A Spiegel közvéleménykutatása szerint a szavazók elsöprő többsége, 92 százalék válaszolta, hogy Magyarországnak nincs helye a továbbiakban a közösségben. A német lap arról számol be, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor „választási kampányt folytat az EU ellen, és nyíltan zsarolja azt”, illetve hogy „a német adófizetői pénzek nem folyhatnak tovább egy olyan országba, amely Moszkvához igazodik”. A cikk második felében azt írják, hogy „ha Orbán Viktor ismét megnyeri a választásokat, az EU nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban”. Véleményük szerint nem elfogadható, hogy „egy Orbánhoz hasonló kormányfő alattomos eszközökkel hangulatot keltsen Brüsszel és demokratikus képviselői ellen, blokkolja az egész EU-t, és egyúttal továbbra is Brüsszelből érkező segélyekkel tömje korrupt rendszerét. A német adófizetők nem fizethetnek tovább azért, hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.
A szavazati jog megvonását már tizenöt éve folyamatosan felvetik az Unióban. (Ezt szokás "atombombának" nevezni.) De hol a lengyel, hol a szlovák kormány tette lehetetlenné a szavazati jog megvonását az Orbán-kormánytól. Még sokáig ez lehet a helyzet. És ha Magyarország végre "eurokompatibilis" lesz, akkor is lehet egy másik kormány, amelyik a saját önző érdekei védelmében megakadályozhatja a vétkes tagállam kizárását (illetve a legrosszabb esetben is csak a szavazati jogának megvonását). Nincs mese, itt radikális lépésre lenne szükség. Létre lehetne hozni egy "árnyék-uniót", amelyben a többségi szavazat érvényes, de amely rendelkezhetne az összes pénz felett. Meg lehetne szüntetni a jelenlegi EU-t, és létrehozni helyette egy másikat, amelyiknél folyamatosan vizsgálják, hogy az egyszer felvett tagországok megfelelnének-e még a felvételi kritériumoknak. És ha egyiket sem sikerül megcsinálni, akkor még mindig marad egy utolsó, bár nagyon kockázatos eszköz. A "normális" 25 tagállam egyenként megszakíthatná a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Ezzel automatikusan kikerülnénk a schengeni övezetből és a NATO-ból (ennek az a pozitív hozadéka is meglenne, hogy többé nem olvashatnák az orosz titkosszolgálatok a hozzánk érkező dokumentumokat). Megszűnnének az Európával fennálló kereskedelmi és politikai kapcsolatok is. A magyar kormány számára ez az öngyilkossággal lenne egyenlő, de remélem, hogy mindezek csak addig tartanának, amíg mi, magyarok, észhez nem térünk.
Én az észhez térésnek drukkolok.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése