrajna elleni politika. Igaz, hogy
Magyar Péter néhány fontos kérdésben engedett, de például az
Ukrajnából, a besorozás elől menekülő, részben magyar származású
hadköteleseket nem küldi vissza. Namármost, azok a férfiak nem
állnak ellent az orosz agressziónak, amivel gyengítik Ukrajnát, és
közelebb hozzák Oroszország katonai győzelmét, és a mai
katonaszökevényeknek már nem is lesz hova visszamenniük. Ma
a kárpátaljai magyarokat is az ukrán katonák védik. És persze
Európát is, bennünket is, hiszen a visszafeudalizálódott Oroszország
nem fog megállni Ukrajnában, kiszivárgottak olyan tervek, miszerint
a balti köztársaságok, sőt Románia, Lengyelország és Finnország is
szerepel az orosz hadvezetés terveiben. Vajon az ide menekült, katona
korú ukrajnai magyarok fegyvert fognak-e majd a Magyarországba
betörő orosz hadakkal szemben? És ilyen helyzetben azt követelni,
hogy Ukrajna állítsa vissza a magyar nemzetiségnek a korábbi (az
orosz támadás előtti) összes jogát, már csak azért is irreális, hiszen
a Kijev elleni folyamatos orosz rakétacsapások már azt is kérdésessé
teszik, hogy a törvényalkotás egyáltalán működik-e. Arról nem is
szólva, hogy az Ukrajnában élő magyar nemzetiségiek létszáma talán
a legkisebb az ottani nemzetiségek közül. (Gyanítom, hogy az ukrán
vezetés azért ódzkodik a nemzetiségi jogok teljes visszaállításától,
 mivel a legnagyobb ottani ellenzék az orosz. Magyar Péter tehát
ezzel a gesztussal az oroszok nyelvhasználati jogainak visszaállítását
is követeli. Ez persze lehetett volna okos döntés is, de most valamiféle
defetizmust tükrözhetne. Amellett ha a vegyes lakosságú városokban
és falvakban megjelennének mindazon nemzetiségek nyelvén a
névtáblák, amely nemzetiség előfordul az adott helységben, az a
háborús helyzetben elképzelhetetlen:)
   Orbán 2022-ben háborús vészhelyzetet hirdetett (az uniós államok
közül egyetlenként), ami már megszűnt, de most Magyar Péter
meghosszabbította a tömeges bevándorlás okán Orbán által korábban,
már 11 éve elrendelt válsághelyzetet, látszólag minden valóságos
indok nélkül. Már nincs ilyen veszély, és ez csak további indok arra,
hogy megint úgy tekintsenek ránk, mint akik nem illenek az Unióba.
   Orbán az egész lakosságunkat pánikba ejtette azzal, hogy az Unió
(és a baloldal) háborúba akarja sodorni Magyarországot. Ezzel szemben
az igazság az, hogy a tétlenségünk bátorítja az agresszort. (Mennyire
más lett volna a helyzet, ha az Ukrajna territoriális integritását szavatoló
budapesti memorandumot követve már 2014-ben keményen fellépett
volna a NATO az orosz hódítással szemben!) Tulajdonképpen már akkor
meg kellett volna kezdeni olyan „nemzetközi brigádok” szervezését,
amelyek a harmincas években szembeszálltak Francóval. Abban részt
vettek franciák, olaszok, magyarok, sőt, amerikaiak is. Én már elmúltam
nyolcvan, de szívesen vállalnék valamilyen munkát, amit el tudok végezni.
A támadók ellen, az ukrán lakosság védelmében.
   Magyar Péter még botladozik miniszterelnökként. De a sok régen várt,
a demokrácia visszaállítását elősegítő döntése mellett egyre-másra követ
el hibákat is. Ilyen hiba a menekültek erőszakos kirekesztése és az
Ukrajnával folytatott, Orbán által elkezdett kekeckedés folytatása.
   Amikor Magyar Péter nagy fölénnyel megnyerte a választásokat,
mindenki fellélegzett. Nemcsak mi, de Európa jobbik része is. Most
majd megint le kell sütnünk a szemünket, ha a nemzetiségünket firtatják?

Tűzijáték-teszt

 

Amikor egy új kormány veszi át a vezetést, és megállapítja, hogy üres a kassza, nagyon meg kell fontolni, hogy mire mennyit költ. Emlékszünk Medgyessy Péter miniszterelnökségére. Spórolást ígért, de amikor az esedékes augusztus 20-ikai tűzijátékot elmosta volna az éppen áradó Duna, akkor, arra hivatkozva sem mondta le a költséges ünneplést, csak valamennyivel elhalasztotta - ha jól emlékszem, az árvízi védekezés hőseire való megemlékezés jegyében, holott csak arról volt szó, hogy az előkészületek már megtörténtek, és a közreműködőket kártalanítani kellett volna. (Nyilván nem annyival, amennyi robbanóanyagot már felhalmoztak, de még nem füstölték el.)

