A túszok és az új vallásháború

 

A Hamász a 2023. októberi támadássorozat során több, mint száz túszt ejtett – miközben ezernél is több ártatlan embert megölt, izraelit és külföldit egyaránt. Most a túszok hozzátartozói arra kérik a kormányaikat és Izraelt, hogy kövessenek el mindent az ártatlan túszok kiszabadítása érdekében. Én megértem a fájdalmukat. De vegyük figyelembe, hogy a terroristák a túszokat is megölhették volna. Hogy nem ezt tették, annak egyedüli oka ennek az alku pozíciónak a kicsikarása volt. Megölhetik a túszokat most is, ez egyedül rajtuk múlik. Ha kell, a média nyilvánossága előtt le is fejezhetik őket, mint tették azt az Iszlám Állam harcosai. Ha a csere mellett döntenek, akkor ugyanolyan üzletben reménykedhetnek, mint Putyin, aki az ártatlanul sok évre elítélt amerikai kosárlabdázó lány elengedéséért cserébe elérte egy orosz fegyverkereskedő kiszabadítását. De milyen ügylet ez is? Az amerikait az orosz hatóságok azért ítélték börtönbüntetésre, mert a repülőtéren morzsányi kábítószert találtak a poggyászában. Utána hiába igazolta a kezelőorvosa, hogy az gyógyszer volt, és ő írta fel, ez nem másította meg a szigorú ítéletet. Egy ártatlan sportolóért egy jogosan elítélt, ezrek haláláért felelős gazember. És vegyük figyelembe, hogy a sok szállal összekötött világunkban mennyi újságíró, diplomata és kereskedő jár-kel. Bármelyiket elrabolhatják, és túszként használhatják fel. Akárhogy is nézzük, ez egy egy irányú utca, és a bűnözők (terroristák vagy szélsőséges kormányok) vannak előnyben. Képzeljük el, hogy minden foglyul ejtett ártatlan emberért az izraeli kormány egy-egy ártatlan palesztint ejtene foglyul és ajánlana fel cserébe. Megmozdítaná a Hamász egyetlen ujját is ezekért az ártatlanokért? Kötve hiszem. Nekik az egyes emberek élete semmit sem ér, és a nyugatiak élete is csak áru. (Az is önbecsapás, amikor az amerikaiak vagy izraeliek "kiiktatják" a terroristák egyes vezetőit. Az alárendeltjei talán még örülnek is ennek, hiszen így hamarabb kerülnek vezető pozícióba, és amikor majd őket is eléri a sors, hősökként tisztelhetik az utódjaik.) A terroristákkal nem kereskedni kell, hanem legyőzni őket. Akármennyire is fáj ez a civilizált világnak.

A mostani terrorista támadás csak a kezdet. Izrael az 1948-as ENSZ-határozat nyomán jött létre. Alapvetően demokratikus állam, amely hazát ad az Európából elüldözött zsidóknak (azon a helyen, amely eredetileg is az övék volt), egyenlő jogokat biztosít az arab lakosoknak (nekik saját pártjuk is van, és az beleszólhat az izraeli belpolitikába). Izrael Államot a megalakulása óta támadják az arab nacionalisták, többször is azzal a szándékkal, hogy a zsidókat a tengerbe kergessék. Most is feltűnik ez a jelszó, még Európában is, a palesztin bevándorlók részéről. Egy fotón a szenvedélyes tüntető hölgyek olyan táblát tartanak a kezükben, hogy "From the river to the sea: Palestine will be free" (azaz a Jordán folyótól a tengerig Palesztina legyen). És az államalakító zsidók? Takarodjanak a saját szülőföldjükről! A palesztinok és a velük szimpatizáló nyugati bevándorlók nem akarnak két független, egymást tiszteletben tartó államot, csak egyet, zsidók nélkül. Friss hír, hogy a muszlim többségű orosz köztársaságban, Dagesztánban egy Tel Avivból érkező repülőgép hírére zavargások törtek ki, a helybeliek meg akarták támadni a személyükben teljesen ártatlan utasokat, csak azért, mert zsidók. Amikor a repülőtéren végre helyreállt a rend, a szállodákban tovább kutattak a zsidó utasok után. Ez már semmiképp sem a palesztin ügy támogatása, hanem  barbár öldöklés.

