Keresztény erkölcs

Orbán Viktor és kereszténydemokrata szövetségesei gyakran szónokolnak a keresztény Európa megvédéséről. De Magyarországon (és talán egész Kelet-Közép-Európában) a "keresztény" egyszerűen a "nem zsidó" szinonimája (holott a kereszténység megalapítója, Jézus maga is zsidó volt). Amikor a Horthy-korszakban (még jóval Hitler előtt!) elkezdődött a zsidók hátrányos megkülönböztetése (amely aztán logikusan vezetett a nyilas vérengzéshez, a zsidó származású magyar írók, tudósok, orvosok meggyilkolásához), a magyarok többsége elfogadta ezt a kirekesztő és gonosz viselkedést. A "keresztény kurzus" gyökeresen keresztényellenes és emberellenes volt. De milyen keresztény az, aki nem védi meg az üldözötteket, sőt, azok javainak megszerzésével még hasznost is húz belőle? Képzeljünk el egy falusi papot, aki nem engedi elhurcolni a zsidó felebarátait, azon az alapon, hogy "ne tégy másokkal olyat, amit nem szeretnél, hogy mások tegyenek veled". Nem volt ilyen pap. (Olyan volt, aki a hivatalos rendelkezéseket bátran megsértve keresztleveleket hamisított, és ezzel sok zsidót mentett meg. De nyíltan senki sem mert ellenállni.) A helyi hatóságok legalább annyit megtehettek volna – ha másképp nem, hát ravaszkodásból –, hogy kérik a kormányzatot: a zsidók az eddigi helyükön teljesítsék az elrendelt munkaszolgálatot, a falusi orvost kötelezzék a keresztények gyógyítására, a tanítót a tanításra, a kereskedőt a kereskedésre. Ez is megalázó, de legalább lett volna praktikus haszna.

Ha Magyarország kormánya kereszténynek hirdeti magát, akkor vegye be az Alaptörvénybe azt is, hogy „emberi törvény nem írhat felül isteni törvényt”. Ha újra ellentmondásba kerülne a kettő, akkor nem az állami rendelkezéseket kell követni.