Putyin azzal érvel,
hogy Ukrajna orosz nyelvű lakosait, de különösen az ország keleti megyéiben
élőket meg kell védenie a zsidó Zelenszkij által vezetett ukrán náciktól, és
ezért kénytelen bombázni, ukránokat gyilkolni, szövetkezve a kínaiakkal,
irániakkal és észak-koreaiakkal. Az elfoglalt megyéket (és azok még el nem
foglalt részeit is) az orosz parlament Oroszország részeivé nyilvánította.
Zelenszkij ellenáll, mondván, az oroszok által követelt területek az ukrán alkotmány
szerint Ukrajna részét képezik, és ezekről egyszerűen alkotmányellenes lenne
lemondani. Ha megtenné, elkergetné az ukrán nép. Jelenleg a tűzszünetről
folyik a vita, de mindkét fél csak akkor lenne hajlandó erre, ha katonailag
kedvező helyzetbe került. Közben sorra hullanak a fronton az ukránok és az
oroszok is, A világbéke pedig állandó veszélyben van, nagyrészt az oroszok
atomfegyverrel való fenyegetései következtében.
Nekem van egy naiv
ötletem. Mivel a keleti ukrajnai megyék lakosságának többsége orosz
nemzetiségű, jogos az igény ezeknek az anyaországukba engedésére. Már ha ők
maguk Putyin birodalmának akarnának alattvalói lenni, miután a földjüket a sok
éves háború nagy mértékben elpusztította. Önként adódik az ötlet: mindkét fél
vonja vissza a csapatait a vitatott területekről (az ukránok is, az oroszok
által igényelt megyék azon részéről is, amelyeket még nem tudtak elfoglalni az
oroszok). Ezután szigorú nemzetközi ellenőrzés alatt rendezzenek népszavazást:
hányan szeretnének az ukrán, és hányan az orosz államban élni. Ez végső soron egy
technikai kérdés: minden olyan szavazópolgárt, aki a háború kitörése előtt
bizonyíthatóan a vitatott megyékben lakott, regisztrálnának, és megkérdeznék a
szándékukról. A két adatsor egymástól független lenne, utólag már nem lehetne
összekapcsolni a szavazatot az azt leadó személlyel. Ennek révén megoldódna a
probléma, és a két kormány hadakozása helyett az érintettek mondhatnák ki a
végső szót. Az adatok azonnal felkerülnének egy felhőben lévő adatbázisba,
esetleg többe is egyszerre, hogy ne lehessen meghamisítani azokat. A
szavazatszámlálók számától függően ez a procedúra jó ideig eltarthat, és tetemes összegekbe kerülhet, de addig
sem dörögnének a fegyverek, és ez a "tetemes összeg" is kisebb lene, mint az ellenfélre naponta elpazarolt bombák, drónok, drónvadász-eszközök, valamint a tovább folytatott háború pusztításainak egyre növekvő költsége. És a végén mindkét ország módosíthatná az
alkotmányát, az államhatárait, a népszavazás eredményét követve, valamint
megindulhatnának a lerombolt országrészek és városok újjáépítését célzó
beruházások (ebben orosz vállalkozók is részt vehetnének), végre módosíthatnák
az ukrán nyelvtörvényt, garantálva minden nemzetiség (az orosz mellett a
magyar, lengyel, román stb.) kulturális fejlődését és politikai
érdekképviseletét.
Mi lenne, ha minden
megállapodás ellenére kiújulnának a harcok? Akkor olyan nemzetközi haderőt
kellene küldeni a harcok által érintett területekre, amely képes lenne
kikényszeríteni a békét. (Ebben NATO-országok is részt vehetnének, de a
szervezeten kívül). Elvégre a világ békéje fontosabb, mint a marakodás a földterületek felett. Az ukránoknak érdeke a béke, hiszen a
lakosságuk egyre fogy. A nemzetközi szankciók az orosz gazdaságnak is ártottak,
és bár a háborús üzemmódra való átállás miatt ez nem annyira látszik, az életük hosszú ideig rosszabb lesz. Még az is felvetődhet, hogy Oroszországgal a világ normálisabb hányada megszakítson minden kapcsolatot (beleértve a diplomáciait is), és ezáltal gyakorlatilag "kiközösítse". Minél több állam cselekedne így, annál erősebb lenne a figyelmeztetés,
hogy mindenkinek be kell tartania a nemzetközi szabályokat. A felvetésem naiv, mert tudom, hogy a politika "nem így működik". De ki tud jobbat?
(Elküldve az Élet és Irodalomnak, 2025. augusztus 20-ikán)