Hova vezet ez a vallási és faji alapú gyűlölet? Az európai és észak-amerikai társadalmak a vallások egyenrangúságának alapján állnak. A muszlimok ezzel szemben csak önmagukat tartják igazhitűeknek, mindenki más "hitetlen gyaur", ahogy már Gárdonyitól megtanultuk. Sok vallási tanító hirdeti, hogy Allah nagyságát ("Allahu akbar") a más vallásúak megölésével kell hirdetni, és a vallás mártírjai (az ártatlanokat, köztük csecsemőket elpusztító öngyilkos terroristák is) biztosan a mohamedán  mennyországba jutnak. Ezzel a vallással nem lehetséges  a békés egymás mellett élés. A magam részéről aktuálisnak tartanám, hogy a nyugati országokban élő muszlimoknak színt kelljen vallaniuk: megtagadják a muszlim felsőbbrendűséget, vagy hazaköltöznek oda, ahonnan ők vagy a szüleik származnak. A huszonegyedik századhoz nem illik a vallásháború. Igaz, hogy a menekültválság korábbi hullámaiban sok ártatlan ember érkezett Európába (nekik magam is segítettem, ételt és ruhát osztogattunk), de most én is úgy látom, hogy túlságosan jóhiszeműek voltunk. (Ezzel nem Orbán Viktornak adok igazat, hiszen az ő számára a szerencsétlenek ide özönlése nem volt több, mint felhasználható lehetőség a gyűlölet felkorbácsolására, a kirekesztésre, hanem a biztonsági szempontok elhanyagolására gondolok. Majd most meglátjuk, hogy a Fülöp szigeti vendégmunkások mennyire lesznek képesek beilleszkedni az európai, kelet-európai életmódba.)

A muszlimok számára nem a földi élet, hanem inkább a halál minősége számít. A palesztin gyerekeket nem az életre, hanem a harcra nevelik. Mint annak idején a Hitlerjugend tagjait. Vagy a szüleiket is elárulni hajlandó pionírokat Sztálin idején. És ezért bír óriási jelentőséggel az iráni atomprogram. Pakisztánnak már ma is vannak atomtöltetei, sőt, atomrakétái. Ha Irán is elér idáig (ez már akár hónapokon belül is bekövetkezhet), akkor semmi akadálya, hogy a terroristák is hozzájussanak a tömegpusztító fegyverekhez. Az ún. "piszkos bomba", azaz a nukleáris hulladékkal megtöltött hagyományos bomba máris előállítható. Ha az az arab terroristák kezébe kerül, akkor úgy kezdődhet meg a bibliai Armageddon, a jó és a rossz végső csatája, hogy szinte észre sem vesszük.

 

Palesztin béketerv

 

A világ Izrael Állam létrehozása óta küszködik  a Palesztinában lakó zsidók és arabok együtt élésének problémájával. Több arab-izraeli háború és palesztin felkelés után a probléma még mindig megoldatlan. És a helyzet egyre romlik. A Hamasz nevű terrorista szervezet (némely szélsőséges muszlim csoporthoz hasonlóan) abban látja a megoldást, hogy Izraelt fizikailag meg kell semmisíteni, a zsidókat vissza kell kergetni oda, ahonnan jöttek. (Sok zsidó a holokauszt miatt menekült arra a területre, ahol a bibliai időkben éltek, mintegy visszatértek a szülőföldjükre. De az a terület már foglalt volt, az Oszmán birodalom hódításai, illetve az arabok észak-afrikai bevándorlása következtében. A zsidókat már a Római birodalom is szétszórta, és bár igyekeztek beolvadni, Európában sem érezték magukat otthon, hiszen a kereskedelemben és a szellemi területeken élvezett fölényük miatt a helybeliek sok helyen ellenszenvvel viseltettek irántuk. A náci zsidótlanítás ennek csak betetőzése volt.) 

