2025. április 18., péntek

Bodrogfalvi Klára esete a Mesterséges Intelligenciával

   



Néhány éve írtam egy meseparódiát, amelyben a meseszép Bodrogfalvi Klárát elrabolja a hétfejű sárkány. Az oda vetődő Dragomán Jancsi, a sárkány-ügyek szakértője megígéri, hogy kiszabadítja. De amikor megtalálja, a lány nem hajlandó visszamenni a faluba.

Ezt a témát begépeltem a Chat GPT nevű programba, amely a Mesterséges Intelligencia algoritmusaival dolgozta ki a megadott témát. Összesen 9 változatot vizsgáltam meg. Nos, a program rendkívül találékonyan kombinált. Először is Klárát egy Bodrog menti kis faluba helyezte. A lány szép volt, aki  “a kedvességével és szépségével  mindenki szívébe lopta magát. Azonban egy napon, amikor a virágos réten sétált, hirtelen  felbukkant egy hatalmas sárkány, aki hatalmába kerítette őt, és elrepítette a hegyek közé.” Az emberek kétségbe estek, de Dragomán Jancsi, “a bátor ifjú, aki már korábban is bizonyította bátorságát és ügyességét”, vállalkozott a feladatra, és egy bölcs öregember titkos varázslata segítségével sikerült is legyőznie a sárkányt. (A program egy sporttudósítás precizitásával írja le a küzdelem lefolyását.)

A különböző változatok másképpen nevezik a sárkányt. Hol Drakkarul, hol Szikraalakúr, hol Drakathor, hol Morok, hol Drak’gul (el kell ismerni, hogy ezek nagyon jó sárkánynevek, némelyik Drakulára emlékeztet). A legtöbb változatban gonosz és félelmetes, de később kiderül, hogy nem is akar rosszat.  A program kétségbeesetten próbálja feloldani az ellentmondást, hogy a szép lány miért nem akarja ott hagyni az elrablóját.  Először a Stockholm-szindrómára gondoltam, ami egy túszejtő akcióról kapta a nevét, amikor is a túszok a fogvatartójuk érdekeivel azonosultak, hogy el tudják viselni kilátástalan helyzetüket. De nem, több változatban is a szerelem a kulcs. Sőt, olyan változat is volt, amelyikben kiderül, hogy a sárkány valójában nem egy gonosz szörnyeteg.. Klára szerint: “Valójában ő egy átváltozott herceg, aki átkot kapott, és csak  igazi szeretettel szabadulhat meg. Rájöttem, hogy igazi szerelmet érzek iránta, és a barlangban  találtam az otthonomat.. (…) Jancsi mélyen elgondolkodott, és lassan megértette Klára döntését. Bár szíve fájt, elfogadta,  hogy Klára boldog a sárkány oldalán. Nem volt az ő dolga megváltoztatni ezt a döntést, hanem  tiszteletben tartani Klára szabadságát és boldogságát. Így hát Jancsi visszavonult a sárkány barlangjából.”  Egy másik változatban: “Rájöttem, hogy igazi szerelmet érzek iránta, és a barlangban  találtam az otthonomat."

A 3. változatban Klára azt mondja Jancsinak: Menj el! A sárkány nem bántott engem. Együtt élünk itt, és béke van közöttünk. Kérlek, fogadd el ezt!  Jancsi meglepődött és megzavarodott Klára szavaitól. Nem értette, hogy hogyan lehetne béke egy sárkánnyal, és miért választaná Klára egy szörnyet az emberi társaság helyett.  De amikor megnézte Klárát, rájött, hogy boldog és kiegyensúlyozott. Látta a ragyogó mosolyát és a szemeiben a melegséget. Talán a sárkány valóban nem jelentett fenyegetést.  Jancsi lassan megértette, hogy a szeretett Klára megtalálta a boldogságát a sárkánnyal együtt.  Bár szíve szerint szerette volna megmenteni őt, elfogadta Klára választását és tiszteletben  tartotta a döntését.  Rendben, Klára - mondta Jancsi mosolyogva. Ha boldog vagy itt, akkor nem akarok  közbeavatkozni. Bízom benned, és mindig emlékezni fogok rá, hogy szeretlek.Jancsi visszatért Bodrogfalvára, hagyva Klárát és a sárkányt a barlangban. Bár fájdalom volt a szívében, megnyugtatta a tudat, hogy Klára boldog, és biztonságban van. Elfogadta, hogy az igazi szerelem néha váratlan fordulatokat vesz, és a boldogság sokféle formában nyilvánulhat meg.”

