Képzelt háború

 

Képzeljük el, hogy Romániában egy szélsőséges nacionalista kormány jut hatalomra. Mivel a haderejük most is jelentősen erősebb, mint a Magyar Honvédség, határprovokációkat szerveznek, és megtámadnak bennünket. Elfoglalják Csongrád megyét, és Szabolcs-Szatmárba is beleharapnak. (A román hadsereg erős, ne felejtsük el, hogy a Tanácsköztársaság bukása után egészen Győrig eljutottak!) Mit tenne a magyar kormány? Harcolna, vagy megadná magát? Tegyük fel, hogy tárgyalni kezdene, és arról alkudozna, hogy a megye milyen hányadát adná oda a románoknak a békéért cserébe. Amikor a románok látják, hogy gyengék vagyunk, újabb megyéket akarnak maguknak, olyanokat is, amelyeket még nem is foglaltak el. Az Európai Unióhoz nem fordulhatunk, mert a függetlenségünk érdekében már kiléptünk belőle. (Már a NATO is felbomlott, elsősorban az USA miatt, de mi is segítettünk.) Később a szlovák, sőt, a szerb kormány is a románok pártjára áll, és Magyarországból itt is, ott is újabb területeket szakítanak le.

A horvátok és a szlovének nem sietnek a segítségünkre, nehogy belesodródjanak a háborúba, amely a határaik közelében zajlik.

 

 

 Ez csak egy képzelt forgatókönyv. De nagyon hasonló történik most Ukrajnában. Orbán, a béke barátja, nem hajlandó segíteni Ukrajnát, magára hagyja az agresszorral szemben. Az ellen is teljes erővel tiltakozik, hogy az EU és a NATO segítséget nyújtson, minden ilyen uniós határozatot megvétóz. És mi lesz a jutalma? Ha Oroszország bennünket is elfoglal, esetleg ő maradhat Magyarország miniszterelnöke. Vagy az orosz hatalom helytartója lesz. És mi lesz a mi jutalmunk azért, hogy ezt engedtük? Hogy tovább is életben maradunk, újra megtanuljuk az oroszt, amely az új államnyelvünk lesz, és elfelejtjük, hogy annyi nemzedéken át arról álmodoztunk, hogy egyszer majd Európa, a fejlett nyugat részeivé válunk. Akinek ez nem tetszik, az megpróbálhat disszidálni. Ha át tud jutni az aláaknázott szögesdrót-kerítésen.

 Lehet, hogy túlságosan pesszimistának tűnök. Pedig csak realista vagyok.

Tűzszünet és népszavazás

 

Putyin azzal érvel, hogy Ukrajna orosz nyelvű lakosait, de különösen az ország keleti megyéiben élőket meg kell védenie a zsidó Zelenszkij által vezetett ukrán náciktól, és ezért kénytelen bombázni, ukránokat gyilkolni, szövetkezve a kínaiakkal, irániakkal és észak-koreaiakkal. Az elfoglalt megyéket (és azok még el nem foglalt részeit is) az orosz parlament Oroszország részeivé nyilvánította. Zelenszkij ellenáll, mondván, az oroszok által követelt területek az ukrán alkotmány szerint Ukrajna részét képezik, és ezekről egyszerűen alkotmányellenes lenne lemondani. Ha megtenné, elkergetné az ukrán nép. Jelenleg a tűzszünetről folyik a vita, de mindkét fél csak akkor lenne hajlandó erre, ha katonailag kedvező helyzetbe került. Közben sorra hullanak a fronton az ukránok és az oroszok is, A világbéke pedig állandó veszélyben van, nagyrészt az oroszok atomfegyverrel való fenyegetései következtében.

Nekem van egy naiv ötletem. Mivel a keleti ukrajnai megyék lakosságának többsége orosz nemzetiségű, jogos az igény ezeknek az anyaországukba engedésére. Már ha ők maguk Putyin birodalmának akarnának alattvalói lenni, miután a földjüket a sok éves háború nagy mértékben elpusztította. Önként adódik az ötlet: mindkét fél vonja vissza a csapatait a vitatott területekről (az ukránok is, az oroszok által igényelt megyék azon részéről is, amelyeket még nem tudtak elfoglalni az oroszok). Ezután szigorú nemzetközi ellenőrzés alatt rendezzenek népszavazást: hányan szeretnének az ukrán, és hányan az orosz államban élni. Ez végső soron egy technikai kérdés: minden olyan szavazópolgárt, aki a háború kitörése előtt bizonyíthatóan a vitatott megyékben lakott, regisztrálnának, és megkérdeznék a szándékukról. A két adatsor egymástól független lenne, utólag már nem lehetne összekapcsolni a szavazatot az azt leadó személlyel. Ennek révén megoldódna a probléma, és a két kormány hadakozása helyett az érintettek mondhatnák ki a végső szót. Az adatok azonnal felkerülnének egy felhőben lévő adatbázisba, esetleg többe is egyszerre, hogy ne lehessen meghamisítani azokat. A szavazatszámlálók számától függően ez a procedúra jó ideig eltarthat, és tetemes összegekbe kerülhet, de addig sem dörögnének a fegyverek, és ez a "tetemes összeg" is kisebb lene, mint az ellenfélre naponta elpazarolt bombák, drónok, drónvadász-eszközök, valamint a tovább folytatott háború pusztításainak egyre növekvő költsége. És a végén mindkét ország módosíthatná az alkotmányát, az államhatárait, a népszavazás eredményét követve, valamint megindulhatnának a lerombolt országrészek és városok újjáépítését célzó beruházások (ebben orosz vállalkozók is részt vehetnének), végre módosíthatnák az ukrán nyelvtörvényt, garantálva minden nemzetiség (az orosz mellett a magyar, lengyel, román stb.) kulturális fejlődését és politikai érdekképviseletét.

Mi lenne, ha minden megállapodás ellenére kiújulnának a harcok? Akkor olyan nemzetközi haderőt kellene küldeni a harcok által érintett területekre, amely képes lenne kikényszeríteni a békét. (Ebben NATO-országok is részt vehetnének, de a szervezeten kívül). Elvégre a világ békéje fontosabb, mint a marakodás a földterületek felett. Az ukránoknak érdeke a béke, hiszen a lakosságuk egyre fogy. A nemzetközi szankciók az orosz gazdaságnak is ártottak, és bár a háborús üzemmódra való átállás miatt ez nem annyira látszik, az életük hosszú ideig rosszabb lesz. Még az is felvetődhet, hogy Oroszországgal a világ normálisabb hányada megszakítson minden kapcsolatot (beleértve a diplomáciait is), és ezáltal gyakorlatilag  "kiközösítse". Minél több állam cselekedne így, annál erősebb lenne a figyelmeztetés, hogy mindenkinek be kell tartania a nemzetközi szabályokat. A felvetésem naiv, mert tudom, hogy a politika "nem így működik". De ki tud jobbat?

 

(Elküldve az Élet és Irodalomnak, 2025. augusztus 20-ikán)