A második világháború után felgyorsult a zsidók Palesztinába való bevándorlása. Az ENSZ – elismerve a zsidók jogát a saját államhoz – 1948-ban határozatot hozott egy kettős, zsidó-palesztin állam megalakításáról, ami egyben véget vetett a terület fölött gyakorolt brit gyámkodásnak. Az első hiba az volt, hogy a britek távozásáért a két nép fegyveres osztagai nem együtt harcoltak, hanem külön, és egymás ellen is. A  zsidó állam megalakulásának másnapján a környező arab államok megtámadták a zsidókat. Ez volt az első háború, a zsidók részéről teljes mértékben honvédő jelleggel. Aztán a zsidók elkezdték a földjeikről elüldözni a palesztinokat, ami a környező országokban létesített menekülttáborok létrehozásához vezetett. (Azok könnyen be is fogadhatták volna az elüldözötteket, de talán politikai meggondolásból jobbnak látták a táborok fenntartását.) Aztán jött az 1956-os izraeli támadás a szuezi csatorna államosítása ürügyén. És jött még néhány fegyveres konfliktus (1976, a „hatnapos háború”), az izraeli sportolók lemészárlása a müncheni olimpián (1972), a Jom Kippur háború (1973) és  a libanoni beavatkozás (1982). A szocialista országok az imperialista nyugattal szemben egyre inkább az arabok oldalára álltak, bár ezek a látszatra forradalmi rezsimek katonai puccsok révén kerültek hatalomra, és az országukon belül nem szimpatizáltak a baloldali mozgalmakkal. A háborúk után következtek a palesztin felkelések (intifádák; az első 1987-ben). Mindkét fél radikális elemei a kibékülés ellen voltak, és nem csak arab, de izraeli részről is mészároltak le ártatlan embereket. Az első békeszerződés egyik aláíróját, Rabin izraeli miniszterelnököt egy szélsőséges izraeli terrorista gyilkolta meg.

Az ellenségeskedések újra és újra kirobbantak, és bár Izrael többször is megpróbálta a technikai fölényével letörni az arab terrorizmust, a megölt szélsőséges vezetők helyére újak álltak, az iráni atomprogram pedig immár a befejezéséhez közeledik. 2023 októberében a Hamasz, vélhetőleg iráni támogatással, új  gerillaháborút indított, és ez felidézte a nácik gaztetteit. Izrael is radikalizálódott az utóbbi években. Jelenleg a korrupt Netanjahu van hatalmon, a szélsőjobb, arab ellenes kis pártok támogatásával, és ha nem túl sok lett volna a zsidó áldozatok száma, arra is gondolhatnánk, hogy a jelenlegi konfliktust, a Hamasz offenzíváját éppen Netanjahu segítette elő. A szélsőjobb a vonatkozó megállapodások megsértésével folytatta a palesztin földek illegális elfoglalását, ami joggal bőszítette a palesztinokat. Mindkét fél folytatta a vallási helyeken folytatott provokációkat. A mostani Hamasz-terrorakcióra Netanjahu válasza az volt, hogy egy frontális támadással egyszer s mindenkorra eltiporja a Hamaszt, és megfélemlíti a palesztin lakosságot. Ez azonban sok tényező miatt nem sikerülhet. Egyrészt a terroristák nagy számú túszt is magukkal hurcoltak, különböző országok állampolgárait, és ezek az országok elsősorban abban érdekeltek, hogy a túszok kiszabaduljanak (azon az áron is, hogy a terroristák is megússzák). Mivel a gázai övezet Izraeltől kapja a vizet és az áramot, valamint az élelmiszereket és gyógyszereket is, a teljes izraeli blokádnak máris sok ártatlan áldozata van. Ezért ezeknek a soroknak írásakor még mindig nem kezdődött meg a Hamasszal tervezett végső leszámolás. De ha megkezdődik, annak újabb ártatlan áldozatai is lesznek, a külvilág pedig hajlamos ezekért már nem a Hamaszt, hanem Izraelt vádolni. Tipikus róka fogta csuka helyzet.