Egy másik változatban Klára így magyarázza a szokatlan döntését: Jancsi, a sárkány nem az, aminek  látszik. Megmentett engem a magánytól és a veszélyektől. Nem hagyhatom itt egyedül.  Jancsi zavarba jött. Nem értette, miért ragaszkodik Klára a sárkányhoz, aki korábban őt rabolta  el. De a szerelme felébredt benne, és megértőbb szemmel nézett Klárára.  Rendben van, Klára - mondta Jancsi nyugodtan. Ha ez a döntésed, akkor tiszteletben tartom.  De ha bármikor úgy érzed, hogy szükséged van rám, itt leszek, hogy segítsek. Klára meghatódott Jancsi elkötelezettségétől, és hálásan mosolygott rá. Ezután Jancsi búcsút vett és elhagyta a barlangot, hogy visszatérjen Bodrogfalvára.”

Egy másik változatban a sárkány egyfajta buddhista tanítónak tűnik. Klára elmagyarázza Jancsinak: “Drakathor nem akar engem megsebezni. Ő csak magához akar venni. Megtanított rá, hogy mindenkinek van története és méltósága. Itt maradok, hogy megértsem és elfogadjam a sárkány szívét." Jancsi visszatért a faluba,  “Klára pedig maradt a barlangban, ahol tanulmányozta a sárkányt . (…) Napról napra növekedett a kapcsolat közöttük, és a sárkány lassan megtanította  Klárának a maga békéjét és bölcsességét.”

Olyan változat is van, amelyben az emberré visszaváltozott sárkány a falu közösségének szeretett tagja lesz. Jancsinak támad ez az ötlete: Mi lenne, ha mindannyian visszatérnénk a faluba, és segítenénk Drak’gulnak visszaváltozni? Ha az egész falu egyesülne, minden lehetséges. Klára meglepetten nézett rá, majd az arcán megjelent a boldogság. Igen, Jancsi! Egyesítve erőinket, képesek lehetünk a csodákra.  Így hát Jancsi és Klára visszatértek a faluba, és az emberekkel együtt összefogtak, hogy megmentsék Drak’gul herceget a varázslat karmaiból. Egyesített erőikkel, bátorságukkal és szeretetükkel összetörték a varázslatot, és Drak’gul újra emberi alakban pompázott.”

Ezek az idézetek jól példázzák a program ügyességét a meseszövésben. Arról ugyan fogalma sincs, hogy hogyan jött létre ez a fura helyzet, de kitalált hozzá egy hihető keretet.

Engem meglepett a nyelvi találékonyság is. Miközben nagyban folyt a küzdelem a sárkány és a felmentő sereg között,  “Klára kihasználta a zavart, és elkezdett kigúvadzni a kötelékekből.” 

