Hány éves vagyok?

 

Hány éves vagyok? Erre nem is olyan könnyű válaszolni.

Nyolcvan éve jöttem először a világra, és ez szerepel a személyi okmányaimban is. De amikor 2005-ben csökkentett javadalmazással nyugdíjba mentem, valósággal újjászülettem. Ezek szerint idén vagyok húszéves. Előttem a világ! 

És ez a nekem rendelt húsz év épp úgy tele van munkával, ötletekkel, felfedezésekkel és örömmel, mint az a hatvan. Azzal a különbséggel, hogy már nincs mogorva főnököm, aki korlátozná a szárnyalásomat, nem kell úgy viselkednem, mintha a hivatali hierarchiában felettem állókat okosabbnak is tartanám, nem kell izgulnom, hogy kapok-e fizetésemelést, jutalmat vagy megrovást. Sikerült egy szerény lakást is szereznem, abban meghúzhatom magam, és ennyi elég is. Érdemeim elismeréseként ingyen utazhatok, és a kedves jegyellenőrök is csak annyit mondanak, hogy "jó egészséget!"

Amikor 2005-ben elkezdődött az igazi életem, elkezdtem verseket, novellákat írni, olvasói leveleket küldtem a lapoknak, és ha nem közölték (a legtöbbnek ez volt a sorsa), akkor feltettem a személyes blogomra, olykor pedig én magam adtam ki őket. Mivel a nyolc órai munkaidő (plusz a napi közlekedés) kimaradt, sokkal több időt tudtam szentelni önmagam okosítására, nemesítésére, a valódi értékek keresésére és befogadására. 

Tanulmányaimat magánúton végeztem, és sokkal többet elsajátítottam, mint amennyi a tananyag volt, mindenhez hozzáolvastam, túlteljesítettem az eredeti penzumot. Nem a külső kényszer hajtott, hanem a tudásszomj. 

A mások segítésének ösztönét önkénteskedéssel elégítettem ki (voltam kis törpe a Mikulásgyárban, segítő különböző összejöveteleken, még utcát is takarítottam, mostanában pedig Iványi Gábornak a kormány által üldözött igazi keresztény egyházában segítek a hajléktalanok és egyéb rászorulók számára készülő adományok előkészítésében). Mindez sokkal nehezebben volna lehetséges a napi 8 órai munka mellett.

Sajnos a túlfeszített munkatempó így is elhasználta a szervezetemet, megjelentek a korai öregedés tünetei. Már tizenöt évesen elkezdett hullani a hajam, egyre görbed a hátam, romlik a látásom. Az orvosok szerint bármikor meghalhatok, akár már a huszas éveimben is. Két végén égettem a gyertyát, azt mondják. Hát, a nagy szabadságnak ez az ára. De így is megéri. Ez alatt a húsz év alatt sokkal inkább embernek éreztem magamat, intellektuálisan is, érzelmileg is, mint az előző hatvanban. Kívánom, hogy ti is szülessetek újjá, és mutassátok meg a világnak és magatoknak is, hogy  milyen nagyszerű dolgokra vagytok képesek. Embernek lenni sem rossz (összehasonlítva más élőlényekkel), de szabad embernek, autonóm személyiségnek lenni az igazi!