De van megoldás, legalábbis elvileg.

1. Mivel a palesztin területeken a Hamaszt (és a Hezbollahot) nem demokratikus választások juttatták hatalomra, meg kellene próbálkozni a nemzetközileg ellenőrzött választások kikényszerítésével. Ebben ismertetni kellene a szavazókkal a különböző álláspontokat, kiemelve, hogy a palesztinoknak is az az érdeke, ha inkább az Izraellel való együttműködést választják, a végeláthatatlan háborúskodás helyett.

2. Azonnali hatállyal fel kellene számolni a palesztin területeken létesített zsidó ingatlanokat, az illegális telepeseket el kellene ítélni. A felszabaduló terület nem kerülne azonnal a palesztinok kezébe, de bizonyos idő eltelte után garantáltan számíthatnának rá.

3. A palesztinok által lakott területeken biztosítani kellene egy nemzetközi információs csatornát (rádiót, televíziót), amely hiteles híreket közölne a lakosokkal a támadásokról és ellencsapásokról, kiemelve, hogy a palesztinok a saját terroristáik miatt sebesültek vagy haltak meg.

4. A technikai feltételek már ma is adottak annak demonstrálására, hogy az egyes rakétákat milyen GPS-koordinátákról lőtték ki, így az adott földrajzi pontot érintő válasz teljes mértékben jogos. Tudomásom szerint a terroristák szándékosan indítják a rakétáikat lakott területekről (iskolák, kórházak udvaráról). A palesztinoknak tudniuk kell, hogy minden izraeli támadás oka az, hogy megengedik a terroristák tevékenységét.

Ezzel kapcsolatban meg kell említeni az Izraelbe való behatolás céljával épített sok-sok alagutat. Ezeket izraeli kommandók robbanthatnák fel, oly módon, hogy az alagút fölötti épületek is beomoljanak, és a lakosok is láthassák, hogy az ellencsapás oka konkrétan a gerillaharc céljára épített alagút megsemmisítése volt. 

5. A fenti követeléseket az ENSZ-nek kellene jóváhagynia. Ha valamelyik fél  ezeket nem fogadja el  vagy később szabotálja, akkor a vétkes féltől meg kellene vonni a nemzetközi támogatást. Ha a palesztinok sértik meg, akkor el kell őket kergetni a jelenlegi területeikről, nem törődve az esetleges polgári áldozatokkal. Ha Izrael szegi meg a megállapodásokat, tőle is meg kell vonni minden nemzetközi támogatást (a politikait, a katonait és a humanitáriust is).

Én bízom abban, hogy a józan ész és a belátás előbb-utóbb felülkerekedik a rövidlátó és gyilkos szándékokkal szemben.

 