A többi verziót nem kívánom részletezni, de a tanulságok így is nyilvánvalóak. A Mesterséges Intelligencia bravúrosan szövi a cselekményt, nagyon találékony. De hiányzik belőle a mondanivaló és az ihlet, ami nélkül egy eleven szerző hozzá sem kezd. Az én írásomban vannak ötletek (jók vagy rosszak, az most mindegy). Dragomán Jancsit is a sárkánymániára, a dragon-mániára utalva neveztem el így, miközben egy mai író, Dragomán György nevére is utalok vele. A sárkány méretét azzal jelzem, hogy a köntöse olyan nagy, hogy mire Klára a végét kimosta, az eleje már újra bepiszkolódott. Amikor Klára nem akar Jancsi felesége lenni, Jancsi azzal nyugtatja meg, hogy ha ő nem kell, majd feleségül kérik mások, királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák. Végül Klára felsorolja a sárkány kiválóságait:  A sárkány erős. Határozott. Nem jár kocsmába, nem udvarol más lányoknak. És megvan közöttünk az a bizonyos szikra, ami nekünk, nőknek annyira fontos. Ilyesmiket egy program nem tud kitalálni. Írásának egyedüli oka, hogy utasítják rá. Persze a tévésorozatok szerzői is lélektelenül írnak, több évadon keresztül, minden különösebb belső kényszer nélkül. A Chat GPT-t nekik találták ki. És a kormányszóvivőknek.

(A Chat GPT lekérdezésében segítségemre volt Sásdi Zsolt, akinek ezúton mondok köszönetet.)

 A fenti írás megjelent a Kláris irodalmi magazin 2023. évi 5. számában.

A fenti illusztráció az Internetről származik, a Máltai Tanulmányok oldalról.

 

 

2025. április 16., szerda

Miben döntsünk?

 

Megkaptam a Kormány véleménykutatási levelét. Van, ami tetszik benne. Például mindjárt az elején: "Most Ön dönt!" Én bizony szeretnék dönteni. Kormányt. De ezt a lehetőséget nem találtam az íven. 

 


Aztán jönnek a bevezető információk. "Ukrajna csatlakozásával a Magyarországnak járó uniós források Ukrajnába kerülnek." Én úgy tudom, hogy Magyarországnak nem járnak uniós források, mégpedig azért nem, mert a magyar kormány évek óta nem hajlandó igazodni az Európai Unió általunk is önként vállalt elveihez (többek között a menekültkérdésben, a bűnözés elleni harcban, az egyetemek függetlenségét illetően - és van még egy sor más panasz is). 

A 2. pontban azt állítják, hogy “Ukrajna csatlakozásával a magyar gazdák elveszítenék a földterület alapján járó támogatásokat, az teljes egészében az ukrán mezőgazdaságnak járna”. Miért teljes egészében? Az Unió földterületének növekedésével nyilván át kell számolni, hogy kinek mennyi jár, de ha Magyarország szenvedne egy ilyen háborútól, ha a mi földjeinken kellene kerülgetni az aknákat és a bombatölcséreket, a lelőtt rakéták törmelékeit, vajon mennyi támogatást találnánk igazságosnak? (Arról nem is beszélve, hogy eredetileg is mennyi baj volt ezzel a támogatással, mivel a magyar gazdák gyakran eltúlozták a saját földterületük nagyságát.) 

Aztán említik még, hogy a csatlakozással “a tömeges olcsó ukrán munkaerő veszélyeztetné a magyar emberek munkahelyeit és a béreket”. Ezt értem, hiszen ugyanez már látható a keletről a kormány által importált munkaerővel kapcsolatban is. De akinek van esze, az nem állna meg Magyarországon, hanem tovább költözne a normálisabb nyugati államokba. 

Aztán: “Ukrajna csatlakozásával több millió ukrán nyugdíjas válna jogosulttá magyar nyugdíjra”. De miért kellene nekünk fizetni az ukránok nyugdíját? A román, szlovák, horvát nyugdíjasok talán tőlünk kapják a nyugdíjukat? Csak azok, akik a Fidesz jóvoltából magyar állampolgárok is lettek. De Ukrajnában már csak 150 ezer magyar nemzetiségű ember él, legfeljebb ezek kérhetnek magyar állampolgárságot, a többiek nem. Az ingyenes egészségügyi ellátással pedig az a helyzet, hogy az uniós országok állampolgárai külföldön csak ideiglenes ellátást vehetnek igénybe, sürgősségi alapon. 

Több ilyen hamis információt és csúsztatást is említhetnék. De a fő kérdés: miért ilyen égető probléma ma számunkra Ukrajna uniós csatlakozása, amikor ennek még 6-8 évig nincs realitása (gondoljunk csak a törökök csatlakozásának 1987 óta húzódó ügyére). 