   Most olyan helyzet van, hogy megint üres az államkassza, és a Tisza győzelmét is  megünnepeltük már néhány fesztivállal. Még a rakétázókkal sem kötöttek szerződést, amivel elköteleznék magukat. Itt a nagy lehetőség a takarékoskodásra. Kíváncsi vagyok, hogy Magyar Péter kormánya hogy dönt: lemondja-e a felesleges ünneplést (amit az Orbán-kormány fejlesztett igazán nagy, „kerül, amibe kerül, csak nagyobb legyen, mint a tavalyi” fesztivállá), vagy a józanság dönt, és a tűzijáték lemondását is az Orbán-kormány esztelen költekezésével magyarázza.

   De ha meggondolom, az állami tűzijátékot néhány egyéb módon is helyettesíteni lehetne. Például megkérhetnénk a NER alatt meggazdagodott milliomosokat, hogy ezúttal ők viseljék a költségeket (ezzel természetesen csökkenne a tőlük behajtandó büntetés összege). Lehetséges lenne az is, hogy tűzijáték-versenyt rendezünk, és mindenki a saját petárdáival nevezhetne be. Mivel azonban én két szempontból is tűzijáték-ellenes vagyok (rontja a levegőt, és megőrjíti a kutyákat), azt az ötletemet is vitára bocsátom, hogy egyáltalán ne legyen tűzijáték, hanem helyette az utóbbi 20 év legszebb tűzijátékainak felvételeit játssza a tévé (a lakosság többsége úgysem eredetiben, hanem a televízión látja a tűzijátékokat), és lehessen szavazni, hogy kinek melyik tetszett. (Ennek a megoldásnak számos előnye lenne: nem kellene letaposni egymást a hidakon, nem kellene a házak padlásterében nyomakodni, senki sem pottyanna a Dunába és egyebek.)

   Az a gyanúm, hogy a Magyar-kormány sem változtat majd a szokásokon, és ugyanúgy kidobja a pénzt (a mi pénzünket) egy kis „circenses” kedvéért. És utána majd megmagyarázza, hogy azért nem élünk jobban, mert Orbánék túl sok pénzt eltékozoltak.

   Ez tehát a tűzijáték-teszt. Ki mit jósol? Átmegy-e majd a Tisza-kormány ezen?

Kéretlen tanácsok Magyar Péternek

 Örülök a Tisza történelmi győzelmének, és eddig is nagyon reméltem, hogy MP nem ábrándítja ki az embereket. De néhány kérdésben nem értem az álláspontját. Például miért vonakodik elismerni Hadházy Ákosnak a Tiszára nézve rendkívül fontos tevékenységét? Iványi Gábor megsegítése nem várhat sokáig, hiszen az Oltalom a gazdasági összeomlás szélén áll. A fővárosi költségvetést is mihamarabb meg kell menteni. Én elismerem Magyar Péter kiválóságát és taktikai érzékét, de nem szabad elfelejtenie azt, hogy a győzelmében nagy szerepet játszott az "óellenzék" (a DK, a Momentum és egyéb kisebb pártok) számos híve, akiknek az együttműködéséről a jövőben sem szabad lemondania. A rendszerváltás dinamikájában fontos mozzanat volt az Orbán által betiltott Budapest Pride melletti tömeges kiállás. Bár akkor Magyar kijelentette, hogy az ilyen demonstrációk természetesek, most úgy nyilatkozott, hogy a kérdésről népszavazást kellene rendezni. Ilyen ügyekben sehol nem rendeztek népszavazást, és ettől csökkenhet a változásban kulcsszerepet játszó fiatal szavazók rokonszenve. A legközelebbi megoldandó feladatok: az ukránok honvédő háborújának anyagi támogatása, valamint a menekültek emberi kezelésének módja. Tudtommal Magyar ezekben a kérdésekben kétértelműen nyilatkozik (nem vétózná meg az uniós támogatást, de Magyarország nem adna erre pénzt, illetve nem engedne be menekülteket, de ahhoz sem járulna hozzá, hogy pénzzel segítsük más tagállamok ilyen vállalásait), ezzel pedig ő is oka lehet annak, hogy végül is ne szabadítsák fel az uniós forrásokat. Az ő helyében én azonnal belemennék mindkét feltételbe, azzal, hogy a magyar álláspontot később, 3-4 év múlva még felülvizsgáljuk. És ő sem javasolna mást magának az én helyemben.