Palesztin kérdés

Sokáig rokonszenveztem a palesztin nép ügyével. Amikor Izrael Állam létrejött, a brit domínium két nemzetisége nem fogott össze, hanem a saját javukra akarták megszerezni az egész területet. Persze mindkét közösségnek voltak indokai. Az a föld a bibliai időkben a zsidó nép lakhelye volt, amíg el nem űzték onnan, és nem kényszerítették arra, hogy más országokban próbáljanak új hazára lelni. Bennük megvolt a jó szándék, de mivel különböző tényezők miatt (mert a kereskedésen és a pénzkölcsönzésen kívül szinte semmilyen üzletág nem volt nyitva a számukra) a befogadó országokban előbb-utóbb vezető szerepre tettek szert, a legtöbb helyen utálni, gyűlölni kezdték őket. A második világháború szörnyűségei miatt felgyorsult az egy ideje élő remény, hogy talán az eredeti földjükön találhatnak végleges otthont. Ott azonban a muszlim hódítás miatt már arab törzsek laktak, akik ragaszkodtak a földjükhöz, és betolakodóknak tartották a hazájukba visszatérő zsidókat. Ha összefognak, meg tudnak egyezni. Hogy miért nem sikerült, annak több oka is van, és az egyik, hogy az elmaradottabb, reakciós arab uralkodók háborút indítottak az ENSZ által engedélyezett Izrael Állam ellen. Az agresszió agressziót szült, ez vezetett a palesztinok elüldözéséhez, a palesztin menekült táborok létrehozásához. Az elüldözött palesztinok jobban jártak volna, ha a környező országok befogadják őket, hiszen a nyelvük, kultúrájuk teljes mértékben arab volt. De nem ez történt. A menekült táborok fenn maradtak, mintegy az elüldözés eleven emlékeként. A menekült státusz azonban nem volt megoldás. Az arab nacionalisták ragaszkodtak a zsidók elüldözéséhez, később a megsemmisítésükhöz is, és ez a merevség több háborúhoz vezetett. A többszörös veszteség nem józanította ki az arabokat (akik Khomeini  ajatollah hatalomra jutása után Iránban nem arab támogatót is találtak), és tovább élt a zsidók elűzésének programja. Ez Izraelre is visszahatott: fegyverkeznie kellett, titokban létrehozta a nukleáris fegyvert, és bár a törvényhozásába bejutottak palesztin politikusok, a nyugati típusú demokratikus politikai rendszere az utóbbi időkben (elsősorban Netanjahu Orbánéhoz hasonló illiberális politikája nyomán) egyre szélsőségesebben arab ellenessé vált, a zsidó telepesek illegális területfoglalásait és házépítéseit már engedélyezik a megszállt arab területeken, és ez újabb és újabb felkelésekhez vezettek a palesztinok részéről. A helyzet egyre kritikusabbá vált, egyre kevesebb remény maradt, hogy a problémát békés eszközökkel oldják meg.

Miután a szélsőségesen zsidógyűlölő Hamasz megszerezte az arab országrészekben (elsősorban Gáza környékén) a politikai hatalmat, az ellentét békés úton megoldhatatlanná vált. A gyakori rakétacsapások, a kerítések alatti alakutakon beszivárgó arab terroristák akciói után a mostani terrorakciók, a békés zsidó és külföldi állampolgárok brutális lemészárlása, nyilvános megszégyenítése annyira elmérgesítette a helyzetet, hogy immár magam is azon az állásponton vagyok, hogy itt béke nem képzelhető el, az egyik félnek le kell győznie, meg kell semmisítenie a másikat. Ahogy a náci Németország esetében is történt. Csak ott a hitleri tombolás mögött mindvégig megmaradt a józan ész egy darabja, és a náci uralom megsemmisítése után létrejött egy liberális, a múltjával kritikus, új német többség. Ezt nagyon nehezen tudom elképzelni a közel-keleti arabokkal kapcsolatban. A Hamasz bírja a lakosság támogatását, és amikor sikerül megölni zsidókat (ártatlan embereket), a tévé képernyőjén láthatók az ujjongó tömegek, Gázában és a muszlim országokban egyaránt. (Ennek jó példája volt a 9/11-es merénylet visszhangja az iszlám országokban.)

A békés megoldás Izrael földjén már nem képzelhető el. Ha eddig nem sikerült, most van itt az ideje, hogy a palesztin menekülteket ne fegyverrel, hanem lakhellyel, munkalehetőséggel és neveléssel támogassák a környező országok. Bár az európai országokban még mindig fel-fellobban az antiszemitizmus mételye, Izrael az ősi helyén egy darab európai kultúrát képvisel, ezért kell támogatnunk. (Azzal a fenntartással, hogy a politikája nem automatikusan pozitív, és ami negatív, azt Izraellel kapcsolatban is bírálni kell.)

