2025. május 10., szombat

Egy pártban több párt

 

 

Szégyellem, hogy mindig nekem jutnak eszembe olyan megoldások, amelyek alkalmasnak látszanak arra, hogy megoldják az ország gondjait. Itt van például a Tisza Párt viszonya a többi demokratikus ellenzéki  párthoz. A választási törvények gondoskodnak arról, hogy ha több ellenzéki párt indul a választáson, akkor a Fidesz kapja a legtöbb szavazatot, és menjen minden tovább. Illetve még durvábban, mint eddig. A kisebb pártok vagy visszalépnek, vagy a rendszerváltás ügyének árulóivá válnak. (Fekete Győr András már megmutatta, hogy némi önmérséklettel ez vállalható.) De a dilemma fel is oldható. Magyar Péter helyében megígérném a többi ellenzéki pártnak, hogy a parlamenti üléseken minden alkalommal felolvassák egy-egy kimaradt pártnak az álláspontját. A képviselő helyett a párt nyilatkozata, amit érdemben meg lehet vitatni. Ez mehetne addig, amíg nem változik a választási törvény, amikor már a kis pártok is szóhoz juthatnak, és visszatérhet az egyszer volt koalíciós kormányzás. Persze a most kimaradt pártok így elesnének a képviselői fizetésüktől, de arra is van lehetőség, hogy a pártjuk kapjon a Tiszának (a reménybeli győztesnek) járó parlamenti javadalmazásból. Magyar Péter helyében ezt meg is ígérném. Hiszen egy ilyen koalíciós megállapodás nélkül az ő 2/3-os győzelmüknek sem lenne reális esélye. (A magam részéről lemondok a nagy ötletért járó tiszteletdíjról. Nehogy már rajtam múljon az ország jövője!)

(A Népszavának 2025. május 10-ikén elküldött olvasói levél szövege)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy merénylet még hiányzik

"Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni?" Ez a híres idézet jut eszembe, amikor azon töprengek, hogy mi hiányzik még Orbán ...