A Voks 2025 álkérdését össze sem lehet hasonlítani a Tisza Párt nem hivatalos népszavazásával, amelyben több mint 1 millióan nyilvánítottak véleményt, valós kérdésekben, nem állami pénzből. A kormányunk sokat tanulhatna tőlük.

 

(A Népszavának elküldött olvasói levél szövege, 2025. ápr. 16.)

2025. április 12., szombat

Hídfoglalás

 


  

Hadházy Ákos hívei időről időre elfoglalnak néhány hidat, remélve, hogy ezzel meggyengítik a 15 éve uralkodó rendszert. Ez a taktika ugyan alkalmas a figyelemfelhívásra, de egyben el is távolíthatja a nem tüntető többséget az eredeti cél támogatásától. De ennek nem kellene így történnie. Ha végtelen sorban állnának a tüntetők a hídak járdáin, napokig, olyan táblákkal, amelyek leleplezik a rendszer visszaéléseit, minden arra haladó észrevenné őket, ugyanakkor senkinek sem okoznának bosszúságot. Most pedig mindenkinek bosszúságot okoznak, akiknek fontos dolguk lenne a másik parton (a randevútól a bevásárlásig). A közlekedés tartós megbénítása káoszt okoz, a káosz pedig vonzza a diktatúrát. Egy olyan helyzetben, amikor az államhatalom már felkészült az ellenállás szétverésére, ennek érdekében új törvényeket hoztak, és lehetővé tették, hogy a rendőrség mellett a reguláris hadsereget is bevethessék zavargások esetén. A hídfoglalóknak nincs akkora erejük, hogy megdönthessék a rendszert, de átgondolatlan tetteikkel elérhetik a rendszer megkeményedését.

(A Népszavának 2025. ápr. 9-ikén elküldött olvasói levél szövege)

 



 

2025. április 6., vasárnap

Hány éves vagyok?

 

Hány éves vagyok? Erre nem is olyan könnyű válaszolni.

Nyolcvan éve jöttem először a világra, és ez szerepel a személyi okmányaimban is. De amikor 2005-ben csökkentett javadalmazással nyugdíjba mentem, valósággal újjászülettem. Ezek szerint idén vagyok húszéves. Előttem a világ! 


És ez a nekem rendelt húsz év épp úgy tele van munkával, ötletekkel, felfedezésekkel és örömmel, mint az a hatvan. Azzal a különbséggel, hogy már nincs mogorva főnököm, aki korlátozná a szárnyalásomat, nem kell úgy viselkednem, mintha a hivatali hierarchiában felettem állókat okosabbnak is tartanám, nem kell izgulnom, hogy kapok-e fizetésemelést, jutalmat vagy megrovást. Sikerült egy szerény lakást is szereznem, abban meghúzhatom magam, és ennyi elég is. Érdemeim elismeréseként ingyen utazhatok, és a kedves jegyellenőrök is csak annyit mondanak, hogy "jó egészséget!"

Amikor 2005-ben elkezdődött az igazi életem, elkezdtem verseket, novellákat írni, olvasói leveleket küldtem a lapoknak, és ha nem közölték (a legtöbbnek ez volt a sorsa), akkor feltettem a személyes blogomra, olykor pedig én magam adtam ki őket. Mivel a nyolc órai munkaidő (plusz a napi közlekedés) kimaradt, sokkal több időt tudtam szentelni önmagam okosítására, nemesítésére, a valódi értékek keresésére és befogadására. 

Tanulmányaimat magánúton végeztem, és sokkal többet elsajátítottam, mint amennyi a tananyag volt, mindenhez hozzáolvastam, túlteljesítettem az eredeti penzumot. Nem a külső kényszer hajtott, hanem a tudásszomj. 