A 2023-as év fordulópont a "kétállamos" megoldás megvalósíthatóságával kapcsolatban is. Ha a zsidó szélsőségesek újabb területeket foglalnak el illegálisan, az arabok pedig ártatlan embereket gyilkolnak le bestiálisan, akkor a megoldás csak a két fél területi elkülönítése lehet, méghozzá oly módon, hogy amelyik fél a jövőben megsérti a nemzetközileg kidolgozott szétválasztási tervet, az automatikusan elveszíti a jogát a területen tartózkodásra. Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy nem létezhet olyan palesztin igazgatás, amelyik vissza tudná tartani az Irán által is támogatott (és feltüzelt) arab terroristákat, és Netanjahu jobboldali politikája miatt Izrael is egyre kevésbé érdemli ki a nemzetközi védelmet. Az ENSZ akkor teszi jól, ha elveszi a kezét a két fél zsigeri harcától: boldoguljanak úgy, ahogy tudnak.

Európa pedig majd újra kezelheti a migránsáradatot. De én a határon minden menekülővel aláíratnék egy olyan nyilatkozatot, amelyben ők vállalják, hogy a közösségük által elkövetett első terror-cselekmény után kiebrudalják őket. Nehogy már ránk is átterjedjen ez a megfékezhetetlen gyűlölködés.

Legyen hát koalíció!

Gyurcsány Ferenc annak idején, még 2010 őszén az MSZP-n belüli platformként hozta létre a Demokratikus Koalíciót, és csak azért vált ki a pártból a következő évben, mert szocialista párton belül kisebbségbe szorult. Mostanában viszont már a többi baloldali pártból is sokan lépnek át hozzá, és ezzel az eredeti pártjuk gyakorlatilag levegő nélkül marad. De miért nem válik a DK igazi demokratikus koalícióvá? Persze nem pártszövetségre gondolok, hiszen nincsenek már olyan pártok, amelyek a jelenlegi formájukban, a jelenlegi vezetőik szerepének megtartásával tagjai lehetnének egy formális koalíciónak. Olyan szervezet létrehozását javaslom, amely a platformok révén az egész demokratikus ellenzék érdekeit képviselné, a különböző irányzatok összehangolása útján. Vajon szükség van-e egy külön "zöld" pártra, ha az egész koalíció fel tudja ezt vállalni? Szükség van-e egy szocialista pártra, ha a dolgozók érdekvédelme magától értetődő koalíciós kötelesség? Szükség van-e egy külön ifjúsági pártra, ha a fiatal nemzedékek érdekeit is a koalíció védelmezi?  A fentieken kívül egy ilyen koalíciós párt vállalhatná a nemzeti hagyományok ápolását, a vállalkozóknak előnyös gazdasági feltételek kialakítását, a dolgozók érdekvédelmét, új oktatási és egészségpolitika kidolgozását, az egyházak közhasznú tevékenységének támogatását. Az említett érdekek képviseletét a koalíción belüli platformok és munkacsoportok oldhatnák meg. Ha a jelenlegi baloldali pártocskák energiáját és szimpatizánsait sikerülne összefogni, az sokkal ütőképesebb lenne. És ez a reménybeli baloldali-demokratikus tömb aztán nyugodtan választási szövetségre léphetne a Jobbikkal, bármelyik fél identitásának feladása nélkül.  Az Egyesült Államokban a Demokrata Párt az érdekek széles spektrumát fedi le. Nekünk is ez lenne előnyös. Itt az ideje, hogy a DK Gyurcsány Ferenc pártjából valódi demokratikus koalíció váljék.

 

(Szerkesztve megjelent a Népszava 2023. szeptember 28-iki számában, "Koalíció" cím alatt.)