 

 

Ki mit tud?

Orbán Viktor azóta irtózik a miniszterelnöki vitáktól, hogy 

Gyurcsány jobbnak bizonyult nála. De most, hogy a stábja 

bevetette azt a videót, amelyen állítólag majd láthatjuk, 

hogy az ellenfele hogyan szerelmeskedett a korábbi barátnőjével,

könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhet. Mi lesz, ha a választók 

követelni fogják, hogy a regnáló miniszterelnök is mutassa meg, 

mit tud az ágyban? És, bizony, könnyen bebizonyosodhat, hogy

(A dzsungel könyvéből véve az analógiát)  Akela elvéti az ugrást.

Mert nem biztos, hogy egy "ketrecharcos"  minden pályán

győzni tud.

 

 

(Az Élet és Irodalomnak 2026. febr. 14-ikén küldött levél szövege.)

Hogyan születik a messiás?

 Amióta Magyar Péter (volt fideszes) felbukkant a semmiből, jobbról-balról (de főleg a DK oldaláról) úgy beszélnek róla, mint a legújabb messiásról, akiben botor dolog bízni, hiszen nincsen hiteles (baloldali) előélete. Igaz, nekem is furcsa volt látni, ahogy a pedofil-botrány (a 2024-esről beszélek, nem a mostaniról) nyomán szinte a semmiből bukkant fel és vált népvezérré. De Magyar Pétert mi tettük messiássá, azt teszi, amit mi sugallunk neki. Mert az Orbán-korszak rombolásai nyomán (ennek részletezésre itt nincs elég hely) ő az egyedüli reményünk. Az eltelt lassan másfél év alatt ő is sokat változott, idomult a mi elvárásainkhoz (a legtöbb elváráshoz). Ahogy Nagy Imre is sokat változott (a sztálini Szovjetunióban vállalt besúgói szereptől a Rákosi alatti "padláslesöprő" miniszteren és az 1953. júliusi kormányprogram reformista miniszterelnökén át az 56-os forradalom arcáig). Van ilyen. Ő abból a helyzetből már nem tért vissza a korábbi énjeihez. Miért gondoljuk, hogy Magyar Péter visszatér, és fondorlatosan, az életét is kockáztatva, csak azért tör hatalomra, hogy egy második Orbán legyen? Mi tettük messiássá, és ha a nép elfordul tőle, az ő hatalma sokkal gyorsabban összeomlik. Bízzunk benne! És bízzunk magunkban!

 

(Szerkesztve megjelent az Élet és Irodalom 2025. okt. 3-iki számában.

 https://www.es.hu/cikk/2025-10-03/mandy-gabor/hogyan-szuletik-a-messias.html )

Egy pártban több párt

 

 

Szégyellem, hogy mindig nekem jutnak eszembe olyan megoldások, amelyek alkalmasnak látszanak arra, hogy megoldják az ország gondjait. Itt van például a Tisza Párt viszonya a többi demokratikus ellenzéki  párthoz. A választási törvények gondoskodnak arról, hogy ha több ellenzéki párt indul a választáson, akkor a Fidesz kapja a legtöbb szavazatot, és menjen minden tovább. Illetve még durvábban, mint eddig. A kisebb pártok vagy visszalépnek, vagy a rendszerváltás ügyének árulóivá válnak. (Fekete Győr András már megmutatta, hogy némi önmérséklettel ez vállalható.) De a dilemma fel is oldható. Magyar Péter helyében megígérném a többi ellenzéki pártnak, hogy a parlamenti üléseken minden alkalommal felolvassák egy-egy kimaradt pártnak az álláspontját. A képviselő helyett a párt nyilatkozata, amit érdemben meg lehet vitatni. Ez mehetne addig, amíg nem változik a választási törvény, amikor már a kis pártok is szóhoz juthatnak, és visszatérhet az egyszer volt koalíciós kormányzás. Persze a most kimaradt pártok így elesnének a képviselői fizetésüktől, de arra is van lehetőség, hogy a pártjuk kapjon a Tiszának (a reménybeli győztesnek) járó parlamenti javadalmazásból. Magyar Péter helyében ezt meg is ígérném. Hiszen egy ilyen koalíciós megállapodás nélkül az ő 2/3-os győzelmüknek sem lenne reális esélye. (A magam részéről lemondok a nagy ötletért járó tiszteletdíjról. Nehogy már rajtam múljon az ország jövője!)

(A Népszavának 2025. május 10-ikén elküldött olvasói levél szövege)