A mások segítésének ösztönét önkénteskedéssel elégítettem ki (voltam kis törpe a Mikulásgyárban, segítő különböző összejöveteleken, még utcát is takarítottam, mostanában pedig Iványi Gábornak a kormány által üldözött igazi keresztény egyházában segítek a hajléktalanok és egyéb rászorulók számára készülő adományok előkészítésében). Mindez sokkal nehezebben volna lehetséges a napi 8 órai munka mellett.

Sajnos a túlfeszített munkatempó így is elhasználta a szervezetemet, megjelentek a korai öregedés tünetei. Már tizenöt évesen elkezdett hullani a hajam, egyre görbed a hátam, romlik a látásom. Az orvosok szerint bármikor meghalhatok, akár már a huszas éveimben is. Két végén égettem a gyertyát, azt mondják. Hát, a nagy szabadságnak ez az ára. De így is megéri. Ez alatt a húsz év alatt sokkal inkább embernek éreztem magamat, intellektuálisan is, érzelmileg is, mint az előző hatvanban. Kívánom, hogy ti is szülessetek újjá, és mutassátok meg a világnak és magatoknak is, hogy  milyen nagyszerű dolgokra vagytok képesek. Embernek lenni sem rossz (összehasonlítva más élőlényekkel), de szabad embernek, autonóm személyiségnek lenni az igazi!


2025. április 2., szerda

Dafke

 Az ÉS legutóbbi számában Kovács Zoltán elemzi Orbán Viktor
politikai fordulatait, és nem érti, hogy mindez miért történik. 
(https://www.es.hu/cikk/2025-03-14/kovacs-zoltan/unokaink-kiborulnak.html) 

Vélhetnénk, hogy talán Putyin megrendelésére. (Korábban Trumpot írtam volna, de már nem vagyok biztos benne, hogy akár a fékezhetetlen agyvelejű amerikai elnök is helyeselné azt, amit közép-európai csodálója tesz.)

Pedig a válasz egyszerű. Stílszerűen úgy fogalmaznék, hogy pofonegyszerű. Csakazértis.

Ennek a logikának felel meg a nemzetközi büntetőbíróság által körözött izraeli miniszterelnök budapesti meghívása is. Orbán nemcsak a vendégének életét veszélyezteti ezzel a lépéssel, de a saját életét is. Vegyük figyelembe, hogy hány szélsőséges muszlim szervezet feni a fogát Netanyahura. És ha sikerül is épségben visszautaznia Budapestről, Orbán itt marad. És mi is maradunk, akik megengedtük. Vagy talán a szeptember 11-iki newyorki terrortámadás több ezer halottjának köze volt az Egyesült Államok külpolitikájához?

Ha Orbán Viktor tanácsadója lennék, azt javasoltam volna neki, hogy inkább ő látogasson el Izraelbe, hiszen semmi sincs nálunk, amit meg kellene mutatnia az izraeli miniszterelnöknek, ő pedig mindig kész repülni, hogy mindenkinek személyesen kifejthesse a véleményét, Pekingtől Moszkván és Indián át Mar-a-Lagóig mindenütt otthon érzi magát. De hát nem vagyok Orbán tanácsadója. Túl okos  vagyok hozzá. Mindenki túl okos hozzá.

 


(Az Élet és Irodalomnak 2025. márc. 14-ikén elküldött hozzászólás javított szövege)

Üldözési mánia

 

A magyar lakosságban egyre többen szenvednek üldözési mániában. Ennek két esete lehet: vannak, akik mániákusan üldöznek másokat (megfigyelik, bántják, zaklatják őket, szándékosan bajt okoznak nekik), és olyanok is vannak, akik úgy érzik, hogy mások üldözik őket (megfigyelik, bántják, zaklatják, vagy valami módon szándékosan bajt okoznak nekik). Az első, „üldözéses” eset gyógyítása egyszerűbb: Ha ilyet tapasztalunk magunkon, el kell képzelnünk, hogy hogyan éreznénk magunkat az üldözött helyében. Mások üldözésének, zaklatásának egyébként sosem lehet jó vége: hosszan tartó ellenségeskedés, súlyosabb esetben rendőrségi eljárás és börtön.