 

Hitler és az ukránok

 

Orbánnak az a megjegyzése, hogy Hitler tulajdonképpen egy egységes Európáról álmodott, valamint az új vezérkari főnök nyilatkozata  arról, hogy a lengyelek megelőzhették volna a német támadást egy békeajánlattal, jogosan váltott ki éles kritikát. Én teljes mértékben osztom a kritikus véleményeket. Az 1939-es Lengyelország és a mai Ukrajna helyzete azonban tényleg hasonlít néhány dologban. És véleményem szerint az akkori lengyelek nem a legjobb utat választották. Hitler követelte a Danzigi korridort (azaz a nagyrészt németek által lakott város elérhetővé tételét), amit a lengyelek a korabeli sajtó szerint hevesen elutasítottak. Persze a német követelés esetleges teljesítése nyilván nem elégítette volna ki Hitlert, aki a szlávok földjeit akarta megszerezni. De talán másképp folytatódott volna a dolog, ha Lengyelország megengedi, hogy a Szovjetunió lengyel területen keresztül elérhesse a német határt. Ez ugyanis lehetővé tette volna, hogy Hitlert egyszerre két irányból is megtámadják, ha Lengyelország veszélybe kerül. Sztálin ezt kérte, a lengyel kormány pedig mereven elutasította, a brit-francia-szovjet tárgyalások abbamaradtak, és nemsokára az egész ország elveszett. Nem tudni, mennyiben lett volna más kimenetele a dolognak, ha a szovjetek egy szerződés alapján, kvázi szövetségesként jelenhetnek meg Lengyelországban, nem pedig a Hitlerrel kötött paktum alapján, támadó félként.

És az akkori események a mai ukrajnai háború szempontjából is figyelmet érdemelnek. Az ukrán kormány tovább is kitart az egynyelvűség mellett, miközben a lakosság nagy része orosz anyanyelvű. A háború hamarabb véget érne, ha az ország szövetségi állammá válna, amelyen belül a jelenlegi szakadár területeknek is helye lenne (természetesen Ukrajna szerves részeként). Egy ilyen megoldást a háborúval semmit el nem érő Putyinnak is el kellene fogadnia. Ennél jobb békét egyelőre az ukrán kormány sem tud elérni. Ahhoz kellene csak ragaszkodnia, hogy a vitatott területeken hiteles nemzetközi ellenőrzés mellett tartsák meg a népszavazást, és csak azok vehessenek rajta részt, akik 2014 előtt is ott laktak. (Nagyon valószínű, hogy így is az orosz többség győzne, de megszűnne a háborús ok.) Sokan próbálnak meg közvetíteni (legutóbb a kínaiak és a dél-afrikaiak is), de mindegyik ilyen próbálkozás csökkentené Ukrajna eredeti függetlenségét. Ezzel szemben áll Zelenszkij elképzelése, miszerint a békét csak az hozhatná meg, ha Oroszország kivonul Ukrajna 2014 előtti területeiről, háborús kártérítést fizet az esztelen pusztításért, Putyint pedig nemzetközi bíróság elé állítják. Ez irreális elképzelés. Még ha Putyin el is veszítené a hatalmát, az utódja talán még szélsőségesebb lenne (a KGB-ben edzett akarnok után egy hőzöngő nacionalista). Mintha Orbán esetleges bukása után Bayer Zsolt lenne az új miniszterelnök. A háború tehát tovább folyik, mindkét fél tovább veszíti el a katonáit -- amíg a Nyugat meg nem unja, hogy adja a fegyvereket, a kiképzést és az anyagi támogatást. Az oroszok sokáig nem unják meg. Az Ukrajnában elesett katonák özvegyei és anyái a háború mellett rendeznek tüntetéseket. Az egyoldalú kommunikáció, a nép félrevezetése ma erősebb, mint a csecsen háborúban vagy a szovjet korszakban.

Szijjártó legújabban ahhoz kötötte a támogatásunkat, hogy az ukránok vegyék le az OTP-t a szankciós listáról. A magyar-ukrán ellentétek elmélyítéséért Orbán kaphat ugyan néhány piros pontot Putyintól, de ez igazából nem az ukránoknak árt, hanem nekünk. Petőfi még abban reménykedett, hogy "A magyar név megint szép lesz, / Méltó régi nagy híréhez; / Mit rákentek a századok, / Lemossuk a gyalázatot!" Hát, erre még várni kell egy ideig. 

 

 

(Elküldve a Népszavának, 2023. máj. 18.)

Ruszkik és haza

Orbán Viktor alaposan eltávolodott a „ruszkik haza” jelszótól. Már ott tart, hogy Lukasenko mellett az orosz birodalom másik nagy támogatója. Legutóbb Medvegyev (volt orosz államfő, jelenleg az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese) órákon belül reagált a miniszterelnökünk egyik pénteki szózatára, egyetértve azzal, hogy az uniós és az amerikai támogatás nélkül Ukrajna már nem is létezne. Az oroszok már a spájzban vannak. Az oroszok már a karmelita kolostorban vannak. A szorosabb kapcsolatok kiépítését csak az Európai Unió és a NATO akadályozzák. Amíg ki nem lépünk. Most, hogy az uniós pénzcsap befagyni látszik, ugyanolyan büszkén léphetünk ki az Európai Unióból, mint ahogy a Fidesz ott hagyta a néppárti frakciót, mielőtt kizárták volna. (Népszavazás helyett ehhez elég lenne egy újabb „nemzeti konzultáció”.) Orbán tömegesen szabadul meg a NATO-val jó személyes viszonyt ápoló tisztektől, ez arra mutat, hogy Orbán a NATO-hoz sem ragaszkodik. Az elemzők szerint Orbán Putyin számára csak addig hasznos, amíg meg tudja vétózni az orosz ellenes szankciókat. De az sem lenne neki rossz, ha egy csapásra itt teremhetne, és megvethetné a lábát a volt szocialista országok területén. Szerbia máris oroszpárti, tehát létre lehetne hozni egy közép-dél-európai orosz övezetet. És akkor Oroszország lehet az új hazánk. A már csak félig független Fehéroroszország mellett egy Piros-fehér-zöld Oroszország. Mindez csak szándék és akarat kérdése. (A hazai oligarcháknak ez talán nem tetszene, de egyrészt máris jól megszedhették magukat, másrészt láttuk, mi történt Simicskával. És Putyin oligarchái is sorra ugrálnak ki az ablakon.)

(Szerkesztve megjelent: Népszava, 2023. április 20., 10. old.)

Baljóslatok

2022 elején már megjósoltam, hogy mi következik:
1. Oroszország megtámadja Ukrajnát.
2. Kína megtámadja Tajvant.
3. Észak-Korea megtámadja Dél-Koreát.
4. Irán megtámadja Izraelt.

Az első jóslat már valóra vált. A kínai vezetés egyre közelebb kerül Tajvan megtámadásához (folytatólagos hadgyakorlatok a szigetország körül, a kínai katonai vezetés nem válaszol az amerikaiak biztonsági telefonhívásaira stb.). Észak-Korea ugyanígy megszüntette a Déllel való eddigi kapcsolattartást, és folytatja a mind hatékonyabb nukleáris rakétáinak tesztelését. Irán még nincs felkészülve az Izrael elleni háborúra, de Netanjahu szélsőjobbra tolódása és provokatív lépései mind közelebb hozzák a Közel-Keletet egy katasztrófához. 

És ebben a négy pontban mi a közös? Ukrajnát, Tajvant, Dél-Koreát és Izraelt is elsősorban az Egyesült Államok hadereje védelmezi. És egy négyfrontos háború neki is túl sok lenne. (Amikor már Ukrajna támogatása is kimerítette a lőszerkészletét, és bizonyos szuperfegyverei is fogyóban vannak.) 

A világ a pusztulás felé halad. Mintha nem lenne elég az ökológiai válság. Szilveszterkor azon szellemeskedtem, hogy minden új év boldog -- az utána következő évről visszatekintve. Nos, 2023-ban kitört egy pusztító háború a szomszédunkban. De arra az évre is boldogan fogunk majd visszatekinteni 2024 szilveszterén. Ha megérjük.