A második, az „üldözöttségi” mánia nehezebb eset. Mivel nem mi csináljuk, hanem velünk csinálják, nem lehetünk biztosak az elkövető szándékát, célját, remélt hasznát illetően. Mit tehetünk ilyenkor? Elsősorban azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy tettünk-e valamit, ami másoknak kellemetlen lehetett. Ha rájövünk, hogy mi lehet az ellenségeskedés forrása, akkor igyekeznünk kell tisztázni a helyzetet. A legtöbb esetben félreértésről van szó. Például lehet, hogy valami olyat mondtunk, ami egy meglévő sebet mélyített el a másikban. Gyakori eset például, hogy a szándékunkat értették félre, a kritikai megjegyzést hadüzenetnek értelmezték, és a hitük szerint csak „visszavágtak”. Ilyenkor is fontos, hogy megértsük, milyen szó, kijelentés vagy magatartás sértette a másikat, és megpróbáljuk meggyőzni az illetőt a szándékaink békés jellegéről.

Amit a leggyakrabban üldözési mániának neveznek, az egy olyan kóros lelki állapot, amikor feltételezzük, hogy valaki szándékosan és hosszabb távon követ, üldöz bennünket (néha különböző emberek egész csapata, felváltva), hogy valami olyat megtudjon rólunk, amit titkolni akarunk. Mostanában gyakori, hogy látunk egy embert, aki a mobiltelefonjába beszél. Ha néha ránk pillant, arra is gondolhatunk, hogy rólunk jelent valakinek valamit. Az első kérdés ilyenkor: „Mit tudunk mi, amire mások kíváncsiak lehetnek?” (Gyakori, hogy külföldi titkosszolgálatokat feltételezünk; ők követnek, hallgatnak le bennünket. Volt egy ismerősöm, aki úgy hitte, hogy felváltva követte a CIA és a KGB, miközben semmi rejtegetnivalója nem volt, ami joggal érdekelhette volna őket.) Mi erre az ellenszer? Nem reagálunk, semmit nem árulunk el a „titkos” terveinkről. A kémeket drága pénzen alkalmazzák, és elmegy a kedvük, ha semmi érdekeset nem találnak, előbb-utóbb leállnak a kémkedéssel. Előfordulhat, hogy valamelyik „követőnkkel” gyakran találkozunk (például a járműveken vagy a boltban). Ilyenkor megkérdezhetjük, hogy hogy van, segíthetünk-e neki valamiben. Gyorsan kiderül, hogy miért jár gyakran ugyanabba a boltba (közel van a lakhelyéhez), miért száll fel gyakran ugyanarra a járműre (naponta azzal jár munkába, a gyerekért, edzésre stb.). A személyes kapcsolat segít eloszlatni a gyanút, bennünk is, a feltételezett titkos ügynökben is.

Ha valaki konkrét károkat is okoz (például megrongálja az autónkat, a kerítésünket, a postaládánkat), akkor ismeretlen tettes ellen feljelentést is tehetünk (részletesen leírva az elkövetés helyét, idejét, módját, sőt, esetleg a feltételezett elkövetők csoportját is). Ha a rendőrség nem is indít nyomozást, van egy dokumentumuk, amit elővehetnek, ha a támadás ismételten előfordul, vagy súlyosabbá válik.

Ha mindezt megtettünk a biztonságunk érdekében, akkor nincs más dolgunk, mint várni, és addig nem gondolni a ránk leselkedő veszélyekre. Egy megbízható barát is segíthet, akivel megbeszélhetjük az élményeinket, és akitől konkrét, fizikai segítséget is kaphatunk.

Előfordulhat, hogy már erre a bizalmas barátra is gyanakodni kezdünk, hogy ő is benne van a buliban. Ilyenkor itt az ideje orvoshoz, pszichiáterhez fordulni.

 


 

Egy merénylet még hiányzik

"Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni?" Ez a híres idézet jut eszembe, amikor azon töprengek, hogy mi hiányzik még Orbán ...